Az első hét Törökország után

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Örömmel tudatom mindenkivel, hogy eldőlt az SMS/e-mail/élőszó szavazás
eredménye. A szép zöld pöttyös blog marad (amíg időm és energiám engedi,
hogy posztoljak). Továbbra is hetente egyszer (hétvégén valószínűleg)
próbálok posztolni, insallah. Személyes beszámolókat olvashattok majd
arról, hogy mi minden is történik a muszlim lányokkal itt Pesten. Ezek a
beszámolók az én (Halima) írásai, és az én személyes véleményemet
tükrözik, saját stílusomban előadva. Továbbra is sok szeretettel várom a
véleményeket, hozzászólásokat.

A piknik
Pénteken reggel piknikezni mentünk a Margitszigetre. A törökországiakhoz
képest egészen halovány kis piknikecske volt, például, bár erősen
elgondolkodtak, hogy hátamra veszem kétégős gáztűzhelyünket, végül
mégsem tettem, mert (1) nincs hozzá gázpalack (a falból jön bele a gáz),
(2) brutálisan nehéznek néz ki, (3) nem éreztem szakmailag kompetensnek
magamat ahhoz, hogy a falból kilógó csőről le-, majd visszaszereljem a
tűzhelyt.
Komolyabbra fordítva a szót, azért vittünk sajtos tósztot (emlékezve
azokra a pirítósokra, amelyeket az iskola büféjében fogyasztottunk, még
Isztanbulban), gyümölcsöt meg zöldségeket. Én vittem egy termoszban
török teát, és üvegpoharakat is cipeltem (hiába, Törökországban tanultam
piknikezni!). Azért nem volt az igazi, mert (1) csak egy teáskanalat
vittem összesen, nem pedig MINDENKINEK egyet, plusz még néhányat
tartalékba, a biztonság kedvéért, (2) nem vittem olyan kis csészealjakat
a poharak alá, (3) kész teát vittem a termoszban, nem pedig forró vizet,
teáskannát, teafüvet stb. hogy mindenki helyben készíthesse el, ízlése
szerint. Van tehát még mit tanulnom.
A piknik eme hiányosságoktól eltekintve remek volt alhamdulillah. Jó
lenne még néhányat beiktatni, amíg nincs nagyon rossz idő. Például ha
valakinek van kedve jövő hétvégén (szept. 10 körül) egy kirándulásra, az
szóljon insallah. Szakmai szempontból nem tökéletes, ám remek hangulatú
piknik ígérkezik.

Az itthon maradt lányok közül többnek is bemutattuk Korán-olvasási
tudásunkat. Általános megdöbbenést váltottunk ki a kiadott hangokkal.
Már többen jelezték, hogy ezt ők is meg akarják tanulni. Minden
érdeklődőt szeretettel várunk.

A Törökországba vitt könyvekről jelenleg semmit nem tudok mondani.
Számunkra is meglepetés, hogy mikor készülnek el. Insallah a hírlevélben
majd olvashattok róla. Jelenleg Sejkh Abdul Kadir Geilani írásait
fordítom, amelyek annyira hihetetlenül jók, hogy el sem tudom mondani.
Inkább beszúrok ide egy részletet insallah:

"Nem érdemes semmiről beszélnünk, amíg nem tudsz hosszasan beszélni úgy,
hogy közben nem térsz le az útról, nem térsz el az igazi szolgálattól,
és képes vagy a megvetés és bizalmatlanság szemével figyelni alsóbb
énedet. Ha valaki látja és elismeri saját hiányosságait, az meg fogja
tapasztalni a tökéletességet. De ha valaki saját tökéletességét
csodálja, annak csak a hiányosságai maradnak meg. Meg kell hát
fordulnod, és az ellenkező irányba nézni, mert csak így találhatod el a
céltáblát. Jó tanácsot kell keresned, mert csak úgy találhatod meg a
helyes utat. Türelmesnek kell lenned, mert csak úgy érheted el a sikert,
csak úgy találhatod meg, amit keresel, csak úgy juthatsz el célodhoz.
Türelmesnek kell lenned, mert csak úgy érdemelsz te magad is türelmet.
Jó szándékkal kell fogadnod, mert csak akkor fogadnak téged is jó
szándékkal. Megfelelően kell viselkedned, ha azt akarod, hogy veled is
megfelelően viselkedjenek. Békével kell köszöntened másokat, mert csak
akkor köszöntenek téged is békével. Szolgálnod kell, hogy megérdemeld a
szolgálatot. Engedelmesnek kell lenned, hogy vezetést kaphass. Közel
kell maradnod az ajtóhoz, hogy megnyíljék előtted. Nem szabad kapkodnod,
mert akkor nem érsz el semmit. Nagylelkűnek kell lenned, hogy
nagylelkűséget érdemelj. Közeledned kell, hogy Allah közel vonjon
magához. Jót kell tenned, hogy veled is jót tegyenek.
Ha a szív az elkötelezett erőfeszítések hátán utazik, megteszi az Urához
vezető utat, eléri Őt, megmarad az Ő jelenlétében, és már szóba sem
jöhet, hogy visszaforduljon. Az isteni bölcsesség birodalmából az isteni
hatalom birodalmába lép, az eszközök és anyagi javak birodalmából a
Teremtő és Fenntartó birodalmába. Eltávolodik saját akaratától a
Mindenható és Dicsőséges Úr akarata felé, a saját mozgásától és
nyugalmától az Ő mozgása és nyugalma felé."

Még így a poszt végén elmondanám azt, hogy a következő szemináriumunkat
(nőknek!) szeptember 17-18-án tartjuk insallah. Minden érdeklődőt
szeretettel várunk, muszlimot és nem muszlimot egyaránt (lehet még
előadónak is jelentkezni!).

A Mindenható Allah segítsen mindnyájunkat, és az Ő áldása legyen a
Prófétán, a családján és a társain.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Utolsó beszámoló

Utolsó beszámoló

Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit az utolsó beszámolóban. Hétfő van,
délután, szabadidő. A többiek elmentek meglátogatni Hazreti Hudayit, én
meg itthon írok. Ez az utolsó hétfőnk itt – furcsa belegondolni,
hogy ez a két hónap úgy elrepült, mintha két hét sem lett volna. Már csak
félig vagyunk itt, egyre többet gondolunk arra, hogy mi lesz, ha
hazamegyünk.

Hát furcsa lesz, az biztos. Ez a mikrokörnyezet, amiben itt élünk, annyira
elüt bármitől, ami otthon van, hogy nagyon nehéz lesz visszaszokni. Hudayi
sziget, mondta ma az egyik tanárunk (a Korán hodzsánk). Hát így is van. Az
étkező-kert-mecset-hálószoba négyszögben mozogtunk eddig, most meg
egyszeriben ránk szakad majd az összes többi. Egy kis türelmet kérünk majd
mindenkitől, ha hazamegyünk.

Ez a két hónap sok szempontból is hasznos volt számunkra. Nem a tudás a
legfontosabb, amit szereztünk, hanem az, hogy sokkal jobban megismertük
magunkat, egymást és másokat is. Insallah hasznunkra válik majd a tárgyi
tudással egyetemben (azért azt sem elhanyagolható mennyiségben tömtek a
fejünkbe), ha hazamegyünk. A Mindenható Allah jutalmazzon mindenkit, aki
segített abban, hogy itt lehessünk.

A tanulásban is úgymond a célegyenesben vágtázunk, több óra anyagát
igyekszünk venni egyszerre, minden tanárunk a délutáni szabadidőnkre
pályázik. Pénteken a Yászin szúra felolvasásával kell majd bizonyítanunk,
hogy sikerült elsajátítanunk a Korán-olvasást. Nem mondom, hogy nem
vagyunk izgatottak.

Mindenkinek köszönjük a kedves érdeklődést, de a magyaros főzőnapra eddig
nem került még sor, mert a kiskonyha mindig foglalt. A héten talán
valamelyik nap. Ha nem, akkor mondtam a hodzsánknak, hogy majd megsütjük
otthon, és elküldjük neki postán.

Az idő egy-két napig kicsit talán ősziesebb volt (max. 30 fok), de most
megint nagyon meleg van. Még a kertben a legelviselhetőbb, mert részint
fúj a szél, részint van egy nagy platánfa, amitől árnyék van.

Szerdán voltam egy konferencián, aminek a címe A risale-i nur és a
taszawuf volt. Nagyon érdekes és gondolatébresztő dolgok hangzottak el.
Majd insallah mesélek.

Pénteken a Korán hodzsánk anyukája meghívott minket vendégségbe. Nem
messze laknak az iskolától, kb. 20 perc sétányira. Nagyon finom börekeket
és sütiket csinált. Olvastunk neki Koránt, és jót beszélgettünk vele.
Aztán szombat reggel elmentünk az Ümraniye Carsiba. Ümraniye annak a
kerületnek a neve, ahol az iskola van, a carsi meg piacot jelent.
Képzeljetek el egy gigantikus lengyelpiacot (ifjabb generáció kedvéért:
kínai piacot), ahol kissé lazábban értelmezik ezt a besorolást, mert két
pólóárus között van egy zöldbabos is. Jackie ablával (ha esetleg nem
emlékeztek: az amerikai hölgy az osztályunkban) és a kislányával indultunk
el. Megbeszéltük, hogy mindenki nézelődik, és a sor végén találkozunk.
Miután még két óra múlva sem láttuk az első sor végét, inkább átmentünk a
következőbe, és hazajöttünk. Szerintem kb. a 10 százalékát láttuk a
piacnak. Nagyon finom fekete szőlőt és körtét vettünk, meg sötétlila,
hatalmas fügéket, amiket nálunk nem is lehet kapni. Aztán hazajöttünk, én
mentem tovább könyvet intézni, a többiek pedig maradtak.

