Utolsó beszámoló

Utolsó beszámoló

Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit az utolsó beszámolóban. Hétfő van,
délután, szabadidő. A többiek elmentek meglátogatni Hazreti Hudayit, én
meg itthon írok. Ez az utolsó hétfőnk itt – furcsa belegondolni,
hogy ez a két hónap úgy elrepült, mintha két hét sem lett volna. Már csak
félig vagyunk itt, egyre többet gondolunk arra, hogy mi lesz, ha
hazamegyünk.

Hát furcsa lesz, az biztos. Ez a mikrokörnyezet, amiben itt élünk, annyira
elüt bármitől, ami otthon van, hogy nagyon nehéz lesz visszaszokni. Hudayi
sziget, mondta ma az egyik tanárunk (a Korán hodzsánk). Hát így is van. Az
étkező-kert-mecset-hálószoba négyszögben mozogtunk eddig, most meg
egyszeriben ránk szakad majd az összes többi. Egy kis türelmet kérünk majd
mindenkitől, ha hazamegyünk.

Ez a két hónap sok szempontból is hasznos volt számunkra. Nem a tudás a
legfontosabb, amit szereztünk, hanem az, hogy sokkal jobban megismertük
magunkat, egymást és másokat is. Insallah hasznunkra válik majd a tárgyi
tudással egyetemben (azért azt sem elhanyagolható mennyiségben tömtek a
fejünkbe), ha hazamegyünk. A Mindenható Allah jutalmazzon mindenkit, aki
segített abban, hogy itt lehessünk.

A tanulásban is úgymond a célegyenesben vágtázunk, több óra anyagát
igyekszünk venni egyszerre, minden tanárunk a délutáni szabadidőnkre
pályázik. Pénteken a Yászin szúra felolvasásával kell majd bizonyítanunk,
hogy sikerült elsajátítanunk a Korán-olvasást. Nem mondom, hogy nem
vagyunk izgatottak.

Mindenkinek köszönjük a kedves érdeklődést, de a magyaros főzőnapra eddig
nem került még sor, mert a kiskonyha mindig foglalt. A héten talán
valamelyik nap. Ha nem, akkor mondtam a hodzsánknak, hogy majd megsütjük
otthon, és elküldjük neki postán.

Az idő egy-két napig kicsit talán ősziesebb volt (max. 30 fok), de most
megint nagyon meleg van. Még a kertben a legelviselhetőbb, mert részint
fúj a szél, részint van egy nagy platánfa, amitől árnyék van.

Szerdán voltam egy konferencián, aminek a címe A risale-i nur és a
taszawuf volt. Nagyon érdekes és gondolatébresztő dolgok hangzottak el.
Majd insallah mesélek.

Pénteken a Korán hodzsánk anyukája meghívott minket vendégségbe. Nem
messze laknak az iskolától, kb. 20 perc sétányira. Nagyon finom börekeket
és sütiket csinált. Olvastunk neki Koránt, és jót beszélgettünk vele.
Aztán szombat reggel elmentünk az Ümraniye Carsiba. Ümraniye annak a
kerületnek a neve, ahol az iskola van, a carsi meg piacot jelent.
Képzeljetek el egy gigantikus lengyelpiacot (ifjabb generáció kedvéért:
kínai piacot), ahol kissé lazábban értelmezik ezt a besorolást, mert két
pólóárus között van egy zöldbabos is. Jackie ablával (ha esetleg nem
emlékeztek: az amerikai hölgy az osztályunkban) és a kislányával indultunk
el. Megbeszéltük, hogy mindenki nézelődik, és a sor végén találkozunk.
Miután még két óra múlva sem láttuk az első sor végét, inkább átmentünk a
következőbe, és hazajöttünk. Szerintem kb. a 10 százalékát láttuk a
piacnak. Nagyon finom fekete szőlőt és körtét vettünk, meg sötétlila,
hatalmas fügéket, amiket nálunk nem is lehet kapni. Aztán hazajöttünk, én
mentem tovább könyvet intézni, a többiek pedig maradtak.

Az érdeklődőkkel közlöm, hogy insallah hétfőn, 29-én kora reggel megyünk
haza. A gép innen 5:20-kor száll fel, otthon pedig fél 7 körül száll le
(mert itt ugye egy órával több van). Szerintem simán lesz 7 óra, mire
kiérünk az érkezési csarnokba, részben, mert a gép úgyis mindig késik,
részben meg az útlevélvizsgálat meg csomagkiadás miatt.

Insallah hamarosan találkozunk mindenkivel. Ne feledjétek, hogy kedden
(30-án) már insallah lesz előadás, 6 órakor szokás szerint. A blogon
szerintem ez az utolsó beszámoló. Most el kell döntenünk, mi legyen a blog
sorsa. 3 lehetőség van:

1. Mikor hazaérünk, kinyírom a blogot, és mindent eltüntetek, ami rajta
volt, még a címe is megszűnik.
2. Marad a blog, ami a blogger.com le nem törli, és lehet később is
olvasgatni a beszámolókat.
3. Marad a blog, de funkcionálisan, kötetlen és személyes beszámoló (a
hivatalos hírlevél mellett) arról, hogy mi történik a házunk táján.

