Hétvége

Biszmilláhir-rahmanir-rahím.
Asszalamu alajkum wa rahmatullahi wa barakatuh.
Sok szertettel köszöntök mindenkit, ma, vasárnap, ebben szinte biztos vagyok, h. hányadika, abban már kevésbé. (20. a számítógép szerint. Akkor otthon ma tűzijáték van meg minden. Alhamdulillah nem vagyunk otthon.)
Akkor most elmesélem insallah, h. mi volt tegnap. Reggel 8 körül keltünk. Hétvégente 9 előtt nemigen van reggeli, de most kivételesen, mivel sokan mentünk mindenfelé, 8:30-kor már lehetett reggelizni. 9:30-kor lenn voltunk a kapu előtt, és csodák csodájára, a minibusz is. Majdnem időben indultunk, illetve a 10-15 perces várakozás voltaképpen már fel sem tűnik. Átmentünk a hídon, vissza Európába – merthogy Ázsiában lakunk – Besiktasba egész pontosan, és aki a focicsapat nevén kívül bármit tud Besiktasról, az már tudja is, h. hova mentünk először.

Igen, Yahya Efendi. A nagy tanító, a sejkh, aki Kanuni Szulejmán szultán tejtestvére volt, de nem érdekelte sem a gazdagság, sem a hatalom vagy befolyás, hanem helyette a Mindenható Allah megismeréséért és az Ő közelségnek eléréséért fáradozott, és másokat is erre az útra vezetett. Az ő mecsete és iskolája (tekke) a második kedvenc helyem Isztanbulban. Amikor először jöttem ide pár éve, már akkor megdöbbentett a spirituális energiának az a rendkívül erős áramlása, ami itt tapasztalható. Ha bemész, az olyan, mint amikor egy folyóparti kis öbölből, ahol áll a térdig érő langyos víz, hirtelen belépsz a fő mederbe és megérzed a hűvös, sodró, erős áramlást.
Azok számára, akik voltak már itt, most elmondom, h. nyitva volt a belső rész is, és be lehetett menni, oda, egészen közel. Kb. fél órát ültem ott, amíg a többiek körbejárták a mecsetet meg az iskolát. Aztán szóltak, h. menjek, mert már mindenki a buszban ül. Mentem.

Ezután a Topkapi palotába mentünk. Lelkesedésemet némiképpen csökkentette, h. két hónap alatt éppen harmadszor voltam itt, de így is szép volt persze, kiváltképp az a terem, ahol a mukaddesz emánet-et őrzik, vagyis azokat a dolgokat, amelyeket Mekkából hoztak Isztanbulba: a Próféta (béke legyen vele) kardját, íját, a Társainak fegyvereit, egyéb hasonló dolgokat. Ebben a teremben egész nap Koránt olvas valaki hangosan. Most nem voltak túl sokan alhamdulillah, az egész palota normális szinten volt telített.
Már bejött a déli imaidő, amikor a Topkapiban végeztünk. A buszban megettük a kirándulásokra rendszeresített sajtos kenyeret, majd irány az Eyüp Szultán mecset – a kedvenc helyem Isztanbulban.

Abu Ayyub al-Anszari (Allah legyen vele elégedett) a Próféta (béke legyen vele) egyik kortársa volt, mint már említettem volt. Amikor a muszlimok megpróbálták meghódítani Isztanbult, ő is a seregekkel tartott, és itt halt meg a város falai alatt. A sírját később, Fátih Mehmet Szultán idején találták meg.

Meglátogattuk Hz. Ayyub sírját, olvastunk egy Fátihát, és fohászkodtunk a Mindenható Allahhoz minden hívő férfiért és minden hívő nőért. Aztán a mecsetben imádkoztuk a déli imát.

A déli ima után meglepetés következett. Még a buszban ültünk, amikor felhívott Feyza, az egyik török lány, aki Szegeden tanult. Mondták, hogy ő és Ayse (egy másik török lány, aki Szegeden tanult) szeretnének találkozni velem. Odajöttek a mecsethez, és egy kb. 20 perces villámtalálkozóra került sor, mert annyi idejük nem volt, h. a program további részébe is bekapcsolódjanak. De megbeszéltük, h. insallah valamelyik délután találkozunk.