Az érdeklődőkkel közlöm, hogy insallah hétfőn, 29-én kora reggel megyünk
haza. A gép innen 5:20-kor száll fel, otthon pedig fél 7 körül száll le
(mert itt ugye egy órával több van). Szerintem simán lesz 7 óra, mire
kiérünk az érkezési csarnokba, részben, mert a gép úgyis mindig késik,
részben meg az útlevélvizsgálat meg csomagkiadás miatt.

Insallah hamarosan találkozunk mindenkivel. Ne feledjétek, hogy kedden
(30-án) már insallah lesz előadás, 6 órakor szokás szerint. A blogon
szerintem ez az utolsó beszámoló. Most el kell döntenünk, mi legyen a blog
sorsa. 3 lehetőség van:

1. Mikor hazaérünk, kinyírom a blogot, és mindent eltüntetek, ami rajta
volt, még a címe is megszűnik.
2. Marad a blog, ami a blogger.com le nem törli, és lehet később is
olvasgatni a beszámolókat.
3. Marad a blog, de funkcionálisan, kötetlen és személyes beszámoló (a
hivatalos hírlevél mellett) arról, hogy mi történik a házunk táján.

Kérek mindenkit, aki meglátogatta, olvasta a blogot, szavazzon: e-mailben,
a blogon commentben, vagy SMS-ben az én számomra. Csak rajtatok áll, mi
lesz a bloggal. Ha nem érkezik elegendő szavazat, akkor azt a
következtetést vonom le, hogy a blog senkit nem érdekel, és letörlöm.
Szóval RAJTAD is áll, aki most olvasod, hogy mi lesz. Várom a
szavazatokat.

Insallah hamarosan személyesen is beszélgethetünk. Addig is fohászkodjatok
értünk. A Mindenható Allah segítsen minket, vezessen minket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.
Halima

Utolsó előtti hét

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit az utolsó előtti beszámolóban. Nem
egészen 2 hetünk van hátra: még egy beszámoló lesz ezen kívül insallah,
aztán már személyesen… Most hétfő van, délutáni szabadidő, két mosás
közt írok, a többiek részben Koránt gyakorolnak, részben alszanak.
A hétvégénk csendesen indult. Benn akartunk maradni az iskolában, tanulás,
rendrakás, mosás, gyakorlás, fordítás céljából. A szombati nap ennek
jegyében is telt el, de délután felhívott egy kedves itteni ismerősünk, és
vasárnap délelőttre piknikezni hívott minket.
A piknik itt Isztanbulban sajátos jelenség. A család bepakolja az autóba
szinte a teljes háztartás: gázfőzőt, grillsütőt, teafőzőt, serpenyőket,
tányérokat, poharakat, evőeszközt, szőnyegeket stb., majd, ha még
beférnek, beszuszakolja a gyermekeket is, és felkeresik a legközelebbi
zöldterületet. Ez lehet éppen az autópálya széle melletti töltés vagy a
legszebb park is. Ott kipakolják a háztartást, és nekiállnak teljes
nyugalommal rántottát, grillcsirkét, teát, kávét, lecsót stb. készíteni.
Többnyire késő délutánig elhúzódnak ezek a rendezvények.
Mi végül is ismerősünk rokonságával bővülve kb. húszan mentünk piknikezni,
két gázfőzővel és temérdek háztartási cikkel felszerelve. Kipakolás után
úgy néztünk ki, mint egy Vasedény-bemutatóterem. Félénk megjegyezésemet,
hogy otthon mi csinálunk fejenként két szendvicset, és veszünk egy
félliteres ásványvizet, lesújtó pillantások fogadták.
Két tisztáson rendezkedtünk be, egyiken a nők, másikon a férfiak. A női
részleghez szorosan csatlakozott a konyha. A velünk lévő öt gyermek
ide-oda futkosott a tisztások között.
Evés után sétálni mentünk, én érdekes botsáska-fajokat fogtam és engedtem
el. A fényképezőgépem sajnos elromlott, tehát úgy néz ki, hogy nem lesz
több fotó, pedig az iskola fontosabb helyiségeiről akartam nektek képet
csinálni.
Jellemző módon a piknikünk közepén a rádió bemondta, hogy száz éve ez a
legmelegebb augusztus 14., mi persze éppen a kilátóra másztunk fel kb. 40
fokban. Tényleg nagyon, nagyon meleg volt, szinte már irreálisan. Ettől
függetlenül a piknik nagyon jó volt. Én utána még elmentem könyvet
intézni, és vacsorára értem csak vissza a kurzusra, vagyis nem volt időm a
házi feladatra (Korán óra: Bakara szúra első oldal harmincszor elolvasni).
Még ma is elég meleg van, kicsit nyomottak is vagyunk. Ráadásul ma a
beceri (háztartástan) órán csipkét horgolni tanultunk. Muszlim lányoknak:
olyat, ami a kendő szélén van. Mármost én semmit nem tudok horgolni, ezt
meg egy olyan kis tűvel kell csinálni, amilyet eddig én még csak a
fogorvosnál láttam. És olyan vékony cérnából, mint amivel a gombot varrjuk
fel. Hát valami katasztrofális volt. A beceri tanárunk, Rusan hodzsa nem
tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nekem elég jól ment volna, ha
nincsenek útban az ujjaim. Ha az ujjaimat el sikerült tenni az útból,
akkor pedig a horgolótű volt útban. Nem tudom ígérni, hogy bárkit is
megtanítunk ilyen kendőszélt horgolni. Én a kendőt, a tűt és a cérnát
begyömtem az ágy sarkába, és próbálok úgy tenni, mint ha ott se lenne.
Amúgy a múlt héten semmi különleges dolog nem történt, eltekintve attól,
hogy egy reggel, ima előtt kimentem wudút csinálni, és valami fura dolgot
láttam a falon. Közelebbről is megnéztem, majd rohantam vissza a
fényképezőgépemért. Ez volt a legnagyobb Scutigera coleoptrata példány,
amelyet valaha is láttam! Ez egy pókszázlábú nevű dolog, ami úgy néz ki,
mint egy százlábú, de olyan hosszú lábai vannak, mint egy kaszáspóknak,
kb. 50 darab. Tényleg nagy volt, kb. mint a pen drive-om. Van róla fotó,
ha valakit érdekel. A lányok nem voltak annyira lelkesek, mint én.
Jó hír még az, hogy insallah lesz egy gyerekeknek való könyvünk is, 40
hadísz mesékkel. Holnap megyünk insallah megbeszélni.
A héten valamelyik nap délutánján magyaros főzést fogunk rendezni a nyári
konyhában insallah. Krumplis tésztát és kakaós csigát szeretnénk csinálni
(ehhez egyszerű beszerezni a hozzávalókat). Fohászkodjatok kérlek, hogy a
csigát ne égessük oda. Insallah fincsi lesz.
A tanulásról még annyit, hogy a Yaszin szúrát olvassuk, több-kevesebb
sikerrel. Ma nem ment túl jól, insallah holnap jobban fog.
Ismét köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot, hogy írjanak nekünk.
Megjegyzem, egyesek csalódottak, hogy kevés levelet és hozzászólást
kapunk. Még van két hetetek arra, hogy a csalódásukat eloszlassátok.
Most befejezem, mert a kabátom a zuhanyozóban ázik egy lavórban, és még ki
kellene mosni. Még egyszer üdvözlünk mindenkit. Ne felejtsetek el minket a
fohászaitokban. A Mindenható Allah segítsen valamennyiünket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.