Kérek mindenkit, aki meglátogatta, olvasta a blogot, szavazzon: e-mailben,
a blogon commentben, vagy SMS-ben az én számomra. Csak rajtatok áll, mi
lesz a bloggal. Ha nem érkezik elegendő szavazat, akkor azt a
következtetést vonom le, hogy a blog senkit nem érdekel, és letörlöm.
Szóval RAJTAD is áll, aki most olvasod, hogy mi lesz. Várom a
szavazatokat.

Insallah hamarosan személyesen is beszélgethetünk. Addig is fohászkodjatok
értünk. A Mindenható Allah segítsen minket, vezessen minket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.
Halima

Utolsó előtti hét

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit az utolsó előtti beszámolóban. Nem
egészen 2 hetünk van hátra: még egy beszámoló lesz ezen kívül insallah,
aztán már személyesen… Most hétfő van, délutáni szabadidő, két mosás
közt írok, a többiek részben Koránt gyakorolnak, részben alszanak.
A hétvégénk csendesen indult. Benn akartunk maradni az iskolában, tanulás,
rendrakás, mosás, gyakorlás, fordítás céljából. A szombati nap ennek
jegyében is telt el, de délután felhívott egy kedves itteni ismerősünk, és
vasárnap délelőttre piknikezni hívott minket.
A piknik itt Isztanbulban sajátos jelenség. A család bepakolja az autóba
szinte a teljes háztartás: gázfőzőt, grillsütőt, teafőzőt, serpenyőket,
tányérokat, poharakat, evőeszközt, szőnyegeket stb., majd, ha még
beférnek, beszuszakolja a gyermekeket is, és felkeresik a legközelebbi
zöldterületet. Ez lehet éppen az autópálya széle melletti töltés vagy a
legszebb park is. Ott kipakolják a háztartást, és nekiállnak teljes
nyugalommal rántottát, grillcsirkét, teát, kávét, lecsót stb. készíteni.
Többnyire késő délutánig elhúzódnak ezek a rendezvények.
Mi végül is ismerősünk rokonságával bővülve kb. húszan mentünk piknikezni,
két gázfőzővel és temérdek háztartási cikkel felszerelve. Kipakolás után
úgy néztünk ki, mint egy Vasedény-bemutatóterem. Félénk megjegyezésemet,
hogy otthon mi csinálunk fejenként két szendvicset, és veszünk egy
félliteres ásványvizet, lesújtó pillantások fogadták.
Két tisztáson rendezkedtünk be, egyiken a nők, másikon a férfiak. A női
részleghez szorosan csatlakozott a konyha. A velünk lévő öt gyermek
ide-oda futkosott a tisztások között.
Evés után sétálni mentünk, én érdekes botsáska-fajokat fogtam és engedtem
el. A fényképezőgépem sajnos elromlott, tehát úgy néz ki, hogy nem lesz
több fotó, pedig az iskola fontosabb helyiségeiről akartam nektek képet
csinálni.
Jellemző módon a piknikünk közepén a rádió bemondta, hogy száz éve ez a
legmelegebb augusztus 14., mi persze éppen a kilátóra másztunk fel kb. 40
fokban. Tényleg nagyon, nagyon meleg volt, szinte már irreálisan. Ettől
függetlenül a piknik nagyon jó volt. Én utána még elmentem könyvet
intézni, és vacsorára értem csak vissza a kurzusra, vagyis nem volt időm a
házi feladatra (Korán óra: Bakara szúra első oldal harmincszor elolvasni).
Még ma is elég meleg van, kicsit nyomottak is vagyunk. Ráadásul ma a
beceri (háztartástan) órán csipkét horgolni tanultunk. Muszlim lányoknak:
olyat, ami a kendő szélén van. Mármost én semmit nem tudok horgolni, ezt
meg egy olyan kis tűvel kell csinálni, amilyet eddig én még csak a
fogorvosnál láttam. És olyan vékony cérnából, mint amivel a gombot varrjuk
fel. Hát valami katasztrofális volt. A beceri tanárunk, Rusan hodzsa nem
tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nekem elég jól ment volna, ha
nincsenek útban az ujjaim. Ha az ujjaimat el sikerült tenni az útból,
akkor pedig a horgolótű volt útban. Nem tudom ígérni, hogy bárkit is
megtanítunk ilyen kendőszélt horgolni. Én a kendőt, a tűt és a cérnát
begyömtem az ágy sarkába, és próbálok úgy tenni, mint ha ott se lenne.
Amúgy a múlt héten semmi különleges dolog nem történt, eltekintve attól,
hogy egy reggel, ima előtt kimentem wudút csinálni, és valami fura dolgot
láttam a falon. Közelebbről is megnéztem, majd rohantam vissza a
fényképezőgépemért. Ez volt a legnagyobb Scutigera coleoptrata példány,
amelyet valaha is láttam! Ez egy pókszázlábú nevű dolog, ami úgy néz ki,
mint egy százlábú, de olyan hosszú lábai vannak, mint egy kaszáspóknak,
kb. 50 darab. Tényleg nagy volt, kb. mint a pen drive-om. Van róla fotó,
ha valakit érdekel. A lányok nem voltak annyira lelkesek, mint én.
Jó hír még az, hogy insallah lesz egy gyerekeknek való könyvünk is, 40
hadísz mesékkel. Holnap megyünk insallah megbeszélni.
A héten valamelyik nap délutánján magyaros főzést fogunk rendezni a nyári
konyhában insallah. Krumplis tésztát és kakaós csigát szeretnénk csinálni
(ehhez egyszerű beszerezni a hozzávalókat). Fohászkodjatok kérlek, hogy a
csigát ne égessük oda. Insallah fincsi lesz.
A tanulásról még annyit, hogy a Yaszin szúrát olvassuk, több-kevesebb
sikerrel. Ma nem ment túl jól, insallah holnap jobban fog.
Ismét köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot, hogy írjanak nekünk.
Megjegyzem, egyesek csalódottak, hogy kevés levelet és hozzászólást
kapunk. Még van két hetetek arra, hogy a csalódásukat eloszlassátok.
Most befejezem, mert a kabátom a zuhanyozóban ázik egy lavórban, és még ki
kellene mosni. Még egyszer üdvözlünk mindenkit. Ne felejtsetek el minket a
fohászaitokban. A Mindenható Allah segítsen valamennyiünket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.