Elbúcsúzás után továbbmentünk az Eyüp Szultán mecsettől nem messze lévő helyre, ahol a Próféta (béke legyen vele) néhány társának a sírja van. Köztük a tejtestvéréé, és Hz. Kab ibn Maliké, akiről ez a Korán-ája szól:
„És megengesztelődve fordult ahhoz a háromhoz is, akik hátramaradtak – amíg a föld, bármilyen tágas is különben, szűk lett számukra és összeszorult a szívük, és megértették, hogy Allah elől nincs menedék máshol, csak Allahnál.”
A látogatás után hazafelé indultunk. A forgalom egész jó volt, csak a hídra volt kicsit keserves feljutni. Itthon aztán pihentünk, vacsoráztunk, dolgoztunk, gyakoroltunk, beszélgettünk. Az egész nap nagyon szép volt alhamdulillah.

Itthon, vagyis a kurzuson sok változás történt. Abból a szobából, ami Ayséék szobája volt, kiköltöztették a két kirgiz háfizlányt, amit nagyon sajnálok, mert nagyon kedvesek voltak. Azért még jönnek látogatóba. A szalonba, ahol a kirgiz hodzsák laknak, érkezett 3 török lány. Fiatalok. Nem mutatnak semmi hajlandóságot a takarításra, én meg nem merek szólni nekik, h. szálljanak be a nöbet-rendszerbe. A két kisebb szobába érkezett 4 török hölgy, 50 év körüliek szerintem. Aksarayból jöttek (emlékeztek, Konyás történet). Nahát nekik meg pláne nem fogok szólni. Végül is hárman vagyunk magyarok, és ez a lakás nem túl nagy, megoldjuk a kérdést insallah. A hölgyek most épp alszanak, mivel kb. 700-800 kilométert buszoztak éjjel, elfáradtak. Én igyekszem mindenkivel megértetni, h. legalább átmenetileg ne csapkodják az ajtókat, és ne közlekedjenek megvadult ökörcsorda módjára a lépcsőházban. Mindenesetre úgy tűnik, a törökök kevésbé érzékenyek a zajártalomra, mert nagyon jól bírják mindezt.

Ma délután insallah a lányok insallah vásárolni mennek. Én szerintem csak az első közértig tartok velük, mert súlyos hiányok mutatkoznak zsebkendő, vécépapír, domesztosz, gyümölcs és telefonkártya-fronton. Aztán insallah dolgozom inkább, Mahmud Sami Efendi könyvét fordítom. Fohászkodjatok értem, jó lenne befejezni, amíg itt vagyok.

Még elmondanám nektek, h. ma van a Mirádzs évfordulója, vagyis az a nap, amikor a Prófétát (béke legyen vele) a Mindenható Allah felvitte magához az égbe. Ezen a napon insallah böjtölünk. Este pedig, az esti (isa) ma után 12 raka imát imádkozunk, kettesével (vagyis minden két raka után szelámot mondunk). Minden rakában mondjuk a Fátihát és egy tetszés szerinti másik szúrát. (Akik nagyon elszántak, azok száz rakát is imádkozhatnak ugyanígy, ez ennek az imának a még szebb formája, de szerintem tart vagy 3 óra hosszat. Nem lehet közben szünetet tartani.) Utána ülve maradunk, és ezt a fohászt mondjuk százszor:
Szubbhánallahi wel hamdulilláhi we lá iláhe illallahu wallahu akbar we lá haula we lá kuwwete illá billáhil aalíjul azím
Utána százszor:
Esztaghfirullah el azím
Utána százszor kérünk áldást a Prófétára (béke legyen vele):
Allahumme szálli ala szejjidiná Muhammedin ve ala áli Muhammed
Utána pedig tetszés szerint fohászkodunk a Mindenható Allahhoz. Ha lehet, ezen az éjszakán olvassunk Koránt, fohászkodjunk sokat, csináljunk sok zikrt. Áldott ünnepet mindenkinek. A Legmagasztosabb Allah fogadja el az imánkat, a böjtünket, a fohászainkat.

Szokás szerint mindenki üdvözöl mindenkit. A lányok éppen a Baqarah első 3 (vagy 4?) áját gyakorolják, szóval nem kérdezem meg, h. mit üzennek, nem akarom zavarni őket. Fohászkodjatok értünk insallah. És a Mindenható Allah segítsen mindannyiunkat, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.

Halima