Halima

Utolsó előtti hét

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit az utolsó előtti beszámolóban. Nem
egészen 2 hetünk van hátra: még egy beszámoló lesz ezen kívül insallah,
aztán már személyesen… Most hétfő van, délutáni szabadidő, két mosás
közt írok, a többiek részben Koránt gyakorolnak, részben alszanak.
A hétvégénk csendesen indult. Benn akartunk maradni az iskolában, tanulás,
rendrakás, mosás, gyakorlás, fordítás céljából. A szombati nap ennek
jegyében is telt el, de délután felhívott egy kedves itteni ismerősünk, és
vasárnap délelőttre piknikezni hívott minket.
A piknik itt Isztanbulban sajátos jelenség. A család bepakolja az autóba
szinte a teljes háztartás: gázfőzőt, grillsütőt, teafőzőt, serpenyőket,
tányérokat, poharakat, evőeszközt, szőnyegeket stb., majd, ha még
beférnek, beszuszakolja a gyermekeket is, és felkeresik a legközelebbi
zöldterületet. Ez lehet éppen az autópálya széle melletti töltés vagy a
legszebb park is. Ott kipakolják a háztartást, és nekiállnak teljes
nyugalommal rántottát, grillcsirkét, teát, kávét, lecsót stb. készíteni.
Többnyire késő délutánig elhúzódnak ezek a rendezvények.
Mi végül is ismerősünk rokonságával bővülve kb. húszan mentünk piknikezni,
két gázfőzővel és temérdek háztartási cikkel felszerelve. Kipakolás után
úgy néztünk ki, mint egy Vasedény-bemutatóterem. Félénk megjegyezésemet,
hogy otthon mi csinálunk fejenként két szendvicset, és veszünk egy
félliteres ásványvizet, lesújtó pillantások fogadták.
Két tisztáson rendezkedtünk be, egyiken a nők, másikon a férfiak. A női
részleghez szorosan csatlakozott a konyha. A velünk lévő öt gyermek
ide-oda futkosott a tisztások között.
Evés után sétálni mentünk, én érdekes botsáska-fajokat fogtam és engedtem
el. A fényképezőgépem sajnos elromlott, tehát úgy néz ki, hogy nem lesz
több fotó, pedig az iskola fontosabb helyiségeiről akartam nektek képet
csinálni.
Jellemző módon a piknikünk közepén a rádió bemondta, hogy száz éve ez a
legmelegebb augusztus 14., mi persze éppen a kilátóra másztunk fel kb. 40
fokban. Tényleg nagyon, nagyon meleg volt, szinte már irreálisan. Ettől
függetlenül a piknik nagyon jó volt. Én utána még elmentem könyvet
intézni, és vacsorára értem csak vissza a kurzusra, vagyis nem volt időm a
házi feladatra (Korán óra: Bakara szúra első oldal harmincszor elolvasni).
Még ma is elég meleg van, kicsit nyomottak is vagyunk. Ráadásul ma a
beceri (háztartástan) órán csipkét horgolni tanultunk. Muszlim lányoknak:
olyat, ami a kendő szélén van. Mármost én semmit nem tudok horgolni, ezt
meg egy olyan kis tűvel kell csinálni, amilyet eddig én még csak a
fogorvosnál láttam. És olyan vékony cérnából, mint amivel a gombot varrjuk
fel. Hát valami katasztrofális volt. A beceri tanárunk, Rusan hodzsa nem
tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nekem elég jól ment volna, ha
nincsenek útban az ujjaim. Ha az ujjaimat el sikerült tenni az útból,
akkor pedig a horgolótű volt útban. Nem tudom ígérni, hogy bárkit is
megtanítunk ilyen kendőszélt horgolni. Én a kendőt, a tűt és a cérnát
begyömtem az ágy sarkába, és próbálok úgy tenni, mint ha ott se lenne.
Amúgy a múlt héten semmi különleges dolog nem történt, eltekintve attól,
hogy egy reggel, ima előtt kimentem wudút csinálni, és valami fura dolgot
láttam a falon. Közelebbről is megnéztem, majd rohantam vissza a
fényképezőgépemért. Ez volt a legnagyobb Scutigera coleoptrata példány,
amelyet valaha is láttam! Ez egy pókszázlábú nevű dolog, ami úgy néz ki,
mint egy százlábú, de olyan hosszú lábai vannak, mint egy kaszáspóknak,
kb. 50 darab. Tényleg nagy volt, kb. mint a pen drive-om. Van róla fotó,
ha valakit érdekel. A lányok nem voltak annyira lelkesek, mint én.
Jó hír még az, hogy insallah lesz egy gyerekeknek való könyvünk is, 40
hadísz mesékkel. Holnap megyünk insallah megbeszélni.
A héten valamelyik nap délutánján magyaros főzést fogunk rendezni a nyári
konyhában insallah. Krumplis tésztát és kakaós csigát szeretnénk csinálni
(ehhez egyszerű beszerezni a hozzávalókat). Fohászkodjatok kérlek, hogy a
csigát ne égessük oda. Insallah fincsi lesz.
A tanulásról még annyit, hogy a Yaszin szúrát olvassuk, több-kevesebb
sikerrel. Ma nem ment túl jól, insallah holnap jobban fog.
Ismét köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot, hogy írjanak nekünk.
Megjegyzem, egyesek csalódottak, hogy kevés levelet és hozzászólást
kapunk. Még van két hetetek arra, hogy a csalódásukat eloszlassátok.
Most befejezem, mert a kabátom a zuhanyozóban ázik egy lavórban, és még ki
kellene mosni. Még egyszer üdvözlünk mindenkit. Ne felejtsetek el minket a
fohászaitokban. A Mindenható Allah segítsen valamennyiünket, és az Ő
áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.

Halima

Tanács muszlimoknak

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Ez most alapvetően muszlimoknak szól, de persze azért olvassák el mások is.

Kedves testvéreim,

Sok muszlimmal beszélgetek itt. Mindenféle országból jöttek, Ausztráliától
Tatárföldig. Kezdetben persze a kultúrák, nyelvek, hangok sokszínűsége az,
ami megragadja az embert. Olyan népekkel találkozunk itt, akikről eddig
jobbára csak a történelemkönyvben olvashattunk. Aztán elmúlik az újdonság
varázsa, és két-három hét múlva már teljesen természetesen hat, hogy
közép-ázsiai ételkülönlegességeket felvonultató vendégségen veszünk részt
a kirgizekkel, kazahokkal és tatárokkal. De van egy érzés, ami nem múlik
el még hetek múlva sem – az, hogy csupa hasonlóan gondolkodó ember
között vagyunk. Itt mindenki kedves és elfogadó. És ez alatt nem azt
értem, hogy nem kapunk kritikát. Ha úgy gondolják, hogy valamit nem jól
csinálunk, akkor azt igenis megmondják – de nem kioktatóan,
lenézően, felülről beszélve, hanem mindig kedvesen és jóindulatúan. Itt
senki nem mondja a másikra, hogy bűnös, vagy tévelygő, hogy tévelygésbe
visz másokat, hanem csak azt, hogy testvérem, szerintem ez nem így van,
de lehet, hogy neked van igazad, beszéljük meg. És senki nem habozik
beismerni, hogy nem ő az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen szaktekintély.
Nem igyekeznek mindenre azonnal teljes körű válaszokat adni, kiváltképp
azok nem, akiknek nincs meg ehhez a megfelelő tudásuk, hanem ha nem
biztosak valamiben, azt mondják: megkérdezem vagy utánanézek. Senki nem
állítja, hogy az ő véleménye az egyetlen lehetséges vélemény. Senki nem
állítja az Iszlám elismert és tiszteletre méltó tudósairól, hogy
tévednének vagy ne lenne igazuk. Senki nem állítja a Mindenható Allahhoz
közel álló igaz tudósokról, hogy tévelygők lennének, hogy nem teljesítenék
vallási kötelességeiket vagy hogy akár szándékosan, akár tudatlanságból,
félreértelmeznék az Iszlám tanításait. Itt az emberek elismerik egymás
munkáját, legyen szó akár csak annyiról, hogy valaki letörli az
ebédlőasztalt. Nem azt keresik rögtön, hogy hány morzsát vagy vízcseppet
hagyott az illető a terítőn, hanem elismerik az erőfeszítését és a jó
szándékát, és ha esetleg nem tetszik nekik az eredmény, hát akkor másik
asztalhoz ülnek. Itt senki nem mond véleményt a másik tevékenységéről és
eredményeiről, amíg alaposan át nem tanulmányozta és meg nem ismerte
azokat. És még utána is kedvesen és jó szándékkal teszik, és ha nem
értenek egyet, azt mondják: nekem nincs meg hozzá a kellő tudásom, hogy
megítéljem, lehet, hogy ez így is jó, de én inkább a saját utamat követem.
De emellett elismerik az illető munkáját, nem mondanak rosszat róla, főleg
nem a háta mögött, és nem sietnek boldog-boldogtalan közölni, hogy nagy
ívben kerülje az illetőnek még a háza táját is. Itt az emberek tudják,
hogy muszlim testvéreik szíve tiszteletre méltó és áldott hely, ezért
vigyázni kell: nem szabad megsérteni vagy összetörni azt a legbelső
kamrát, ami a bizalmas együttlét helye az Úr és szolgája kapcsolatában. A
muszlimoknak kötelességük, hogy egymást a jóra intsék és próbálják a
rossztól távol tartani. Ez olyan felelősség, ami alól nem lehet kibújni.
Gondolom, közületek sokan olvasták Osman hodzsa efendi könyvét (Iszlám,
hit, istenszolgálat), akik esetleg nem, azoknak nagyon ajánlom, mert a
szerző a kortárs vallástudósok kiemelkedő alakja, rendkívül tiszteletre
méltó, nagy tudású és a Mindenható Allahhoz közel álló tanító, a könyv
pedig az egyik legjobb általános összefoglaló, amelyet valaha is olvastam
az Iszlámról. Ebben a könyvben olvashatjuk ezt az idézetet:
„Azt a földet, ahol az emberek nem imádkoznak, nehézségek és
katasztrófák sújtják. És az a föld, ahol az emberek imádkoznak, megmenekül
ezektől. Ne mondja hát senki: ’Én imádkozom, és nem az én dolgom,
hogy a többiek nem tartják meg az imájukat’, mert ha egy népet
nehézségek és megpróbáltatások sújtanak, akkor az érinti a nép minden
tagját. Allah Küldöttét (saw) egyszer megkérdezték: ’El fogunk
veszni akkor is, ha vannak köztünk igaz emberek?’, ő pedig azt
felelte: ’Igen, ha a gonoszság győzedelmeskedik’ . Ezért
minden hívőnek megadatott az a felelősség, hogy a jót tanácsolja, és a
rosszat tiltsa testvéreinek.”
Igazából ezért írtam le mindezt, hogy elmondjam: ez a legnagyobb különbség
az itteni világ és az otthoni között. Itt az emberek megértőek és
elfogadóak egymással, nem gondolják azt, hogy ők az egyedüli birtokosai az
Iszlámnak, hogy az ő véleményük az egyetlen helyes vélemény, és rajtuk
kívül mindenki tévelygő. Értékelik egymás munkáját és erőfeszítéseit. Nem
mondanak rosszat a másikról, még akkor sem, ha az illető másik mecsetbe
vagy előadásra jár. Örülnek a hasonlóságoknak, és nem ellenségeskednek a
különbségek miatt. Nem esnek egymásnak olyan lényegtelen dolgok miatt,
mint hogy például valaki az ima után az ujjain vagy a teszbijén számolja-e
a Mindenható Allahot dicsőítő fohászokat. Inkább örülnek, hogy közösen
magasztalják a Világok Urát.
Ez az, amiből tanulnunk kellene. Ez a tudás a fontos, és ezt nem lehet
könyvekből megtanulni, mert ez a tudás nem a papírlapokon lakik, hanem az
ember szívében, de csak azokéban, akinek sikerült szívüket megtisztítaniuk
az olyan betegségektől, mint az irigység, az arrogáns büszkeség vagy a
fennhéjázás. Ez az igazi tudás, az igazi jó tanács, amiből valamennyien
tanulhatunk.
Azért fohászkodom a Mindenható Allahhoz, hogy segítsen valamennyiünket
abban, hogy egymás jó testvérei lehessünk, hogy példát vegyünk arról a
szeretetről, amivel a Próféta (saw) szerette a többi muszlimot, és azok
közé tartozhassunk, akikről a Mindenható Allah azt mondja: „ép
szívvel jött Urához”. És az utolsó szavunk, mint mindig, most is az:
a hála és a dicséret a Mindenható Allahot illeti, a Világok Urát. És az Ő
áldása legyen a prófétán, és a családján és a társain. Amin.