Halima

Utolsó előtti hét

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit az utolsó előtti beszámolóban. Nem
egészen 2 hetünk van hátra: még egy beszámoló lesz ezen kívül insallah,
aztán már személyesen… Most hétfő van, délutáni szabadidő, két mosás
közt írok, a többiek részben Koránt gyakorolnak, részben alszanak.
A hétvégénk csendesen indult. Benn akartunk maradni az iskolában, tanulás,
rendrakás, mosás, gyakorlás, fordítás céljából. A szombati nap ennek
jegyében is telt el, de délután felhívott egy kedves itteni ismerősünk, és
vasárnap délelőttre piknikezni hívott minket.
A piknik itt Isztanbulban sajátos jelenség. A család bepakolja az autóba
szinte a teljes háztartás: gázfőzőt, grillsütőt, teafőzőt, serpenyőket,
tányérokat, poharakat, evőeszközt, szőnyegeket stb., majd, ha még
beférnek, beszuszakolja a gyermekeket is, és felkeresik a legközelebbi
zöldterületet. Ez lehet éppen az autópálya széle melletti töltés vagy a
legszebb park is. Ott kipakolják a háztartást, és nekiállnak teljes
nyugalommal rántottát, grillcsirkét, teát, kávét, lecsót stb. készíteni.
Többnyire késő délutánig elhúzódnak ezek a rendezvények.
Mi végül is ismerősünk rokonságával bővülve kb. húszan mentünk piknikezni,
két gázfőzővel és temérdek háztartási cikkel felszerelve. Kipakolás után
úgy néztünk ki, mint egy Vasedény-bemutatóterem. Félénk megjegyezésemet,
hogy otthon mi csinálunk fejenként két szendvicset, és veszünk egy
félliteres ásványvizet, lesújtó pillantások fogadták.
Két tisztáson rendezkedtünk be, egyiken a nők, másikon a férfiak. A női
részleghez szorosan csatlakozott a konyha. A velünk lévő öt gyermek
ide-oda futkosott a tisztások között.
Evés után sétálni mentünk, én érdekes botsáska-fajokat fogtam és engedtem
el. A fényképezőgépem sajnos elromlott, tehát úgy néz ki, hogy nem lesz
több fotó, pedig az iskola fontosabb helyiségeiről akartam nektek képet
csinálni.
Jellemző módon a piknikünk közepén a rádió bemondta, hogy száz éve ez a
legmelegebb augusztus 14., mi persze éppen a kilátóra másztunk fel kb. 40
fokban. Tényleg nagyon, nagyon meleg volt, szinte már irreálisan. Ettől
függetlenül a piknik nagyon jó volt. Én utána még elmentem könyvet
intézni, és vacsorára értem csak vissza a kurzusra, vagyis nem volt időm a
házi feladatra (Korán óra: Bakara szúra első oldal harmincszor elolvasni).
Még ma is elég meleg van, kicsit nyomottak is vagyunk. Ráadásul ma a
beceri (háztartástan) órán csipkét horgolni tanultunk. Muszlim lányoknak:
olyat, ami a kendő szélén van. Mármost én semmit nem tudok horgolni, ezt
meg egy olyan kis tűvel kell csinálni, amilyet eddig én még csak a
fogorvosnál láttam. És olyan vékony cérnából, mint amivel a gombot varrjuk
fel. Hát valami katasztrofális volt. A beceri tanárunk, Rusan hodzsa nem
tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nekem elég jól ment volna, ha
nincsenek útban az ujjaim. Ha az ujjaimat el sikerült tenni az útból,
akkor pedig a horgolótű volt útban. Nem tudom ígérni, hogy bárkit is
megtanítunk ilyen kendőszélt horgolni. Én a kendőt, a tűt és a cérnát
begyömtem az ágy sarkába, és próbálok úgy tenni, mint ha ott se lenne.
Amúgy a múlt héten semmi különleges dolog nem történt, eltekintve attól,
hogy egy reggel, ima előtt kimentem wudút csinálni, és valami fura dolgot
láttam a falon. Közelebbről is megnéztem, majd rohantam vissza a
fényképezőgépemért. Ez volt a legnagyobb Scutigera coleoptrata példány,
amelyet valaha is láttam! Ez egy pókszázlábú nevű dolog, ami úgy néz ki,
mint egy százlábú, de olyan hosszú lábai vannak, mint egy kaszáspóknak,
kb. 50 darab. Tényleg nagy volt, kb. mint a pen drive-om. Van róla fotó,
ha valakit érdekel. A lányok nem voltak annyira lelkesek, mint én.
Jó hír még az, hogy insallah lesz egy gyerekeknek való könyvünk is, 40
hadísz mesékkel. Holnap megyünk insallah megbeszélni.
A héten valamelyik nap délutánján magyaros főzést fogunk rendezni a nyári
konyhában insallah. Krumplis tésztát és kakaós csigát szeretnénk csinálni
(ehhez egyszerű beszerezni a hozzávalókat). Fohászkodjatok kérlek, hogy a
csigát ne égessük oda. Insallah fincsi lesz.
A tanulásról még annyit, hogy a Yaszin szúrát olvassuk, több-kevesebb
sikerrel. Ma nem ment túl jól, insallah holnap jobban fog.
Ismét köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot, hogy írjanak nekünk.
Megjegyzem, egyesek csalódottak, hogy kevés levelet és hozzászólást
kapunk. Még van két hetetek arra, hogy a csalódásukat eloszlassátok.
Most befejezem, mert a kabátom a zuhanyozóban ázik egy lavórban, és még ki
kellene mosni. Még egyszer üdvözlünk mindenkit. Ne felejtsetek el minket a
fohászaitokban. A Mindenható Allah segítsen valamennyiünket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.

