Konya és utána
Allah, a Kegyelmes és Irgalmas nevében.
Sok szeretettel köszöntök mindenkit ebben a beszámolóban . Internetnek egyelőre se híre, se hamva, tehát lehet, h. majd csak odahaza töltöm fel ezt a beszámolót… mindegy, azért megírom.
Bursából egy rettenetes, légkondi nélküli buszon utaztunk, ahol még az ülések is a szokásosnál szorosabban voltak… Haticével egészen összemelegedtünk az út során, úgymond… Este 10-kor indultunk, és reggel fél 7 körül érkeztünk. Útközben megálltunk egy autóspihenőnél, ahol volt mecsetszoba, tehát tudtunk elhamdulillah imádkozni rendesen.
Reggel, Konyába érve nem várt minket senki, fel kellett tehát hívnom vendéglátóinkat, akik közölték, h. nyugalom, éppen az autót keresik, amivel elénk tudnának jönni. Hamarosan meg is jelentek, beszálltunk, a csomagokat és a fiúkat bepakolták a raktérbe (szokás szerint), és elmentünk reggelizni, majd a vendégházba, ahol aludtunk délig, megebédeltünk, majd elindultunk Konyát nézni.
Konya még mindig gyönyörű, az újaknak is tetszett, én magam pedig mindig úgy érzem, mintha egy régi barátomat jönnék meglátogatni.
Estig ide-oda hurcoltak minket Konyában kocsival, majd visszamentünk a vendégházba. Rám még várt az a feladat, h. kimenjek este érkező vendégünk, Fatma elé – az a Fatma, aki nálunk lakott. Az idős, fehér szakállú bácsi, aki a vendégházra felügyelt, elvitt a villamosmegállóig kocsival, aztán, mikor Fatma megérkezett, visszakalauzoltam őt a házhoz. Mindenkit üdvözöl, és ajándékot is akart nektek küldeni, de sikerült visszavinnie magával Ankarába .
Másnap szabad programunk volt, vagyis egyedül mászkáltunk Konyában, ismét megnézve néhány mecsetet, és meglátogatva Hz. Mewlanát, és természetesen a piacot…
A buszunk este 10-kor indult (egyesek Bingölbe, mások Urfába, mi Isztanbulba). A bácsi mondta, h. kivisz minket a buszpályaudvarra, csak az a probléma, h. „autó van, ülőhely nincs”. Nem egészen értettük, amíg elő nem állt a vendégházat is működtető alapítvány platós-ponyvás teherautójával… Afra és Fatma, akik szemmel láthatólag nemigen lelkesedtek az ilyesfajta utazásért, előre ültek a bácsihoz a fülkébe, a fiúk, Hatice és jómagam pedig felmásztunk a platóra. (Mi természetesen zajosan követeltük, h. a fiúk forduljanak el, amíg mi felmászunk… ami meg is történt.)
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
1 comment:
AS-SALAMU ALEYKUM WA RAHMETULLAH!
Nem is tudommit írjak,mert annyira,de annyira örülök ennek a blognak!!!!!! Al-hamdulillah!
Mintha egy kedves utinaplót olvasnék(talán mert az is??:-))
Köszönöm,hogy ha személyesen nem is, de így legalább "átélhetem veletek ezt a szép nyarat!
Elég vizuális típus vagyok, ezért igen jót mulattam ahogy lelki szemeim előtt megjelent a kép Afrával-aki nem szeret zötykölödni, ahogy Hatice és Halima összemelegedik, és amikor felpattannak a platóra!:-))
Post a Comment