Halima

Konyaután

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Elnézést kérek a frissítés elmaradásáért, (vagy csak áltatom magam azzal,
hogy repesve várjátok a híreket?) de a hétfői nap annyira sűrű volt, hogy
nem találtam időt az írásra és a frissítésre. Most viszont insallah számos
érdekes dologról olvashattok.
1. Az éneklés
A lányok (én nem, mert nem tudok) tanultak a többiektől énekeket, részint
iláhikat (vallásos dalokat), részint pedig tatár és ukrán népdalt. A
jelentkezőknek majd odahaza megtanítják insallah. Ez a tatár ez valami
hihetetlen nyelv. Viszonzásul az érdeklődőknek megtanították a
„Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű magyar népdalt.
Leírhatatlan élmény volt, amikor 3-4 különböző nemzet különböző kiejtéssel
magyarul énekelt. Ez úton is szeretném kérni, hogy akinek van ötlete arra,
hogy még milyen dalt tanítsanak meg a lányoknak, az az ötleteit írja meg
(inkább SMS-ben, mert mailt csak a jövő héten nézek).
2. Az ügyelet
Pénteken reggel ügyeletesek voltunk! Eddig csak a saját szobánkat
takarítottuk (több-kevesebb lelkesedéssel), de csütörtök este bejött az
ügyeletes hodzsa, hogy nem akarunk-e nöbetet (ügyeletet) vállalni.
Természetesen lelkesen lecsaptunk a lehetőségre, és Ayse és Hamide
mecsetet porszívóztak, Afra és én pedig a mi emeletünk (első) folyosóját
sepertük és mostuk fel. Elmondanám, hogy a folyosó brutális hosszú,
reggeli ima után (takarítási időben) pedig még nagyon korán van. Azt
hittem, hogy ehhez a munkához kapok valami ipari(hoz közelebb álló)
eszközöket, de nem, egy műanyag tál és a szokásos mosogatórongy. Ezzel
együtt én élveztem a nöbetet.
3. A háfizok
A háfiz az egy olyan ember, aki az egész Koránt kívülről tudja. Itt, a mi
iskolánkban is folyik háfizképzés. Múlt héten voltak a háfizvizsgák, és az
iskola tanulói 100 százalékos sikert értek el: tizenhatból tizenhatnak
sikerült alhamdulillah. Sőt, a kirgiz Eszra megnyert egy háfizversenyt is
(tényleg gyönyörűen olvas). Erről úgy értesültünk, hogy ültünk az ebéd
utáni órán kinn a kertben, és egyszer csak hangos dobolás és Allahu Akbar
kiáltások hallatszottak. A lányok (főleg kirgizek és kazahok) járták végig
az iskolát, elöl rózsával a kezében a meglehetősen szabadkozó és piruló
Eszrát vezették, ütötték a dobokat és Allahu Akbart kiáltoztak. Amerre
elhaladtak, mindenki bekapcsolódott kicsit az ünneplésbe.
4. KONYA
Pénteken indultunk Konyába, (úgy kell kiejteni, hogy kon-ja) elméletileg
5-kor kellett volna, gyakorlatilag fél kilenckor sikerült (nem lepődtem
meg nagyon). Egy 16 személyes kisbusszal mentünk, összesen 15-en, köztünk
3 gyerek. Az út kb. 650 kilométer. És meg is kellett állni az imákra, meg
Isztanbulból kifelé útépítés is volt (4 óra alatt nem egészen 200
kilométert tettünk meg az autópályán). Szóval reggel hatra értünk oda, nem
egészen Konyába, hanem a vendéglátóinkhoz, akik Konyától kb. 30
kilométerre laknak egy kis faluban, a hegyekben. Gyönyörű hely,
érdeklődőknek insallah képeket mutatok. Hihetetlen tájak, vörös hegyek és
sárga síkságok között haladtunk, és sast is láttunk. Ezzel együtt teljesen
elfáradva érkeztünk meg. Aludtunk két órát, majd reggeliztünk. Reggeli
hagyományos, kemencében sütött böreket csináltak nekünk (képek lsd. mint
fent), valamint egy bárányt is vágtak nekünk vacsorára. Déli ima után
(ismét nem lepődtem meg) sikerült elindulni Konyába. Megnéztünk Konya
legrégibb mecsetét és felmentünk egy hegyre teázni.
Aztán pedig elmentünk Mevlana Hazretleri mecsetébe imádkozni a délutáni
imát. Aztán pedig meglátogattuk az ő türbéjét. Erről nem tudok írni.
Életem egyik legintenzívebb élménye volt, ami után két napig sírtam. Majd
a többiek insallah elmesélik, milyen volt.
Este részt vettünk valamilyen programon, amiről vannak fotók, lsd. fenn.
Majd hazamentünk vacsorázni. Jött egy csomó vendég, éjjel kettőig
beszélgettünk a teraszon. Másnap reggeli után még meglátogattunk néhány
ismerőst, voltunk egy szünnet partin (ha nem tudod mi az, majd
személyesen) bementünk a konyai bazárba, és déli ima után elindultunk
haza. Éjjel fél tizenkettőkor értünk vissza, aminek a kurzuson nem
mindenki örült. Nagyon fáradtak voltunk, még hétfőn is. Én magam még
mindig Konya hatása alatt vagyok. Insallah egyszer visszamegyünk még
valamikor.
5. A tanulás
Miután a hodzsáink rádöbbentek, hogy már csak 2 hetünk van ezen kívül,
mindenki belehúzott, záporoz az információ. A Korán olvasással haladunk,
haladgatunk, bár mindenkit kétségbe ejt, hogy már csak két hét van, lsd.
mint fent.

Nagyon érdekes érzés, hogy már csak két hét van hátra. Tegnap a mecsetbe
mentem a kertből, és megálltam a kardvirágok mellett. Mikor idejöttünk, az
összes kardvirág teljes díszben pompázott. Tegnapra az elvirágzott
kardokat levágták, az utolsó szálon még nyílt a legfelső virág, de már
kezdett száradni, egyedül a megmaradt zöld levelek között. A leanderbokron
több volt a virág, mint a levél, mikor idejöttünk, most meg csak az
ághegyeken nyílnak a rózsaszín virágok. Tegnap este a lányok fáztak a
kertben, és ma is a mecsetben tartottuk az órákat, mert fújt a szél és
hűvös volt.
Én tudom, hogy a dolgok elmúlnak, de azt, hogy ilyen gyorsan és
észrevétlenül múlnak el, még soha nem éreztem át ilyen világosan és
élesen. Én tudom, hogy mindenki meg fog halni, de az a tény, hogy én is,
és hogy talán már ma, még soha nem zuhant ekkora csattanással szívem
legbelső kamrájának földjére. Ha eszembe jut, hogy talán már ma meghalok,
és hogyan fogok a Mindenható Allah elé állni, akkor úgy elszorul a szívem,
hogy ehhez képest minden más dolog fontosságát veszti. Úgy érzem, mintha a
két tenyeremben tartanám egész életem tőkéjét, és csak nézném
kétségbeesett rémülettel, ahogy kifolyik az ujjaim közül. Fohászkodjatok
értem.

Most már este van, villanyoltás után írok és alig találom a billentyűket,
ezért csak elköszönök. Mindenki üdvözöl mindenkit. Nagyon köszönjük a
leveleket és híreket, elnézést, hogy külön-külön nem tudunk válaszolni
nektek. Fohászkodjatok értünk. A Mindenható Allah segítsen
valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a
társain.

Halima

Első augusztusi beszámoló

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Nem akarom minden beszámolómat azzal kezdeni, hogy sok szeretettel
üdvözlök mindenkit, de sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Jelenleg a
mecsetben ülök, és azt hiszem szerda van. A délutáni mutalla elmarad, mert
mint már írtam, ez a hét szünet a két turnus között, és csak délelőtt van
tanítás teljes gőzzel, délután csak akkor, ha akad tanár. A lányok fenn
vannak a szobában, és Korán-olvasást gyakorolnak. Kaptunk ajándékba
egy-egy nagyon szép Koránt, olyat, ami török kalligráfiával van írva, ami
(szerintem) nehezebben olvasható (és sokkal nehezebben írható), mint az
arab országokból származó Koránjaink. Viszont azzal bíztatnak minket, hogy
ha ezt megtanuljuk jól olvasni, akkor már insallah bármit könnyű lesz.

Tegnap Zeynep hanimmal és a leányaival (ha emlékeztek: ők látogattak meg
minket májusban) felmentünk a Camlica (ejtsd: csamlidzsa) nevű hegyre, ami
Isztanbul legmagasabb helye. Mielőtt még bakancsos és biztosítóköteles
túrát képzelnétek el, kocsival mentünk, csak az utolsó kb. 150-200 métert
tettük meg gyalog. Nagyon szép park van itt, szökőkút, pavilonok, oszmán
stílusban épült teázó és kávézó. Beültünk egy kis kerti pavilonba, és, bár
ebéd után voltunk, gombás palacsintát ettünk és valami fahéjas
pudingszerűséget, mely vaníliafagylaltban úszott. Teáztunk, beszélgettünk,
majd visszajöttünk mutallára, ami persze elmaradt, önálló gyakorlás volt
helyette.