Halima

Tanács muszlimoknak

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Ez most alapvetően muszlimoknak szól, de persze azért olvassák el mások is.

Kedves testvéreim,

Sok muszlimmal beszélgetek itt. Mindenféle országból jöttek, Ausztráliától
Tatárföldig. Kezdetben persze a kultúrák, nyelvek, hangok sokszínűsége az,
ami megragadja az embert. Olyan népekkel találkozunk itt, akikről eddig
jobbára csak a történelemkönyvben olvashattunk. Aztán elmúlik az újdonság
varázsa, és két-három hét múlva már teljesen természetesen hat, hogy
közép-ázsiai ételkülönlegességeket felvonultató vendégségen veszünk részt
a kirgizekkel, kazahokkal és tatárokkal. De van egy érzés, ami nem múlik
el még hetek múlva sem – az, hogy csupa hasonlóan gondolkodó ember
között vagyunk. Itt mindenki kedves és elfogadó. És ez alatt nem azt
értem, hogy nem kapunk kritikát. Ha úgy gondolják, hogy valamit nem jól
csinálunk, akkor azt igenis megmondják – de nem kioktatóan,
lenézően, felülről beszélve, hanem mindig kedvesen és jóindulatúan. Itt
senki nem mondja a másikra, hogy bűnös, vagy tévelygő, hogy tévelygésbe
visz másokat, hanem csak azt, hogy testvérem, szerintem ez nem így van,
de lehet, hogy neked van igazad, beszéljük meg. És senki nem habozik
beismerni, hogy nem ő az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen szaktekintély.
Nem igyekeznek mindenre azonnal teljes körű válaszokat adni, kiváltképp
azok nem, akiknek nincs meg ehhez a megfelelő tudásuk, hanem ha nem
biztosak valamiben, azt mondják: megkérdezem vagy utánanézek. Senki nem
állítja, hogy az ő véleménye az egyetlen lehetséges vélemény. Senki nem
állítja az Iszlám elismert és tiszteletre méltó tudósairól, hogy
tévednének vagy ne lenne igazuk. Senki nem állítja a Mindenható Allahhoz
közel álló igaz tudósokról, hogy tévelygők lennének, hogy nem teljesítenék
vallási kötelességeiket vagy hogy akár szándékosan, akár tudatlanságból,
félreértelmeznék az Iszlám tanításait. Itt az emberek elismerik egymás
munkáját, legyen szó akár csak annyiról, hogy valaki letörli az
ebédlőasztalt. Nem azt keresik rögtön, hogy hány morzsát vagy vízcseppet
hagyott az illető a terítőn, hanem elismerik az erőfeszítését és a jó
szándékát, és ha esetleg nem tetszik nekik az eredmény, hát akkor másik
asztalhoz ülnek. Itt senki nem mond véleményt a másik tevékenységéről és
eredményeiről, amíg alaposan át nem tanulmányozta és meg nem ismerte
azokat. És még utána is kedvesen és jó szándékkal teszik, és ha nem
értenek egyet, azt mondják: nekem nincs meg hozzá a kellő tudásom, hogy
megítéljem, lehet, hogy ez így is jó, de én inkább a saját utamat követem.
De emellett elismerik az illető munkáját, nem mondanak rosszat róla, főleg
nem a háta mögött, és nem sietnek boldog-boldogtalan közölni, hogy nagy
ívben kerülje az illetőnek még a háza táját is. Itt az emberek tudják,
hogy muszlim testvéreik szíve tiszteletre méltó és áldott hely, ezért
