Konyaután

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Elnézést kérek a frissítés elmaradásáért, (vagy csak áltatom magam azzal,
hogy repesve várjátok a híreket?) de a hétfői nap annyira sűrű volt, hogy
nem találtam időt az írásra és a frissítésre. Most viszont insallah számos
érdekes dologról olvashattok.
1. Az éneklés
A lányok (én nem, mert nem tudok) tanultak a többiektől énekeket, részint
iláhikat (vallásos dalokat), részint pedig tatár és ukrán népdalt. A
jelentkezőknek majd odahaza megtanítják insallah. Ez a tatár ez valami
hihetetlen nyelv. Viszonzásul az érdeklődőknek megtanították a
„Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű magyar népdalt.
Leírhatatlan élmény volt, amikor 3-4 különböző nemzet különböző kiejtéssel
magyarul énekelt. Ez úton is szeretném kérni, hogy akinek van ötlete arra,
hogy még milyen dalt tanítsanak meg a lányoknak, az az ötleteit írja meg
(inkább SMS-ben, mert mailt csak a jövő héten nézek).
2. Az ügyelet
Pénteken reggel ügyeletesek voltunk! Eddig csak a saját szobánkat
takarítottuk (több-kevesebb lelkesedéssel), de csütörtök este bejött az
ügyeletes hodzsa, hogy nem akarunk-e nöbetet (ügyeletet) vállalni.
Természetesen lelkesen lecsaptunk a lehetőségre, és Ayse és Hamide
mecsetet porszívóztak, Afra és én pedig a mi emeletünk (első) folyosóját
sepertük és mostuk fel. Elmondanám, hogy a folyosó brutális hosszú,
reggeli ima után (takarítási időben) pedig még nagyon korán van. Azt
hittem, hogy ehhez a munkához kapok valami ipari(hoz közelebb álló)
eszközöket, de nem, egy műanyag tál és a szokásos mosogatórongy. Ezzel
együtt én élveztem a nöbetet.
3. A háfizok
A háfiz az egy olyan ember, aki az egész Koránt kívülről tudja. Itt, a mi
iskolánkban is folyik háfizképzés. Múlt héten voltak a háfizvizsgák, és az
iskola tanulói 100 százalékos sikert értek el: tizenhatból tizenhatnak
sikerült alhamdulillah. Sőt, a kirgiz Eszra megnyert egy háfizversenyt is
(tényleg gyönyörűen olvas). Erről úgy értesültünk, hogy ültünk az ebéd
utáni órán kinn a kertben, és egyszer csak hangos dobolás és Allahu Akbar
kiáltások hallatszottak. A lányok (főleg kirgizek és kazahok) járták végig
az iskolát, elöl rózsával a kezében a meglehetősen szabadkozó és piruló
Eszrát vezették, ütötték a dobokat és Allahu Akbart kiáltoztak. Amerre
elhaladtak, mindenki bekapcsolódott kicsit az ünneplésbe.
4. KONYA
Pénteken indultunk Konyába, (úgy kell kiejteni, hogy kon-ja) elméletileg
5-kor kellett volna, gyakorlatilag fél kilenckor sikerült (nem lepődtem
meg nagyon). Egy 16 személyes kisbusszal mentünk, összesen 15-en, köztünk
3 gyerek. Az út kb. 650 kilométer. És meg is kellett állni az imákra, meg
Isztanbulból kifelé útépítés is volt (4 óra alatt nem egészen 200
kilométert tettünk meg az autópályán). Szóval reggel hatra értünk oda, nem
egészen Konyába, hanem a vendéglátóinkhoz, akik Konyától kb. 30
kilométerre laknak egy kis faluban, a hegyekben. Gyönyörű hely,
érdeklődőknek insallah képeket mutatok. Hihetetlen tájak, vörös hegyek és
sárga síkságok között haladtunk, és sast is láttunk. Ezzel együtt teljesen
elfáradva érkeztünk meg. Aludtunk két órát, majd reggeliztünk. Reggeli
hagyományos, kemencében sütött böreket csináltak nekünk (képek lsd. mint
fent), valamint egy bárányt is vágtak nekünk vacsorára. Déli ima után
(ismét nem lepődtem meg) sikerült elindulni Konyába. Megnéztünk Konya
legrégibb mecsetét és felmentünk egy hegyre teázni.
Aztán pedig elmentünk Mevlana Hazretleri mecsetébe imádkozni a délutáni
imát. Aztán pedig meglátogattuk az ő türbéjét. Erről nem tudok írni.
Életem egyik legintenzívebb élménye volt, ami után két napig sírtam. Majd
a többiek insallah elmesélik, milyen volt.
Este részt vettünk valamilyen programon, amiről vannak fotók, lsd. fenn.
Majd hazamentünk vacsorázni. Jött egy csomó vendég, éjjel kettőig
beszélgettünk a teraszon. Másnap reggeli után még meglátogattunk néhány
ismerőst, voltunk egy szünnet partin (ha nem tudod mi az, majd
személyesen) bementünk a konyai bazárba, és déli ima után elindultunk
haza. Éjjel fél tizenkettőkor értünk vissza, aminek a kurzuson nem
mindenki örült. Nagyon fáradtak voltunk, még hétfőn is. Én magam még
mindig Konya hatása alatt vagyok. Insallah egyszer visszamegyünk még
valamikor.
5. A tanulás
Miután a hodzsáink rádöbbentek, hogy már csak 2 hetünk van ezen kívül,
mindenki belehúzott, záporoz az információ. A Korán olvasással haladunk,
haladgatunk, bár mindenkit kétségbe ejt, hogy már csak két hét van, lsd.
mint fent.

Nagyon érdekes érzés, hogy már csak két hét van hátra. Tegnap a mecsetbe
mentem a kertből, és megálltam a kardvirágok mellett. Mikor idejöttünk, az
összes kardvirág teljes díszben pompázott. Tegnapra az elvirágzott
kardokat levágták, az utolsó szálon még nyílt a legfelső virág, de már
kezdett száradni, egyedül a megmaradt zöld levelek között. A leanderbokron
több volt a virág, mint a levél, mikor idejöttünk, most meg csak az
ághegyeken nyílnak a rózsaszín virágok. Tegnap este a lányok fáztak a
kertben, és ma is a mecsetben tartottuk az órákat, mert fújt a szél és
hűvös volt.
Én tudom, hogy a dolgok elmúlnak, de azt, hogy ilyen gyorsan és
észrevétlenül múlnak el, még soha nem éreztem át ilyen világosan és
élesen. Én tudom, hogy mindenki meg fog halni, de az a tény, hogy én is,
és hogy talán már ma, még soha nem zuhant ekkora csattanással szívem
legbelső kamrájának földjére. Ha eszembe jut, hogy talán már ma meghalok,
és hogyan fogok a Mindenható Allah elé állni, akkor úgy elszorul a szívem,
hogy ehhez képest minden más dolog fontosságát veszti. Úgy érzem, mintha a
két tenyeremben tartanám egész életem tőkéjét, és csak nézném
kétségbeesett rémülettel, ahogy kifolyik az ujjaim közül. Fohászkodjatok
értem.

Most már este van, villanyoltás után írok és alig találom a billentyűket,
ezért csak elköszönök. Mindenki üdvözöl mindenkit. Nagyon köszönjük a
leveleket és híreket, elnézést, hogy külön-külön nem tudunk válaszolni
nektek. Fohászkodjatok értünk. A Mindenható Allah segítsen
valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a
társain.

Halima