Már magából a Koránból olvasunk, nemcsak szavakat meg szókapcsolatokat,
hanem ténylegesen a Koránból. A kiejtésbeli problémákhoz ezennel
hozzáadódott a szünetek, megállás, elfogyó lélegzet problémája is.

Közben péntek lett, és pánikszerű gyorsasággal írok, mert mintegy fél óra
múlva insallah indulunk a török lányokhoz, ahol a hétvégét fogjuk tölteni,
még nem tudom pontosan, mivel. Tegnap este Zeynep hanim házában voltunk
vendégségben, ahol egy Medinából érkezett hölgy tartott szohbetet, és
vacsora is volt természetesen. Megjegyzem, ezeknek a lazaságoknak
hamarosan vége, mert hétfőtől vége az egyhetes szünetnek, és délután is
lesz tanítás, esti mutalla is, egészen 22:15-ig.

Most pedig gyorsan következzék egy újabb adag FAQ, avagy GYIK:

1. Még mindig nincs sem robbantás, sem árvíz. Mára virradó éjjel egészen
kiemelkedően meleg volt, és nagyon fülledt is. Ráadásul a szobában
rengeteg szúnyog van, amelyek nagyrészt engem találnak meg.
2. A csapvíztől még mindig semmi bajunk, és azt a bizonyos (a qaf hang
képzési helyén jelentkező) keserűséget is kiküszöböltük azáltal, hogy
vettünk citromlevet, és egy kicsit a vízbe cseppentünk, tényleg kicsit,
mert úgy tűnik, hogy a török citromlé sokkal savanyúbb, mint a magyar.
3. Alhamdulillah sikerült a vízumunkat meghosszabbítani.
4. Sajna töröktudásom nem sokat fejlődött szerintem. Hosszas gondolkodás
után kifejtem, hogy hétvégén hova „gelecegim”, aztán kiderül,
hogy ez így nem jó, mert azt jeleni, hogy jövünk, mi meg megyünk.

Vízumügyintézés után, kihasználva, hogy a városban vagyunk (a kurzus
messze van a központtól, egy külvárosi részen), elmentünk vásárolni egy
helyi szupermarketbe, ami a KILER nevet viseli, és olyasmi, mint nálunk a
Tekszó. Nagyon vicces volt, még az áruk is hasonlóan voltak elrendezve, és
itt van olyasmi, mint a tekszó gazdaságos, pl. papírzsepiből meg
citromléből.

Most megint eltelt pár nap, hétfő délután van, délutáni szabadidő, óra
után, mutalla előtt. Pénteken nem tudtam frissíteni (bizonnyal
észrevettétek), mert mentünk a török lányokhoz, és mielőtt a beszámolót
befejeztem volna, lemerül a kollégám akkumulátora, feltölteni meg már nem
volt időm. Szóval mára maradt a beszámoló, de legalább nem kell várnotok
egy hetet, hogy megtudjátok, mi volt hétvégén.

A török lányok házában voltunk, szombaton kissé megkésett reggeli (12-kor)
után 2-re jöttek a vendégek az előadásra. Kb. 30-40 nő és 8-10 gyerek
gyűlt össze. 2 előadás volt, köztük fél óra szünet. A vendégek estig
maradtak, páran még vacsorára is. Utána a török lányok azt mondták: eddig
ők beszéltek, és mi unatkoztunk, most beszéljek és, és ők unatkoznak. Ez
persze nem volt igaz, mert mi nem unatkoztunk, és insallah ők sem, mert
angolul beszéltem, és egyik testvérünk fordította. Aztán még éjjel 1-kor
házilag készített fagyit ettünk.

Vasárnap reggel felkerekedtünk, és a Camlicára (lsd. fentebb) mentünk,
piknik formájában fogyasztandó reggelire. Nem oda, ahol a lsd. fentebb
volt, mert az a kis Camlica volt, most meg a nagyra mentünk. Televíziós
antennák és adótornyok meghitt árnyékában fogyasztottuk ízletes
reggelinket, nagyon szép fenyőerdő tisztásán. Volt ott két rendőrló is egy
karámban, akikkel természetesen azonnal és sokáig barátkozni kezdtem.

Reggeli után visszamentünk a lányok házába, és a kertben teáztunk, majd
hazajöttünk (az iskolába). Az esti mutalla a változatosság kedvéért
elmaradt, de a lányokkal jót beszélgettünk helyette.

Ma gondoltunk bele, hogy már több mint egy hónapja itt vagyunk, és már
csak 4 hetünk van vissza. Teljesen hihetetlen, mert minden nehézség
ellenére nagyon jól érezzünk magunkat alhamdulillah, a napok csak úgy
repülnek, és én magam el sem tudom képzelni, hogy egyszer majd haza kell
mennünk.

Hogy valami gyakorlati információval is szolgáljak, a könyvek közül kettő
alhamdulillah a nyomdában van. A hodzsa könyvének első változatát már
átnéztük és kijavítottuk, insallah a héten beszélünk a javításról a
nyomdával.

Még hozzátenném azt is, hogy a hétvégén insallah Konyába megyünk, tehát
megint nem lesz pénteken frissítés, hanem insallah hétfőn, de akkor
legalább megtudjátok, mi volt Konyában. Addig is minden jót mindenkinek,
és kérünk benneteket, hogy fohászkodjatok értünk. A Mindenható Allah
segítsen meg és vezessen mindnyájunkat, és az Ő áldása legyen a Prófétán,
a családján és a Társain.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

A harmadik hét végén

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Először is, elnézést kérek mindenkitől, amiért a beszámoló megkésett, s a tegnap este lázasan blogolók nem találtak semmit. A tegnapi délután érdekes volt, kissé lelakottak voltunk valamennyien a heti hajszától, ezért délután úgymond pihengettünk. Én érdekes tudományos kísérletbe kezdtem: ha a laptopot ágyamra helyezem, a párnát mellé, s oldalt fekve, fejem a párnán nyugtatván bal kézzel gépelek, az vajon menni fog-e?

A tudományos érdeklődésűekkel szomorúan közlöm, hogy a válasz egyértelmű nem, s sajnos a megfigyelési időszak lejártáig a laptopom akkuja is lemerült… Feltölteni meg nem tudtam, mert a mecsetben program s vendégség volt, és úgy gondoltam, hogy ha megjelenek a felvirágozott mecsetben előadók között, kihúzom a diavetítőt vagy a hangosítást, és helyére bedugom a laptopot, azzal nem leszek egyértelműen népszerű. Szóval a tegnapi frissítés helyett ma (szombaton, és fogalmam sincs hányadikán, de 21 és 23 közé tippelem) frissítek insallah. Remélem, senki nem csalódott nagyot.

A mai hétvége elég lazán fog eltelni, mert nem megyünk sehova, hanem itthon leszünk, mosunk, tanulunk, takarítunk, illetve holnap valószínűleg látogatóba jön Hatice barátnőm, és vele töltjük a napot. Az egész héten egyébként semmi különös nem történt, az órák mennek, mint rendesen, a kiejtésünk talán-talán javul. Múlt hétvégén, ha még emlékeztek, elindultunk a Topkapiba, de a projekt nem sikerült, mert nem engedtek be minket az iskolától hozott papírral, hanem ki akarták fizettetni a teljes belépőt, ami a legtöbb lánynak nagyon drága lett volna. Ezért inkább mecseteket látogattunk, ami nagyon jó volt. Ezen a hétvégén is megkísérlik a többiek a Topkapit, de én már kétszer voltam, a többi lányok pedig mint említettem kissé megviseltek, és inkább feltöltődnének itthon.

Szokás szerint mellém ült pár tanulótársunk, és érdeklődve nézik már hosszú percek óta, amint egy számukra teljesen ismeretlen nyelven gépelek. Előtte hosszasan beszélgettünk az általunk ismert valamennyi nyelven, majd felmerült a szokásos kérdés: vannak-e játékok a gépemen. Most kicsit csalódottak.

Ezen a hétvégén turnusváltás van. A török lányok 5 hetet tanulnak itt, és két turnus van egy nyáron. A kettő között van egy hét szünet, ez lesz a most következő hét. Nem a szokásos órarendünk van, hanem az fog tanítani, aki éppen bent van és ügyeletes. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg rengeteg Korán-óránk lesz, mert a tanárunk a szomszédban lakik. A „mi” hodzsánk, aki olyan osztályfőnök-féleség, hazament, és csak pénteken jön vissza.

Mielőtt befejezném, még jöjjön a FAQ, avagy GYIK, ami nem egy pikkelyes állat, hanem a GyakorI Kérdések rövidítése, vagyis olyasmi, amit SMS-ben vagy e-mailben kérdeztetek, de nem tudok rá egyenként válaszolni.

1. Nem, Isztanbulban nincs árvíz. Még csak eső sem esett. Egy nap és egy éjjel esett, mikor jöttünk, de azóta talán egyszer csöpögött pár csepp. Pedig jó lenne egy kis felfrissülés.
2. A csapvizet isszuk, és nincs tőle semmi bajunk. Kicsit keserű utóíze van, azon a helyen, ahol a q hangot képzi az ember. De amúgy teljesen jó.
3. Ettünk szimitet, többször is, és dinnyét is, és minden egyebet.
4. Ayse még nem szakadt rám, és senki sem szakadt senkire, Alhamdulillah.
5. Külön van az óránk, nem a török lányokkal, egy csoporttársunk van, aki egy amerikai muszlim hölgy, de (micsoda véletlen) a nagypapája magyar volt. Azt sajnos elfelejtette, hogy melyik faluból származott.
6. A kaja nagyon jó, és a szoba is nagyon kényelmes, általában anyagi téren semmiben nem szenvedünk hiányt, sőt.
7. Igen, persze, mindenkinek nagyon hiányzik mindenki.
8. Még nem tudom, hogy meg fogunk-e tudni bárkit is tanítani Koránt olvasni. Insallah.