vigyázni kell: nem szabad megsérteni vagy összetörni azt a legbelső
kamrát, ami a bizalmas együttlét helye az Úr és szolgája kapcsolatában. A
muszlimoknak kötelességük, hogy egymást a jóra intsék és próbálják a
rossztól távol tartani. Ez olyan felelősség, ami alól nem lehet kibújni.
Gondolom, közületek sokan olvasták Osman hodzsa efendi könyvét (Iszlám,
hit, istenszolgálat), akik esetleg nem, azoknak nagyon ajánlom, mert a
szerző a kortárs vallástudósok kiemelkedő alakja, rendkívül tiszteletre
méltó, nagy tudású és a Mindenható Allahhoz közel álló tanító, a könyv
pedig az egyik legjobb általános összefoglaló, amelyet valaha is olvastam
az Iszlámról. Ebben a könyvben olvashatjuk ezt az idézetet:
„Azt a földet, ahol az emberek nem imádkoznak, nehézségek és
katasztrófák sújtják. És az a föld, ahol az emberek imádkoznak, megmenekül
ezektől. Ne mondja hát senki: ’Én imádkozom, és nem az én dolgom,
hogy a többiek nem tartják meg az imájukat’, mert ha egy népet
nehézségek és megpróbáltatások sújtanak, akkor az érinti a nép minden
tagját. Allah Küldöttét (saw) egyszer megkérdezték: ’El fogunk
veszni akkor is, ha vannak köztünk igaz emberek?’, ő pedig azt
felelte: ’Igen, ha a gonoszság győzedelmeskedik’ . Ezért
minden hívőnek megadatott az a felelősség, hogy a jót tanácsolja, és a
rosszat tiltsa testvéreinek.”
Igazából ezért írtam le mindezt, hogy elmondjam: ez a legnagyobb különbség
az itteni világ és az otthoni között. Itt az emberek megértőek és
elfogadóak egymással, nem gondolják azt, hogy ők az egyedüli birtokosai az
Iszlámnak, hogy az ő véleményük az egyetlen helyes vélemény, és rajtuk
kívül mindenki tévelygő. Értékelik egymás munkáját és erőfeszítéseit. Nem
mondanak rosszat a másikról, még akkor sem, ha az illető másik mecsetbe
vagy előadásra jár. Örülnek a hasonlóságoknak, és nem ellenségeskednek a
különbségek miatt. Nem esnek egymásnak olyan lényegtelen dolgok miatt,
mint hogy például valaki az ima után az ujjain vagy a teszbijén számolja-e
a Mindenható Allahot dicsőítő fohászokat. Inkább örülnek, hogy közösen
magasztalják a Világok Urát.
Ez az, amiből tanulnunk kellene. Ez a tudás a fontos, és ezt nem lehet
könyvekből megtanulni, mert ez a tudás nem a papírlapokon lakik, hanem az
ember szívében, de csak azokéban, akinek sikerült szívüket megtisztítaniuk
az olyan betegségektől, mint az irigység, az arrogáns büszkeség vagy a
fennhéjázás. Ez az igazi tudás, az igazi jó tanács, amiből valamennyien
tanulhatunk.
Azért fohászkodom a Mindenható Allahhoz, hogy segítsen valamennyiünket
abban, hogy egymás jó testvérei lehessünk, hogy példát vegyünk arról a
szeretetről, amivel a Próféta (saw) szerette a többi muszlimot, és azok
közé tartozhassunk, akikről a Mindenható Allah azt mondja: „ép
szívvel jött Urához”. És az utolsó szavunk, mint mindig, most is az:
a hála és a dicséret a Mindenható Allahot illeti, a Világok Urát. És az Ő
áldása legyen a prófétán, és a családján és a társain. Amin.

