11. Sakálok

Este 8 körül megjelent Rüstü ábi, a teljes családja és egy taxi a kurzus előtt, h. elvigyenek minket vacsorázni. Bár kétségkívül meghatónk találtam a teljes létszámú felvonulást, nemigen értettem, h. miért nem vártak meg minket otthon… Aztán kiderült. Nem hozzájuk mentünk, hanem ismerőseikhez, akik a város legszélén laknak, egy erdő szélén. Annyira a város széle, hogy a kert végében még sakált is láttak. Mi most sajnos nem láttuk őket, bár gondolhatjátok, h. mennyire nézegettem :). Ha fény és sok ember van, nem merészkednek idáig. Hallani azonban hallottuk őket, a se kutyára, se farkasra nem hasonlító, furcsa hangjukat az erdőből.
A vacsora természetesen remek volt, utána a kertben teáztunk (én lestem a sakálokat). A kurzusra éjfélre értünk vissza – akik voltak már itt, azok tudják, h. ezzel errefelé nem arat az ember túl nagy sikert… Másnap a vezetőség beszélt is velem. Egyáltalán nem agresszíven vagy bántón, inkább szomorú, beletörődő, türelmes hangon kérdezték, h. a „9 után se ki, se be” kifejezés melyik szavát nem értem, illetve, úgy általánosságban tisztában vagyok-e a „szabály” szó jelentésével. Majd közölték (nem, nem azt, h. ne menjünk 9 után sehova, ennél azért már tapasztaltabbak ám), h. a jövőben MINDIG mondjam meg a külső portán, h. hány embert és hova viszek, illetve, h. mikor jövünk vissza. Insallah igyekszem betartani.