Ezzel végére is értünk az eheti beszámolónak. Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit, és Ayse azt üzeni az anyukájának, hogy ő is és mindenki írjon a blogra. Insallah a jövő héten próbálunk kicsit hosszabb beszámolóval jelentkezni. Addig is minden jót mindenkinek. A Mindenható Allah segítsen minket.

Halima

A harmadikhét végén

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Először is, elnézést kérek mindenkitől, amiért a beszámoló megkésett, s a
tegnap este lázasan blogolók nem találtak semmit. A tegnapi délután
érdekes volt, kissé lelakottak voltunk valamennyien a heti hajszától,
ezért délután úgymond pihengettünk. Én érdekes tudományos kísérletbe
kezdtem: ha a laptopot ágyamra helyezem, a párnát mellé, s oldalt fekve,
fejem a párnán nyugtatván bal kézzel gépelek, az vajon menni fog-e?

A tudományos érdeklődésűekkel szomorúan közlöm, hogy a válasz egyértelmű
nem, s sajnos a megfigyelési időszak lejártáig a laptopom akkuja is
lemerült… Feltölteni meg nem tudtam, mert a mecsetben program s
vendégség volt, és úgy gondoltam, hogy ha megjelenek a felvirágozott
mecsetben előadók között, kihúzom a diavetítőt vagy a hangosítást, és
helyére bedugom a laptopot, azzal nem leszek egyértelműen népszerű. Szóval
a tegnapi frissítés helyett ma (szombaton, és fogalmam sincs hányadikán,
de 21 és 23 közé tippelem) frissítek insallah. Remélem, senki nem
csalódott nagyot.

A mai hétvége elég lazán fog eltelni, mert nem megyünk sehova, hanem
itthon leszünk, mosunk, tanulunk, takarítunk, illetve holnap valószínűleg
látogatóba jön Hatice barátnőm, és vele töltjük a napot. Az egész héten
egyébként semmi különös nem történt, az órák mennek, mint rendesen, a
kiejtésünk talán-talán javul. Múlt hétvégén, ha még emlékeztek,
elindultunk a Topkapiba, de a projekt nem sikerült, mert nem engedtek be
minket az iskolától hozott papírral, hanem ki akarták fizettetni a teljes
belépőt, ami a legtöbb lánynak nagyon drága lett volna. Ezért inkább
mecseteket látogattunk, ami nagyon jó volt. Ezen a hétvégén is megkísérlik
a többiek a Topkapit, de én már kétszer voltam, a többi lányok pedig mint
említettem kissé megviseltek, és inkább feltöltődnének itthon.

Szokás szerint mellém ült pár tanulótársunk, és érdeklődve nézik már
hosszú percek óta, amint egy számukra teljesen ismeretlen nyelven gépelek.
Előtte hosszasan beszélgettünk az általunk ismert valamennyi nyelven, majd
felmerült a szokásos kérdés: vannak-e játékok a gépemen. Most kicsit
csalódottak.

Ezen a hétvégén turnusváltás van. A török lányok 5 hetet tanulnak itt, és
két turnus van egy nyáron. A kettő között van egy hét szünet, ez lesz a
most következő hét. Nem a szokásos órarendünk van, hanem az fog tanítani,
aki éppen bent van és ügyeletes. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg
rengeteg Korán-óránk lesz, mert a tanárunk a szomszédban lakik. A
„mi” hodzsánk, aki olyan osztályfőnök-féleség, hazament, és
csak pénteken jön vissza.

Mielőtt befejezném, még jöjjön a FAQ, avagy GYIK, ami nem egy pikkelyes
állat, hanem a GyakorI Kérdések rövidítése, vagyis olyasmi, amit SMS-ben
vagy e-mailben kérdeztetek, de nem tudok rá egyenként válaszolni.

1. Nem, Isztanbulban nincs árvíz. Még csak eső sem esett. Egy nap és egy
éjjel esett, mikor jöttünk, de azóta talán egyszer csöpögött pár csepp.
Pedig jó lenne egy kis felfrissülés.
2. A csapvizet isszuk, és nincs tőle semmi bajunk. Kicsit keserű utóíze
van, azon a helyen, ahol a q hangot képzi az ember. De amúgy teljesen jó.
3. Ettünk szimitet, többször is, és dinnyét is, és minden egyebet.
4. Ayse még nem szakadt rám, és senki sem szakadt senkire, Alhamdulillah.
5. Külön van az óránk, nem a török lányokkal, egy csoporttársunk van, aki
egy amerikai muszlim hölgy, de (micsoda véletlen) a nagypapája magyar
volt. Azt sajnos elfelejtette, hogy melyik faluból származott.
6. A kaja nagyon jó, és a szoba is nagyon kényelmes, általában anyagi
téren semmiben nem szenvedünk hiányt, sőt.
7. Igen, persze, mindenkinek nagyon hiányzik mindenki.
8. Még nem tudom, hogy meg fogunk-e tudni bárkit is tanítani Koránt
olvasni. Insallah.

Ezzel végére is értünk az eheti beszámolónak. Sok szeretettel üdvözlünk
mindenkit, és Ayse azt üzeni az anyukájának, hogy ő is és mindenki írjon a
blogra. Insallah a jövő héten próbálunk kicsit hosszabb beszámolóval
jelentkezni. Addig is minden jót mindenkinek. A Mindenható Allah segítsen
minket.

Halima

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

A második hét végén is sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Az idő csak úgy repül (legalábbis nekem), a reggeli ima és az esti mutalla (közös tanulás) között mintha csak percek lennének, és nem 18-19 óra. Kezdünk insallah belerázódni a dolgokba, mert (1) néha, mintegy véletlenül már sikerült olyan hangokat is produkálni, amelyek, ha ritkán is, de előfordulnak az arab nyelvben, (2) tudtunkra adták, hogy minden reggel kötelező jelleggel fel kell mosni a szobánkat egy kis homokozóvödör-szerűség és egy mosogatórongy segítségével, (3) már én is csak viszonylag ritkán tévedek el az épületben. Szóval már szinte helybélinek számítunk.

Az órák továbbra is érdekesek, Afra kedvenc órája a Korán-olvasás, enyém a taszawuf (szoros második befutó a próféták története), a többiek nincsenek jelenleg a szobában. Van egy „beceri” (ejtsd: bedzseri) nevű óránk, ami olyan háztartástan-szerűség, tanultunk egy süteményt, amit insallah az augusztus 30-án esedékes találkozóra meg is sütök, valamint tegnap kis virágocskákkal díszített zacskócskát varrtunk. Zacskóvarrásban váratlan tehetséget fedeztem fel magamban. Bár inkább Korán-olvasásban fedeztem volna…

Rájöttem időközben, hogy ha reggel, az órák előtt a laptopot leviszem a mecsetbe, és bedugom a konnektorba, akkor a délutáni szabad/tanulási időben egy-másfél órát tudok rajta dolgozni. Ezt nagyrészt a lányok és az én beszámolóírásom tölti ki. Amúgy munkát nemigen tudok csinálni (remélem, ezt az illetékesek is olvassák, és a szomorú hírt megemésztik, mire hazamegyek), mert vagy program van, vagy mosunk, vagy a többi lánnyal barátkozunk, vagy teázunk, vagy (ez a legkevesebb) alszunk – minden másodperc számít… Hűha, lemerül az akku, már át van húzva kis piros iksszel. A fejem feletti ágyon Afra és Ayse ülkeres csipszet esznek, és most invitálják fel Hamidét, szerintem rám fognak szakadni hamarosan.

A büfé külön történet, nagyon drága (török viszonyokhoz képest), a kiszolgálás borzalmas, de egyéb alternatíva híján mindenki oda jár. Nem is értem, hogy győzik azt a borzalmas jégkrém-mennyiséget, ami fogy.

Nahát közben eltelt három nap (emlékeztek, mint mondtam három napja a repülő időről?), a mecset előterében ülök, mert a mecsetben lévő konnektorok foglaltak – mindenki a telefonját tölti. Péntek van, mindjárt maghrib ima (naplemente), úgyhogy igyekszem gyorsan írni, hogy még fel tudjam ma tölteni.

Hogy érdemi információkat is közöljek, úgy tűnik, insallah sikerült a könyveket elindítani, fohászkodjatok kérlek, hogy minde n simán menjen. Sőt, ma, mivel péntek délután nincs mutalla (közös tanulás, emlékeztek?) Asli hodzsával karöltve lefordítottunk egy munkafüzetet a Korán-olvasás szabályairól, és az eredeti kiadóval is beszélt a hodzsam, aki nagy örömmel fogadta próbálkozásunkat, tehát még az is lehet, hogy insallah egy ilyenünk is lesz. Ha nem, akkor is legalább megvan magyarul, és insallah hasznát fogjuk venni.

A tanulás továbbra is nagyon jó, bár a hangok kiejtése nem lett könnyebb, most már legalább tudunk kategóriákat felállítani: ezt a hangot egyáltalán nem tudom kiejteni, ezt közelítőleg, ezt az esetek 5-7 százalékában felismerik, ez pedig a vidámság kiapadhatatlan forrásául szolgál mindenkinek, aki hallótávolságban van. A többi tárggyal nincs gond alhamdulillah. A barátkozással sem, egész kis csapatok szoktak körülvenni, és érdeklődve hallgatják török nyelvű nyökögésemet (innen üzenem szeretett és tisztelt töröktanárnőmnek, hogy sírva fakadna, ha hallana. Általában kissé félénken kezdek bele a szavakba, a szótő kiejtése után pedig felszabadultan és erős hangsúllyal kivágom a hibás végződést, amit kínos csend követ, majd kijavítanak. A „Hodzsam JAAAAAA” kifejezést és intonálását viszont elég jól elsajátítottam a lányoktól, de minek is?)

Most van azan, szóval szerintem ez volt a beszámoló, többet nem írok, csak még annyit, hogy az, akinek az e-mailjére nem válaszolok, vagyis gyakorlatilag mindenki, ne sértődjék meg, felháborítóan drága a GPRS, és a múlt héten helyből kb. 2ezer forintot elneteztem, úgy, hogy gyakorlatilag csak a beszámolót töltöttem fel, és elolvastam a maileket. Azért se írjatok, hogy nincs fenn a blogon a kép, nem tudom hova lett, eltűnt a laptopközi űrben. Nekem azt írta ki, hogy felment, de ezek szerint nem. Insallah újra meg fogom próbálni.

Holnap insallah a Topkapi palotába megyünk, szóval várjátok a beszámolót. Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. A Mindenható Allah segítsen meg mindnyájunkat, és nyissa meg előttünk az Ő végtelen kegyelmének kapuját.

Hello drága Anya,

Mi újság nálatok? Velem minden ok, az étkezések érdekesek vagy 200 lány egyszerre benyomul az étkezőbe, el tudod képzelni a hangzavart. Minden étkezés után van fohász amit mindig valaki más mond (nekem még eddig Al-hamdulilla nem kellet mondani), de a hangzavarban semmit nem lehet szinte hallani, csak az Amin-t amit a közelben ülők időben mondanak és akkor mindenki visszhangozza. Naponta 7 óránk van 4 ebéd előtt ima és utána még 1 óra, aztán vagy 3 óra szabad foglalkozás, du van még vacsi előtt 1 un. Gyakorló óra amin a kérdéseinket lehet feltenni a de előadásokkal kapcsolatban, vacsi (a hangzavarban) és utána 22,15-ig az utolsó óra, aztán ima és alvás. Mint láthatod nem unatkozunk, szerencsére eddig még nem feleltettek minket, mert akkor valószínűleg problémáink lennének, mert a szabadidőnkben: mosás (kézzel), Korán gyakorlás (sajnos az összes hang máshogy van képezve mint a magyarban) vannak napok mikor teljesen el vagyok keseredve. Ilyenkor a lányokkal egymást támogatjuk és megpróbálunk a másikba lelket verni. Mint ma megtudtam jövő héten már kezdjük a szavak összeolvasását, már most kicsit kétségeink vannak, de szeretnék mindenkit kérni hogy fohászkodjon értünk, hogy sikerüljön., vagy ha már teljesen ki vagyunk merülve akkor kihasználjuk a szabadidőt és alszunk.
Meg kell vallani, hogy az iskola nagyon profi, majdnem minden nap du van valami program a mecset teremben, ezen a részvétel kötelező (pl: felvilágosítás –depresszió kialakulásáról stb. családdal kapcs kérdések, oszmán történelemmel kapcsolatos szerepjátékok, vagy jön Oszmán Hodzsa jön el előadást tartani, ekkor mindent szépen feldíszítenek. Most hétvégén pl. az iskolával a Topkapi-ba fogunk menni insALLAH, de pl egyik du meg volt hívva, minden külföldi az iskola vezetőjéhez, Oszmán Hodzsa-hoz vendégségbe (tea, 3 fogásos vacsi, Korán olvasás beszélgetés és term az elmaradhatatlan ajándékozás –itt Töröko.-ban mindig a vendéglátó ad ajándékot a vendégnek- )
Minden nagyon szép, már szerintem majd az összes látványosságot láttuk. Voltunk rengeteg mecsetben úgy is mondhatnám hogy mikor kimenőn vagyunk akkor mindig mecsetben imádkozunk ami nekem különösen kedves. Voltunk már hajókiránduláson (2 óráson) nagyon szép volt bár az elemekkel kellet harcolni mert a szél majd levitte a kendőmet, sok perecet eszünk és lehetőség szerint gyümölcsöt is.
Rengeteget vásárolunk, voltunk már a fedett bazárban is de az nagyon drága hely. Vettem natúr parfümöt neked drága anya. Talán tetszik majd neked . Ezek a parfümök nagyon jó illatúak.
Hétvégén eljön értünk mindig valamelyik vendéglátónk, és egész hétvégén kényeztetnek, ide oda visznek minket több fogásos étkezéseket élünk meg. Elmegyünk valamelyik vendéglátónkhoz és a szomszéd (aki egyébként a család barátja) ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk, mi átvonultunk hosszú kabátba ami alatt csak pizsama volt, a vendéglátónk mondta hogy vegyük le a kabátot, és mikor látta hogy ezek az érdekes külföldiek pizsamát hordanak a hosszú kabát alatt, hát eltudod képzeli? Itt a buszok –amik magyar ikaruszok- úgy mennek hogy az első ajtó nyitva van ez nagyban megkönnyíti a levegővételt. A férfiak felállnak és átadják a helyet ha felszállunk. Tehát minden elfogultság nélkül ez tényleg más világ. Az európai és ázsiai oldal között úgy közlekedünk hajóval, mint otthon a metróval. Nagyon sok állatot főleg macskát látunk. Itt az emberek nagyon szeretik az állatokat ha mész az utcán oda jönnek és játszani szeretnének veled.
Az időnk is mindig szép jó meleg. Minden ok, csak a hangképzés menne jobban.
Mond meg a gyerekeknek, hogy gondolok rájuk és hogy nagyon szeretem Őket. Apát, Timit Lacit Mamát, Keriéket is puszilom.
Szeretném még elmondani, hogy csak Te írtál a blogra ez idáig ami miatt én nagyon örültem, de szeretném ha olvashatnék a Timitől is élménybeszámolót, ha lehet ne kelljen várnom két hónapot.
Sok szeretettel gondolok rád és fohászkodom az egész családért, jó lenne mindenkivel együtt menni Mekkába.
Írj arról is hogy, hogy megy a számítógépezés nézed egyedül is a blogot?
Írj sokat, én megpróbálok minden péntekre összeállítani neked valami beszámolót. InsALLAH.
Kérlek fohászkodj Te is hogy megtudjam tanulni a szép kiejtést a Korán olvasáshoz, hiszen ezért jöttem ide.

Sok puszi mindenkinek: Orsi/ Ayse

As-salamu alaykum wa Rahmatullahi wa Barakatuh.

Nos, a lányok lényegre törő és a helyi fauna különböző tagjaiban bővelkedő beszámolója után én is elmondanék egy-két (persze nem olyan érdekes) dolgot. Itt vagyunk már egy hete, az „itt” az egész pontosan az Aziz Mahmud Hudayi Kiz Kuran Kursu. Egy egész épületkomplexum (én még most is eltévedek néha, és kétségbeesetten nézem a 10-12 éves tanulólányokat, akik nagyon jól eligazodnak, én meg megint nem tudom, hol a fürdőszoba). Az épület 600 lány elszállásolására képes, most mintegy félgázzal működünk, 400 fővel. Mi, az 5 magyar együtt lakunk egy hatágyas szobában. 3 emeletes ágy van. Insallah Ayse nem fog ágyastul rámzuhanni éjszaka, mert akkor aztán vége a beszámolóknak. Van egy hatalmas közös étkező, ahol mind tudunk enni egyszerre (olyan zaj van akkor, hogy nem tudjátok elképzelni), és szintenként egy nagy fürdőszoba. Kert is van, sokszor kint tartjuk az órát, mert nagyon meleg van, és délután az épületben már alig elviselhető. Jelenleg a mecsetben ülök, mert máshol nemigen van konnektor, vagy ha van is, nem működik. (Most egy kb. 4 éves, Surayya nevű kisleány áll mellettem, és a laptop iránt érdeklődik, nagyon drága. Sajna török nyelvtudásom még nem fejlődött annyit, hogy elmagyarázzam a laptop működési elvét.)
A lányok mindenféle korúak, leginkább 12 és 16 közöttiek, de a 2 évestől a 37 évesig mindenféle tanítvány található. A tanárok nagy része 25 év körüli, nagyon hivatalosan a Hodzsam (tanítóm) névvel illetjük és magázzuk őket, amitől kicsit zavarban voltak szegények, de már hozzászoktak.

Az órarendünk nagyon kemény, legtöbb óránk Korán-olvasásból van, egy hét után elméletileg 6 hangot kellene tudnunk kiejteni, ezzel szemben pihent állapotban és szerencsés esetben átlag 2-3 sikerül. Igyekszünk komolyak maradni, de előbb-utóbb valaki elkezd nevetni a saját nyökögésén, nyikorgásán, nyávogásán és egyéb fura hangjain, és akkor a komolyságnak egy időre vége. Legyetek szívesek fohászkodni értünk, különösen a különböző „h” hangok és az ain hang kiejtésének érdekében. A többi óra: akida, fikh, szíra, próféták története, adab és taszawuf nagyon érdekes és a tanárok is nagyon jók mashaAllah. Mindenki nagyon kedves, és alhamdulillah nagyon jól érezzük magunkat, bár kicsit fáradtak vagyunk („Lányok, ne legyetek már ilyen táposak!”), mert reggel 9-től 1-ig tanítás, aztán ebéd után még egy óra, aztán valami program, előadás, ilyesmi, majd este még két óra, az utolsó 22:15-kor ér véget, majd esti ima, valami közös fohász meg vetélkedő, aztán alvás.

Barátkozunk itt a többi lánnyal: törökök, kirgizek, kazahok, görögök, bulgárok, egy bukaresti lány és mi alkotjuk a nemzetközi csapatot. Szerdán vendégségben voltunk, két török és két tatár lánnyal ültem egy asztalnál, mintegy könnyek között gondolván hazánk dicső történelmére. Orosztudásom romjait összekotorva barátkozom a kirgizekkel, akik annyira aranyos, kedves, jószívű lányok, hogy el sem lehet mondani. Nagy komolyan magázódunk, törökül és oroszul is.

Amúgy itt az egész iskola nagyon jól, szervezetten működik, a Mindenható Allah jutalmazzon meg mindenkit, aki dolgozik ezért, mert nagyon nagy szolgálatot tesz a muszlim lányoknak. Nemcsak tárgyi tudást, hanem szép viselkedést, modort, közösségi életet, életszemléletet tanulnak.

Hétvégén, szombat reggeltől vasárnap estig szabadok vagyunk (8-ig van kimenő), szóval insallah lesz valami hétvégi programunk, amiről majd szintén beszámolunk insallah. Most viszont abbahagyom szerintem, mert vészesen közeleg a délutáni program ideje (még nem tudom, mi), amikor gyanítom, hogy távoznom kell laptopomat éltető konnektorom közeléből.

Nagyon sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. Reméljük, hogy ti is olyan jól érzitek magatokat, mint mi. Insallah a jövő héten újra jelentkezünk a beszámolókkal. A Mindenható Allah segítsen meg valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.

Halima

Utóirat: Hogy lássátok, még megvagyunk, insallah megpróbálok beszúrni egy képet... én magam nem vagyok rajta, alhamdulillah...

2005-07-01
Biszmilláhirrahmánirrahím
Először is szeretnénk üdvözölni mindenkit aki otthon maradt, sok-sok szalam mindenkinek, és akkor kezdem is az első beszámolónkat. Hálistennek épségben megérkeztünk, a repülőút korántsem volt olyan szörnyű mint ahogy vártam, nem lett senki rosszul és nem is zuhantunk le. Igazából hihetetlen érzés volt, de ez úgyis csak nekem volt új meg az Editnek. A repülés közben filmeket is vetítettek, de sajnos mikor a rajzfilm következett volna, végetért az út, és leszálltunk. A leszállás nagyon szépen sikerült, a felszállás nem annyira, de ezt szerencsére nem árulta el közben az Afra, aki mellettem ült. Leszállás után macskaköves, lépcsős utakon vittük a csomagjainkat, ami elég nagy kihívás volt, de nemcsak azért a macskakövek miatt, hanem az autóáradat miatt is, de végülis megbírkóztunk vele. Ezután megérkeztünk az első szálláshelyünkre, eddigre már mindenki kimelegedett és leizzadt. Halima csak kissé kimelegedett. A lányok nagyon-nagyon kedvesen fogadtak minket, és egy gyönyörű lányszobában lakhatunk, ahol nagyon kényelmesek az ágyak, és az egész lakás nagyon érdekesen néz ki. Nagyon finomat vacsoráztunk, és részt vettünk a lányok első óráján, aminek a témája az „Első szó” volt (Said Nursi), és az volt benne az érdekes, hogy törökül volt, de így is nagyon megragadott minket. Miközben a testvérünk felolvasott, bizonyos részeknél megállt és hozzátette a saját gondolatait. Ezután Koránt olvasott és duákat. A kiszolgálás fehérgyarmati színvonalú (Ayse mondta, mert ott is reggeltől estig enni kell). Lefekvés előtt még tortát is ettünk és török teát ittunk, tényleg minden nagyon finom volt. A lefekvés előtti teaivás eredménye az volt hogy nagyon nehezen aludtunk el. A hajnali imakor pedig meglátogatott minket a sirály. Nagyon sirály volt. Ayse először azt hitte, hogy egy lúd volt az. Azért járnak ide a sirályok, mert itt az emberek kifliket tesznek ki a teraszukra, hogy legyen mit enniük. Hatalmas volt a sirály, Halima nem is tudott elaludni, mert nagyon érdekesnek találta. A másik ami miatt nem tudott elaludni az volt, hogy Ayse túl hangosan lélegzett. Találkoztunk nagyon sok macskával is (a továbbiakban kedi), voltak közöttük kukás, és úri kedik. És mecset kedik is. Mindannyian nagyon elégedettnek látszottak. A csütörtök déli imát a híres Sultanahmet mecsetben imádkoztuk, (Kék mecset) ami teljesen lenyűgözött, nem is tudom leírni, milyen érzés volt, mert ez volt az első igazi mecset amit láttam életemben, és ráadásul nem is akármilyen mecset, hanem… szóval nagyon nagyon nagyon szép volt. Meg a hangulat amit árasztott… Tényleg leírhatatlan. Mellette volt az Aya Sofia mecset is, de azt csak kívülről néztük meg, nagyon szép volt az is. Utána hajóval átmentünk az ázsiai oldalra, ez az út is nagyon szép élmény volt, és mielőtt elértük volna a partot, láttuk, hogy egy sirály nekicsapódott egy kőnek, és beleesett a tengerbe, odament hozzá egy ember, kiemelte a vízből, és három férfi is próbált rajta segíteni, nagyon érdekes volt látni ezt a hozzáállást. Ezután egy hosszú túra következett, a hegy tetejére, ahonnan megnéztük a kilátást Isztambulra, masaAllah, masaAllah! Visszafelé megálltunk fagyizni, és imádkozni egy kisebb imahelyen (meszdzsid). Ezután visszahajóztunk Európába, és elmentünk volna megnézni a Minatürk múzeumot, de zárva volt. Ha sikerül megnéznünk, beszámolunk arról is insaAllah. Este megint nagyon finom vacsorát kaptunk, és annak ellenére, hogy korán le akartunk feküdni, sokáig beszélgettünk a török lányokkal és ismét török teát ittunk, és ismét nehezen aludtunk el emiatt. Hajnalban pedig felkerekedtünk (vadásztunk két taxit) és elmentünk egy nem annyira távoli mecsetbe, az Ayyup Sultan mecsetbe és ott imádkoztuk a hajnali imát. Ima után hosszasan fohászkodott az imám. Utána felgyalogoltunk egy nagyon magas helyre, ahonnan nagyon szép volt a kilátás, és leültünk piknikezni, mert a török lányok masaAllah mindenre gondoltak. Utána vásároltunk egy kicsit a Fatihban (ha jól tudom) és visszajöttünk egy rövid pihenőre (ismét taxival).

Most már tényleg...

Most már tényleg insallah mindjárt megyünk! Sikerült beállítanom a GPRS Internet-kapcsolatot a laptopon, insallah kommunikációképesek leszünk.

Folyik a csomagolás, annak ellenére, hogy lassa fél egy van, még igencsak van mit csinálni. A lányok nyitott bőröndök között ülnek a szőnyegen, C-vitaminos dobozok és tartóselemek között.

Elbúcsúztunk mindenkitől, és tényleg nagyon fogtok hiányozni. Insallah két hónap múlva találkozunk.

Én is csomagolok insallah, elsősorban digitálisan - könyvek anyagai, Korán, minden, amire szükségünk lehet. Holnap délelőtt indulunk insallah. a Mindenható Allah őrizzen mindnyájunkat.

Halima

Vélemény

Kaptam egy véleményt a blogról.
"Nagyon szép az oldal. A design-t te találtad ki? Olyan retrós."
Nos, a design-t nem én találtam ki, hanem a blogspot által felkínált
csomó sablonból választottam, hosszas tépelődés után, gondolva, h. ez
annyira csúnya, hogy szegényt úgysem választja senki más. Azóta viszont
már egészen megszerettem.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Korán

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Amíg elérkezik az indulás ideje, mindenkinek ajánlom, hogy hallgasson
Koránt. Eddig nem ismertem ezt a Sejkhet, de most rábukkanva meg kell
állapítanom, hogy nagyon-nagyon szépen olvas. Ha valakinek esetleg nincs
szélessávú kapcsolata, az szóljon bátran, mert már elég sok szúrát
letöltöttem az ő olvasásában.
Ja, és a link, ahol lehet hallgatni:
http://www.digitaliss.com/~usheikh/index.html
Tényleg nagyon szép.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Jegyek

Megvettük a jegyeket alhamdulillah.
Szóval a dolgok mai állása szerint június 29-én 13:05-kor indulunk
insallah és augusztus 29-én 6:25-kor érkezünk insallah.
Insallah beleférünk a kétszer harminc napos vízumba...

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Aha!

Aha, működik, kétszer is. Elnézést, előbb-utóbb insallah belejövök.
Vajon képet lehet küldeni?

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Működik ez?

Szeretném kipróbálni, hogy tényleg lehet-e e-mailben postolni. Kinn vsz.
a GPRS-képes telcsim és a laptopom segítségével fogok blogolni, és az
Internet-hozzáférés nagyon drága nekem ott. Nem akarok mindig felmenni a
webes felületre, jobb lenne, ha az e-mail tisztességes formában fel
bírna kerülni insallah.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Működik ez?

Szeretném kipróbálni, hogy tényleg lehet-e e-mailben postolni. Kinn vsz.
a GPRS-képes telcsim és a laptopom segítségével fogok blogolni, és az
Internet-hozzáférés nagyon drága nekem ott. Nem akarok mindig felmenni a
webes felületre, jobb lenne, ha az e-mail tisztességes formában fel
bírna kerülni insallah.

Halima
Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány
www.hanif.hu

Törökországi Blog

Miért csináltam blogot?
Azért, mert nem tudom, hogyan tudnánk olcsóbban és kevesebb idő alatt kommunikálni az itthoniakkal, ha insallah két hónapig Törökországban leszünk. így megadom mindenkinek a blog címét, és hajrá, lehet olvasni, hogy mi történt a törökországi lánycsapattal!