Halima

Konyaután

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Elnézést kérek a frissítés elmaradásáért, (vagy csak áltatom magam azzal,
hogy repesve várjátok a híreket?) de a hétfői nap annyira sűrű volt, hogy
nem találtam időt az írásra és a frissítésre. Most viszont insallah számos
érdekes dologról olvashattok.
1. Az éneklés
A lányok (én nem, mert nem tudok) tanultak a többiektől énekeket, részint
iláhikat (vallásos dalokat), részint pedig tatár és ukrán népdalt. A
jelentkezőknek majd odahaza megtanítják insallah. Ez a tatár ez valami
hihetetlen nyelv. Viszonzásul az érdeklődőknek megtanították a
„Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű magyar népdalt.
Leírhatatlan élmény volt, amikor 3-4 különböző nemzet különböző kiejtéssel
magyarul énekelt. Ez úton is szeretném kérni, hogy akinek van ötlete arra,
hogy még milyen dalt tanítsanak meg a lányoknak, az az ötleteit írja meg
(inkább SMS-ben, mert mailt csak a jövő héten nézek).
2. Az ügyelet
Pénteken reggel ügyeletesek voltunk! Eddig csak a saját szobánkat
takarítottuk (több-kevesebb lelkesedéssel), de csütörtök este bejött az
ügyeletes hodzsa, hogy nem akarunk-e nöbetet (ügyeletet) vállalni.
Természetesen lelkesen lecsaptunk a lehetőségre, és Ayse és Hamide
mecsetet porszívóztak, Afra és én pedig a mi emeletünk (első) folyosóját
sepertük és mostuk fel. Elmondanám, hogy a folyosó brutális hosszú,
reggeli ima után (takarítási időben) pedig még nagyon korán van. Azt
hittem, hogy ehhez a munkához kapok valami ipari(hoz közelebb álló)
eszközöket, de nem, egy műanyag tál és a szokásos mosogatórongy. Ezzel
együtt én élveztem a nöbetet.
3. A háfizok
A háfiz az egy olyan ember, aki az egész Koránt kívülről tudja. Itt, a mi
iskolánkban is folyik háfizképzés. Múlt héten voltak a háfizvizsgák, és az
iskola tanulói 100 százalékos sikert értek el: tizenhatból tizenhatnak
sikerült alhamdulillah. Sőt, a kirgiz Eszra megnyert egy háfizversenyt is
(tényleg gyönyörűen olvas). Erről úgy értesültünk, hogy ültünk az ebéd
utáni órán kinn a kertben, és egyszer csak hangos dobolás és Allahu Akbar
kiáltások hallatszottak. A lányok (főleg kirgizek és kazahok) járták végig
az iskolát, elöl rózsával a kezében a meglehetősen szabadkozó és piruló
Eszrát vezették, ütötték a dobokat és Allahu Akbart kiáltoztak. Amerre
elhaladtak, mindenki bekapcsolódott kicsit az ünneplésbe.
4. KONYA
Pénteken indultunk Konyába, (úgy kell kiejteni, hogy kon-ja) elméletileg
5-kor kellett volna, gyakorlatilag fél kilenckor sikerült (nem lepődtem
meg nagyon). Egy 16 személyes kisbusszal mentünk, összesen 15-en, köztünk
3 gyerek. Az út kb. 650 kilométer. És meg is kellett állni az imákra, meg
Isztanbulból kifelé útépítés is volt (4 óra alatt nem egészen 200
kilométert tettünk meg az autópályán). Szóval reggel hatra értünk oda, nem
egészen Konyába, hanem a vendéglátóinkhoz, akik Konyától kb. 30
kilométerre laknak egy kis faluban, a hegyekben. Gyönyörű hely,
érdeklődőknek insallah képeket mutatok. Hihetetlen tájak, vörös hegyek és
sárga síkságok között haladtunk, és sast is láttunk. Ezzel együtt teljesen
elfáradva érkeztünk meg. Aludtunk két órát, majd reggeliztünk. Reggeli
hagyományos, kemencében sütött böreket csináltak nekünk (képek lsd. mint
fent), valamint egy bárányt is vágtak nekünk vacsorára. Déli ima után
(ismét nem lepődtem meg) sikerült elindulni Konyába. Megnéztünk Konya
legrégibb mecsetét és felmentünk egy hegyre teázni.
Aztán pedig elmentünk Mevlana Hazretleri mecsetébe imádkozni a délutáni
imát. Aztán pedig meglátogattuk az ő türbéjét. Erről nem tudok írni.
Életem egyik legintenzívebb élménye volt, ami után két napig sírtam. Majd
a többiek insallah elmesélik, milyen volt.
Este részt vettünk valamilyen programon, amiről vannak fotók, lsd. fenn.
Majd hazamentünk vacsorázni. Jött egy csomó vendég, éjjel kettőig
beszélgettünk a teraszon. Másnap reggeli után még meglátogattunk néhány
ismerőst, voltunk egy szünnet partin (ha nem tudod mi az, majd
személyesen) bementünk a konyai bazárba, és déli ima után elindultunk
haza. Éjjel fél tizenkettőkor értünk vissza, aminek a kurzuson nem
mindenki örült. Nagyon fáradtak voltunk, még hétfőn is. Én magam még
mindig Konya hatása alatt vagyok. Insallah egyszer visszamegyünk még
valamikor.
5. A tanulás
Miután a hodzsáink rádöbbentek, hogy már csak 2 hetünk van ezen kívül,
mindenki belehúzott, záporoz az információ. A Korán olvasással haladunk,
haladgatunk, bár mindenkit kétségbe ejt, hogy már csak két hét van, lsd.
mint fent.

Nagyon érdekes érzés, hogy már csak két hét van hátra. Tegnap a mecsetbe
mentem a kertből, és megálltam a kardvirágok mellett. Mikor idejöttünk, az
összes kardvirág teljes díszben pompázott. Tegnapra az elvirágzott
kardokat levágták, az utolsó szálon még nyílt a legfelső virág, de már
kezdett száradni, egyedül a megmaradt zöld levelek között. A leanderbokron
több volt a virág, mint a levél, mikor idejöttünk, most meg csak az
ághegyeken nyílnak a rózsaszín virágok. Tegnap este a lányok fáztak a
kertben, és ma is a mecsetben tartottuk az órákat, mert fújt a szél és
hűvös volt.
Én tudom, hogy a dolgok elmúlnak, de azt, hogy ilyen gyorsan és
észrevétlenül múlnak el, még soha nem éreztem át ilyen világosan és
élesen. Én tudom, hogy mindenki meg fog halni, de az a tény, hogy én is,
és hogy talán már ma, még soha nem zuhant ekkora csattanással szívem
legbelső kamrájának földjére. Ha eszembe jut, hogy talán már ma meghalok,
és hogyan fogok a Mindenható Allah elé állni, akkor úgy elszorul a szívem,
hogy ehhez képest minden más dolog fontosságát veszti. Úgy érzem, mintha a
két tenyeremben tartanám egész életem tőkéjét, és csak nézném
kétségbeesett rémülettel, ahogy kifolyik az ujjaim közül. Fohászkodjatok
értem.

Most már este van, villanyoltás után írok és alig találom a billentyűket,
ezért csak elköszönök. Mindenki üdvözöl mindenkit. Nagyon köszönjük a
leveleket és híreket, elnézést, hogy külön-külön nem tudunk válaszolni
nektek. Fohászkodjatok értünk. A Mindenható Allah segítsen
valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a
társain.

Halima

Első augusztusi beszámoló

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Nem akarom minden beszámolómat azzal kezdeni, hogy sok szeretettel
üdvözlök mindenkit, de sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Jelenleg a
mecsetben ülök, és azt hiszem szerda van. A délutáni mutalla elmarad, mert
mint már írtam, ez a hét szünet a két turnus között, és csak délelőtt van
tanítás teljes gőzzel, délután csak akkor, ha akad tanár. A lányok fenn
vannak a szobában, és Korán-olvasást gyakorolnak. Kaptunk ajándékba
egy-egy nagyon szép Koránt, olyat, ami török kalligráfiával van írva, ami
(szerintem) nehezebben olvasható (és sokkal nehezebben írható), mint az
arab országokból származó Koránjaink. Viszont azzal bíztatnak minket, hogy
ha ezt megtanuljuk jól olvasni, akkor már insallah bármit könnyű lesz.

Tegnap Zeynep hanimmal és a leányaival (ha emlékeztek: ők látogattak meg
minket májusban) felmentünk a Camlica (ejtsd: csamlidzsa) nevű hegyre, ami
Isztanbul legmagasabb helye. Mielőtt még bakancsos és biztosítóköteles
túrát képzelnétek el, kocsival mentünk, csak az utolsó kb. 150-200 métert
tettük meg gyalog. Nagyon szép park van itt, szökőkút, pavilonok, oszmán
stílusban épült teázó és kávézó. Beültünk egy kis kerti pavilonba, és, bár
ebéd után voltunk, gombás palacsintát ettünk és valami fahéjas
pudingszerűséget, mely vaníliafagylaltban úszott. Teáztunk, beszélgettünk,
majd visszajöttünk mutallára, ami persze elmaradt, önálló gyakorlás volt
helyette.

Már magából a Koránból olvasunk, nemcsak szavakat meg szókapcsolatokat,
hanem ténylegesen a Koránból. A kiejtésbeli problémákhoz ezennel
hozzáadódott a szünetek, megállás, elfogyó lélegzet problémája is.

Közben péntek lett, és pánikszerű gyorsasággal írok, mert mintegy fél óra
múlva insallah indulunk a török lányokhoz, ahol a hétvégét fogjuk tölteni,
még nem tudom pontosan, mivel. Tegnap este Zeynep hanim házában voltunk
vendégségben, ahol egy Medinából érkezett hölgy tartott szohbetet, és
vacsora is volt természetesen. Megjegyzem, ezeknek a lazaságoknak
hamarosan vége, mert hétfőtől vége az egyhetes szünetnek, és délután is
lesz tanítás, esti mutalla is, egészen 22:15-ig.

Most pedig gyorsan következzék egy újabb adag FAQ, avagy GYIK:

1. Még mindig nincs sem robbantás, sem árvíz. Mára virradó éjjel egészen
kiemelkedően meleg volt, és nagyon fülledt is. Ráadásul a szobában
rengeteg szúnyog van, amelyek nagyrészt engem találnak meg.
2. A csapvíztől még mindig semmi bajunk, és azt a bizonyos (a qaf hang
képzési helyén jelentkező) keserűséget is kiküszöböltük azáltal, hogy
vettünk citromlevet, és egy kicsit a vízbe cseppentünk, tényleg kicsit,
mert úgy tűnik, hogy a török citromlé sokkal savanyúbb, mint a magyar.
3. Alhamdulillah sikerült a vízumunkat meghosszabbítani.
4. Sajna töröktudásom nem sokat fejlődött szerintem. Hosszas gondolkodás
után kifejtem, hogy hétvégén hova „gelecegim”, aztán kiderül,
hogy ez így nem jó, mert azt jeleni, hogy jövünk, mi meg megyünk.

Vízumügyintézés után, kihasználva, hogy a városban vagyunk (a kurzus
messze van a központtól, egy külvárosi részen), elmentünk vásárolni egy
helyi szupermarketbe, ami a KILER nevet viseli, és olyasmi, mint nálunk a
Tekszó. Nagyon vicces volt, még az áruk is hasonlóan voltak elrendezve, és
itt van olyasmi, mint a tekszó gazdaságos, pl. papírzsepiből meg
citromléből.

Most megint eltelt pár nap, hétfő délután van, délutáni szabadidő, óra
után, mutalla előtt. Pénteken nem tudtam frissíteni (bizonnyal
észrevettétek), mert mentünk a török lányokhoz, és mielőtt a beszámolót
befejeztem volna, lemerül a kollégám akkumulátora, feltölteni meg már nem
volt időm. Szóval mára maradt a beszámoló, de legalább nem kell várnotok
egy hetet, hogy megtudjátok, mi volt hétvégén.

A török lányok házában voltunk, szombaton kissé megkésett reggeli (12-kor)
után 2-re jöttek a vendégek az előadásra. Kb. 30-40 nő és 8-10 gyerek
gyűlt össze. 2 előadás volt, köztük fél óra szünet. A vendégek estig
maradtak, páran még vacsorára is. Utána a török lányok azt mondták: eddig
ők beszéltek, és mi unatkoztunk, most beszéljek és, és ők unatkoznak. Ez
persze nem volt igaz, mert mi nem unatkoztunk, és insallah ők sem, mert
angolul beszéltem, és egyik testvérünk fordította. Aztán még éjjel 1-kor
házilag készített fagyit ettünk.

Vasárnap reggel felkerekedtünk, és a Camlicára (lsd. fentebb) mentünk,
piknik formájában fogyasztandó reggelire. Nem oda, ahol a lsd. fentebb
volt, mert az a kis Camlica volt, most meg a nagyra mentünk. Televíziós
antennák és adótornyok meghitt árnyékában fogyasztottuk ízletes
reggelinket, nagyon szép fenyőerdő tisztásán. Volt ott két rendőrló is egy
karámban, akikkel természetesen azonnal és sokáig barátkozni kezdtem.

Reggeli után visszamentünk a lányok házába, és a kertben teáztunk, majd
hazajöttünk (az iskolába). Az esti mutalla a változatosság kedvéért
elmaradt, de a lányokkal jót beszélgettünk helyette.

Ma gondoltunk bele, hogy már több mint egy hónapja itt vagyunk, és már
csak 4 hetünk van vissza. Teljesen hihetetlen, mert minden nehézség
ellenére nagyon jól érezzünk magunkat alhamdulillah, a napok csak úgy
repülnek, és én magam el sem tudom képzelni, hogy egyszer majd haza kell
mennünk.

Hogy valami gyakorlati információval is szolgáljak, a könyvek közül kettő
alhamdulillah a nyomdában van. A hodzsa könyvének első változatát már
átnéztük és kijavítottuk, insallah a héten beszélünk a javításról a
nyomdával.

Még hozzátenném azt is, hogy a hétvégén insallah Konyába megyünk, tehát
megint nem lesz pénteken frissítés, hanem insallah hétfőn, de akkor
legalább megtudjátok, mi volt Konyában. Addig is minden jót mindenkinek,
és kérünk benneteket, hogy fohászkodjatok értünk. A Mindenható Allah
segítsen meg és vezessen mindnyájunkat, és az Ő áldása legyen a Prófétán,
a családján és a Társain.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu