Szalamun alejkum ve rahmatullah.
Most értünk haza a mecsetből. A naplementi imára némi késéssel estünk be, aztán lementünk a tengerpartra, zöld baklavát ettünk, majd a kikötői mecsetben imádkoztuk az esti imát, és hazajöttünk. A lányok a lakás túlsó végében vannak valahol, csak elhaló hangokat hallok arról.
Ma csináltunk gözlemét, ami szerintem meglehetősen fincsi lett elhamdulillah, majd ettünk fagyit is (vanília-pisztácia). Holnap insallah az Eyüp Sultan mecsetbe készülünk hajózni.
Itt rettentő meleg van. Sokat gondolok a tengerre. Az utolsó nap fogtam egy apró, kb. 5 centis tarisznyarákot. A két egymásra borított tenyeremben vittem oda a vendéglátóimhoz. A kis izé meg úgy belekapaszkodott az ujjamba, az ember nem is várná egy ilyen apróságtól, h. megharapja. (Helyesbítek: AZ EMBER, általánosságban, minden ehhez hasonló soklábú, jelentős ollókkal rendelkező gyanús külsejű lénytől azt várja, h. meg fogja őt harapni, de ÉN nem). Apró kis sikkantásokat hallatva, és a derékig érő vízben féllábon ugrálva igyekeztem a törökök felé, akik ismét bizonyosságot nyertek arról, h. vendégük FURCSA. Mikor meglátták az eltökélten az ujjamba kapaszkodó rákocskát, kijelentették, h. az mérges, és meg fogok halni. Jelentem, még életben vagyok.
Aztán fogtam egy nem túl nagy medúzát, és a kéthetes képzés sikerének könyvelem el, h. MINDHÁROM vendéglátóm a kezébe vette, bár valóban volt, aki fura rikkantások hallatott közben. Azt is megjegyezték egyöntetűen, h. a medúza gusztustalan, és nyálkás, és a kezük is nyálkás lett tőle. Aztán a boldogtalan lényt kicsit beljebb vittem, és elengedtem, sokáig néztem, ahogy a nejlonzacskóból kipréselt vizet imitáló mozgásával elhullámzik. A medúzát úgy a legkönnyebb megtalálni, h. nem magát az állatot keresed, hanem azt az árnyékfoltot, amit a tenger fenekére vet. A tiszta vízben pontosan látszik az árnyék a homokon.
Visszatérve Isztanbulba, szinte minden estére van vacsorameghívásunk, pedig még nincs is Ramadán. Ramadánban gondolom még durvább lesz. A nézelődés és mászkálás megy, csak ebben a melegben néha elég durva. A macskák számosak, íme egy sziesztás kép Afra kedvéért, mi mást is lehetne tenni ebben a melegben:


Most nem tudok mást írni, meg iszonyat álmos is vagyok elhamdulillah. Holnap insallah megyünk internet-lelőhelyre, és akkor beposztolom ezt insallah.
Ha addig nem írnék (ami elég valószínű), akkor áldott Ramadánt kívánok mindenkinek. A Mindenható Allah fogadja el a böjtünket, a fohászainkat, az imáinkat, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.

Isztanbul

Isztanbul
Persze, tudtam, h. így lesz, csak nem tűnt úgy, h. valósággá is válik. Eljött az idő, h. visszamenjek Isztanbulba.
Tényleg teljesen hihetetlen, hogy eltelt ez a 2 hét. Kb. 4-5 napnak érzem így visszatekintve, pedig közben lefordítottam egy egész könyvet (na jó, csak olyan 100 oldal), és megcsináltam mellette a szokásos havi fordítás-adagomat is. De ezen kívül nem tudnám megmondani, mi mást. Minden nap ugyanazt: felkeltem reggeli imára 4 körül, aztán végleg 8 körül, tea, leültem dolgozni, 11 körül felkeltek a többiek is, reggelit csináltunk, aztán valami ebédfélét, h. legyen, mire feljövünk a tengerről. Aztán fél 1 felé lementünk a tengerre, 3, fél 4 körül feljöttünk, déli ima, ebéd, 5-kor délutáni ima, aztán vissza a tengerre, és a naplementi ima ezánja többnyire a vízben talált minket. Megint fel a házba, és grillezés, vagy valami gyors vacsora. Pont. Ennyi. A 2 hét alatt kétszer bementünk a közeli faluba piacra, és kétszer internet + fagyizás kombó. Ennyi. Tekirdag (Rodostó) kb. 30 km, de oda se mentünk be :-). Nem ragaszkodtam hozzá, a többieket meg nem hozta lázba a dolog. Fatma és a férje kb. 3 naponta elmentek kocsival a kb. 1-2 km-re levő ábécébe. Egy török mondás szerint a napok úgy folynak el, mint a víz, hát így történt. Emlékszem 1-2 kiemelkedő dologra: amikor egy napig nem lehetett úszni, mert olyan erős szél volt, meg amikor 2 nap is esett jégeső, meg amikor a nagy rákot fogtam, de amúgy semmi más. Mióta muszlim vagyok, 9 éve nem volt ilyen nyaralásom, amikor tényleg csak nyaraltam. Na jó, most is fordítottam mellette, de akkor is, ez egészen különleges valami volt. És még ráját is láttam…
Eredetileg úgy volt, h. reggel indulok Isztanbulba. De akkor jöttek a vendéglátók, h. de még reggelizzünk együtt. De még egyszer búcsúzóul menjünk le úszni. Aztán fél 3 lett, én meg ott álltam vizes cuccban a kiborított bőröndöm felett… ettől függetlenül (miután sikerül meggyőznöm mindenkit, h. nem, ne süssenek gyorsan szudzsukos tojást, és nem, nem halok éhen Isztanbulig, ami kb. 90 kilométer) 3 után nem sokkal kinn álltunk az országúton. Ugyanis az utazás úgy ment, h. Fatma férje, Adnan abi leintette az arra haladó buszokat. Ezek nagyon profi, hatalmas, légkondis, sokszor emeletes buszok, ugyanis Törökországban nagyon fontos és fejlett a buszközlekedés. Még enni-inni is adnak a buszon, mint a repülőkön. Tehát, a busz belassít. Természetesen NEM áll meg. Hol is állna, parkoló nincs, leállósáv se. Menet közben kinyílik az ajtó, leugrik az utaskísérő, már nyitja is a csomagtartót. Merre megy, kérdezi Adnan abi. Mint kiderül, nem arra. Csomagtartó becsuk, utaskísérő vissza, busz begyorsít.
A második busz se arra ment, Isztanbulba ugyan, de egy nagyon távoli terminálra. Ahogy a harmadik is, de ekkor már szorított az idő, majd megoldod valahogy kiáltással Adnan abi belódította a bőröndöm a csomagtartóba, az utaskísérő markába nyomta a viteldíjamat, én pedig repülőrajttal felugrottam a lassan guruló busz alsó lépcsőjére, már csukódott is az ajtó, és mire felértem és integettem volna, már nem láttam a vendéglátóim teljes, 4 fős csoportját felölelő küldöttséget, akik az országútra kísértek, amely békésen olvadozott az 50 fokban, miközben remegett felette a levegő. Elindultunk, visszavonhatatlanul vége a nyaralásnak.
Az út eseménygazdag volt. Amikor egy útépítéses részhez értünk, az utaskísérő kihasználta az alkalmat, és felszolgálta a forró kávét / teát. Hatalmas bukkanókon haladtunk keresztül, igyekeztem egyensúlyozni a teli pohár háromazegybent. Kisebb sérülésekkel megúsztuk, elhamdulillah.
A nyílt országúton egyszer csak elénk vágott egy Renault. A következő bekötőútnál megállt, kiszállt a sofőr, és intenzív integetésbe kezdett. A busz belassított, nem állt meg persze, közben a Renault-ból kiszállt további 5 felnőtt és 2 gyermek. Az egyik felnőtt egy terebélyes, bottal járó nagymama volt. Érzékeny, megható jelenet következett: mindenki kezet csókolt a nagymamának. Majd mindenki átölelte a nagymamát. A nagymama is átölelte őket. A bot a földre esett. Megkeresték, felvették. A nagymama megcsipkedte a gyerekek arcát. A sofőr még egyszer kezet csókolt a nagymamának. Közben a buszvezető rájött, h. a botos nagymama nem fog tudni repülőrajtolni, és mivel a szívhezszóló búcsújelenet során is szép lassan gurult előre, és már kb. 20-30 méterrel túlhaladta a családi eseményt, megállította az irdatlan buszt, hátramenetbe kapcsolt, és visszaindult a nagymamáért. Mögöttünk a kocsisor megállt, rövid értetlenkedés után ők is hátramenetbe kapcsoltak, és mint egy fejbecsapott hernyó, megindultunk visszafele. Senki nem dudált és anyázott. Még az a néhány szerencsétlen sem, akik a bekötőúton várakoztak, amelyet, mint pár sorral fentebb már említettem, elállt a Renault, mind a négy ajtaja szélesre tárva, a család könnyek között ölelgeti nagymamát. A jelenet mindenkit meghatott, és senki nem vonta kétségbe a nagymama jogát, h. még egyszer megcsipkedje unokái arcát. Eljött azonban az elválás szívet tépő perce, még egy kézcsók, még egy csipkedés, és közös erővel a busz fejárójához támogatták a nagymamát. Mint kiderült, a társaság egyik tagja is vele utazik. A hölgy felment a lépcsőn, és felsegítette a nagyit. A busz lassan elindult, ám ekkor velőtrázó sikoltás hallatszott: yavas yavas, vagyis lassan! Azt vártam, h. a nagymamára rácsukták az ajtót, leszakadt a fél lába, vagy valami hasonló, mert a kiáltás tényleg ezt sugallta, de nem, elhamdulillah, annyi történt, h. ugyan már majdnem leült, de még nem helyezkedett el 100 százalékosan, és még talán a retiküljét sem szorította biztonságosan az ölében. Miután mindezek sikeresen megtörténtek, az ablak felé fordult, és lelkesen integetett. A Renault ugyan már rég nem látszott, talán már a bekötőút forgalma is helyreállt azóta, de ő még egy darabig integetett.
Aztán már hamar visszaértünk, nem történt semmi érdekes, és most már a vendégházból írok, amit inkább vendégpalotának kellene hívni. 5 szoba van, és ilyen pezsgőfürdős sarokkád a fürdőszobában… Hamarosan megérkeznek a többiek, és holnap insallah már közösen vágunk neki az isztanbuli programoknak. Nem tudom, mikor tudok posztolni, de insallah holnap megpróbálok. Sok szeretettel üdvözlök mindenkit, és ha addig nem tudnék írni, akkor egyben áldott Ramadánt is kívánok. A Mindenható Allah legyen velünk, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.

A kíváncsi nénik

A kíváncsi nénik
Itt a faluban van egy csomó öregnéni. Vannak, akik egész évben itt laknak, és vannak, akik csak nyáron. Persze az, h. megjelent itt egy fura külföldi (gy. k. én) rendkívüli felfordulást okozott közöttük. Egyikükkel röviden elbeszélgettem nyakig a tengerben. SOHA nem láttam korábban a nénit, és gőzöm sincs, h. hol lakik. ÁMDE: aznap este már hallottuk, h. a szembeszomszéd néni azt meséli a (hasonlóképpen néni) barátnőjének a falu központi szociális intézményében, a teázóban, h.:
- mi nem a nyaraló tulajdonosai vagyunk, hanem vmi rokonok, de azt nem tudja pontosan, milyenek (naná, h. nem tudja, mert nem jutott eszembe törökül az „unokaöcs” szó)
- a külföldi valami fura országból származik, és nem török
- és nincs török férje sem
- és egyáltalán semmilyen férje sincs
- és a barátnője abban az országban járt egyetemre.
A szembeszomszéd néniről 3 dolgot érdemes tudni.
1. Mivel a ház, amiben lakunk, még nem készült el teljesen, csak az 1. szint lakható, ezért a hely elég kevés, nem tudunk hova teregetni. A második szintre, ahol még csak a csupasz téglafalak vannak meg, lehetne, de még a lépcső sincs kész, és elég tornamutatvány feljutni oda, főleg egy lavórnyi vizes ruhával. A ház előtti kiskertben (tényleg kicsi, 2x3 méter kb.) viszont áll egy elég megviselt tujafa. Kihasználva az alkalmat, ennek az ágaira terítettük a vizet törölközőket. A szembeszomszéd néni azonnal bepanaszolt minket annál, aki kb. a mi közös képviselőnknek felel meg, mondván: ezek most jöttek a faluból? Elrontják nekem a kilátásomat. Tehát azóta inkább felmászunk a felső szintre. Van 3. szint is, oda grillezni szoktunk felmászni. Nem látnak a szomszédok, és szép a kilátás a tengerre.
2. RENGETEG fiúutódja van. Fiak, unokák, legalább 10 db, focilabdával, gitárral, biciklivel.
3. Éppen indultam valahova Fatma nővérével, és a ház előtt álltunk, amikor kijött a szomszédnéni, és megkérdezte őt, mintha én ott se lennék: ez külföldi? Igen, Magyarországról jöttem, feleltem én, de a néni meg se hallotta. Szerintem a játékszabályokban benne lehet, h. én külföldi vagyok, tehát nem tudok törökül, tehát hallgassak. Igen, Magyarországról jött, mondta Fatma nővére. És kendős, kérdezte a néni. Miközben én ott álltam, kendővel a fejemen. Igen, felelte Fatma nővére. Hááááá, mondta a néni, olyan hangsúllyal, ahogy csak a törökök tudják, férjnél van? Nem, mondta Fatma nővére. Háááá, mondta a néni megint. Másnap, mikor egy lavór ruhával igyekeztem felmászni a 2. szintre, a néni kinn állt a kertben, hááááá, mondta, kadin hem güzel, hem de caliskan, vagyis: a nő szép is, meg szorgalmas is… Ha esetleg nem megyek haza augusztusban, akkor hozzámentem a szomszédnéni számos fiúutóda közül az egyikhez.

Ramadán

Reggel van (hajnali 9), és mindenki alszik, nem tudtam teát főzni, mert elfogyott a víz. A csapvíz itt ihatatlan, nagy, 20 literes ballonban rendeljük a forrásvizet, amit házhoz is szállítanak – no, ez fogyott ki most éppen. Ma megyek Isztanbulba, és holnap insallah jönnek a lányok.
Gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és írok arra a nagyon hasonló kérdésre, amely 2 e-mailben is érkezett. Insallah a kérdezők olvassák a választ, és insallah másnak is származik haszna belőle.
A kérdések – nem meglepő módon – Ramadánnal kapcsolatosak. Jön a Ramadán hamarosan (itt 11-én kezdődik insallah), mit tehetünk ahhoz, hogy jobban kihasználjuk, értékesébbé tegyük magunk számára? Mi legyen az, amire elsősorban koncentráljunk Ramadánban?
Én azt a tanácsot adnám, h. ne akarjunk MINDENT, mert az úgysem fog sikerülni. Mérjük fel a saját lehetőségeinket, korlátainkat: mire vagyok képes, mennyi idő és erő áll rendelkezésemre, és ennek alapján tűzzük ki a célt Ramadánra. A következő dolgokat gondolnám én át:
0. Úgy vágjak bele a Ramadánba, h. rend van az életemben, fizikai és spirituális értelemben egyaránt. Fizikai alatt azt értem, h. takarítsunk ki, nagyon alaposan, pakoljuk ki a hűtőt, fagyasztót, kamrát, mossunk ki mindent stb. Mérjük fel a készleteket, és amit lehet, nem romlandó v. hűtőben, fagyasztóban elálló dolgokat, szerezzünk be előre. Gondolkodj el azon, h. mit ennél szívesen szahurra, vagy mivel törnéd meg az iftárt. Szerezz be ásványvizet vagy gyümölcslét (bár ez utóbbi kalóriatartalma poharanként 100 kCal körül jár, csak úgy mondom). Szerezz be datolyát, mert Allah Küldötte (s.a.w.) azt ajánlotta, h. ezzel törjük meg a böjtöt.
1. A legfontosabb természetesen a böjt, hiszen ez az, ami MINDEKÉPP kötelező Ramadánban, ha valaki nem beteg vagy nincs egyéb felmentése. Az első böjtölendő nap előtt (ami itt ugye 11.) este már úgy menj aludni, h. előtte fogalmazd meg a szándékot, h. Allah megelégedéséért, az Ő parancsára végig fogod böjtölni Ramadán hónapját.
2. A szahur, ami nagyon ajánlott dolog, mert Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A mi böjtünket és a Könyv Népe böjtjét a hajnal előtti étkezés (szahur) különbözteti meg. Ezt még HAJNALHASADÁS ELŐTT, vagyis a reggeli ima idejének kezdete előtt kell enni. Tudom, tudom, most jönnek az emberek, h. jaaaaaaaaaaj de én olyan koráááááááán még nem bíííííííírok enniiiiiiii, stb. Hát bírjál. Ha megnézzük az Iszlám történelmét, a muszlimok elég komoly áldozatokat tudtak hozni a Mindenható Allahért, a hitükért, a vallásukért. Ehhez mértek egy reggeli étkezés azért annyira nem nagy dolog. Akarni kell, és meg kell enni, és kész. Nem kell ötfogásos vacsorát végigenni, ha csak egy joghurtot vagy gyümölcsöt vagy bármi mást eszel, az is jó. Mindenképpen ajánlom, h. egyél valami sovány fehérjét (tojás, túró, csirkemell, ilyesmi), és valami alacsony glikémiás indexű szénhidrátot (zabpehely, barna rizs, hajdina, teljes kiőrlésű kenyér, hüvelyesek), mert ez lassan emeli meg a vércukorszintedet, és lassan is szívódik fel, tehát insallah később leszel éhes. MINDENKÉPP igyál sok vizet. Jajaja, tudom, de én nem bírok stb. Ha van fél órád, amit a szahur és környező teendőkre szántál, akkor 5 percenként igyál meg egy egy pohárral, és az már elég jó. Tehát ne egy slukkra akarj ledönteni másfél litert, mert az tényleg nem egyszerű.
3. Az iftár. Ahányszor csak lehet, próbáld meg közösségben enni az iftárt, mert a muszlimok közös étkezésén, fohászán áldás van. Tudom, h. fáradt vagy munka után, és h. későn van iftár, de Ramadán egyszer van egy évben. Ebben az időszakban ki kell békülni azzal, h. márpedig fáradtabb leszel az átlagnál, és fohászkodni kell, h. a Mindenható Allah fogadja el ezt a fáradtságot istenszolgálatként, és jutalmazzon érte. Amúgy pedig ez jóféle fáradtság, mert tudod, h. meglesz a jutalma insallah. Hacsak lehet, próbálj meg te is tartani egy iftárt. Nem kell 20 embert meghívni, 4-5 is elég. Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta, h. aki enni ad a böjtölőnek, h. az a böjtjét megtörhesse, az ugyanazt a jutalmat kapja, mint maga a böjtölő. Ha hét közben dolgozol, időzítheted hét végére is a saját iftárodat. Főzz valami finomat, teríts meg szépen, esetleg készíts valami csinos meghívót a vendégeidnek. Legyen ez egy különleges alkalom, mert az is, hiszen ez a TE iftárod. NAGYON fontos: még ha te magad nem is ügyelsz arra, h. helál húst egyél (vagyis amit az Iszlám szerint vágtak le, tehát nem a piacról, tekszóból hentestől stb., hanem a MUSZLIM HÚSBOLTBÓL származik), a vendégeidnek akkor is MINDENKÉPP ilyet tálalj fel. Különben elég kínos jelenet lesz, amint hozod a sült csirkét, de nem eszik belőle senki :-). Ha nincs időd elmenni a húsboltba, akkor (a) szólj nekem, és a mienkkel együtt hozok neked is, (b) főzzél valami húsmentes ételt.
4. A terawih ima. Ez a Ramadán egyik ismertetőjele, és talán még a böjtnél is különlegesebb, hiszen a böjtöt be lehet pótolni, de a terawih imát nem. 20 rakából áll, és az esti ima (isa) után kell imádkozni. Nem kötelező ima, de erősen ajánlott. Allah Küldötte (s.a.w.) volt, h. egyedül imádkozta otthon, és volt, h. közösségben. Ezért a legjobb, ha te is imádkozod közösségben is és egyedül is. Közösségben persze jobb, nagyobb élmény, könnyebben eltelik, mint otthon egyedül, az imám valószínűleg más szúrákat olvas, mint te, stb., de főleg, ha valaki dolgozik, nem fogja tudni minden este közösségben végezni, ami nem is baj. Augusztus 17-től nálunk insallah lesznek közös terawih imák, mindenkit sok szeretettel látunk. Akinek messze vagyunk, az akár ott is aludhat, így a közös terawih mellett a közös szahur is garantált :-). A terawihhal kapcsolatban az a nagyon fontos megjegyzésem lenne, h. igen, 20 raka elméletileg, és igen, az sok, és kb. egy óra hosszat tart. DE. Ha erre nem vagy képes valamiért, vagy nem minden nap vagy rá képes, akkor se add fel, és ne mondd azt, h. na jó, nekem sok a 20 raka, és ezért nem imádkozom a terawih imát. Ha csak 2 rakát tudsz imádkozni, akkor imádkozz annyit, de legyen VALAMI az esti ima után, amit direkt, különlegesen Ramadánban csinálsz. Ha csak 2 raka, akkor állj fel ahhoz a 2 rakához, fogalmazd meg a szándékodat a terawih imára, és kérjed a Mindenható Allahot, h. fogadja el: „Uram, ez az én erőfeszítésem, fogadd el tőlem, és sokszorozd meg nekem a jutalmát a Te Kegyelmed által!” És amikor csak tudod, van erőd, energiád, akkor pedig imádkozd a 20 rakát insallah.
5. A Kegyes Korán. A Ramadán a Korán hónapja is, ezért a legjobb megoldás az lenne, ha tudnánk olvasni egy Hatimot (teljes Koránt) arab nyelven. Ha valaki nem tud Koránt olvasni, az olvassa magyarul. Ha nem tudja az egészet végigolvasni, akkor legalább valamennyit olvasson, valamivel többet, mint általában szokott. És amikor csak lehet, legalább hallgassa a Korán-olvasást. Tegyél be egy CD-t, amikor otthon vagy, vagy hallgasd a buszon, villamoson, bármikor, mindig. Én insallah minden nap olvasok egy dzsuzt, tehát akinek bármiféle élményt jelent az én olvasásom :-), azt szeretettel várom, és hallgathatja/követheti arabul/követheti magyarul. Csak előző nap szólj, h. mikor jönnél, mert akkor megvárlak az olvasással.
6. A Ramadán végén adott adomány, vagyis a zakát al-Fitr. Ez MINDEN muszlim háztartás MINDEN TAGJÁRA kötelező, akiknek több élelmük van, mint ami egy nap és egy éjjel kitart. Egy szegény ember egynapi élelme a mennyisége, olyan szinten, ahogy te magad is eszel, vagy a családodat táplálod. Tehát az „egy kiló kenyér bőven elég egy napra” elv nem működik. Ezt lehetőleg élelemben kell adni, bármilyen MUSZLIMNAK, akiknek nincs annyi jövedelme, h. zakátot fizessen rá (NEM zakát al-Fitrt, hanem rendes zakátot). Te magad is odaadhatod, hozzánk is elhozhatod, és mi eljuttatjuk rászorulóknak. Olyan élelem legyen, ami nem romlik meg (pl. ne gyümölcs vagy zöldség), de gondolj bele abba, h. te mit szeretnél kapni. Nem az a legjobb megoldás, h. pl. csak liszt vagy rizs legyen, mert ebből fognak főzni az ünnepre, és nem biztos, h. te is főtt rizst szeretnél enni tésztával az ünnepen. Legyen valami finom, ünnepibb jellegű, lehet benne édesség, nem romlandó HELÁL konzerv, felvágott, gyümölcslé stb. Mindenképp hangsúlyoznám, h. még ha valaki meg is eszi a szárnyasmájkrémet, NE tegyen a csomagba, csak olyasmit, ami 100% helál.
7. Az ünnep. Tegyük a böjt megtörésének ünnepét valódi ünneppé insallah. Ajándékozzuk meg a testvéreinket, főzzünk különleges ételt, hívjunk vendéget. Nálunk insallah megint lesz húzós-ajándékozás, ünnepi kaja, ünnepi előadás insallah. Mindenkit szeretettel várunk.

Ezek lennének a legfontosabb dolgok, amelyeknek ideális esetben minden nap, de mindenképpen az átlagosnál többször bele kellene férni a Ramadánba. Ezen kívül persze van még számos dolog, amit meg lehet tenni: aki nem imádkozza a szunna imákat, az Ramadánban imádkozza őket insallah. Aki imádkozza, az imádkozzon még egy kicsit többet. Adakozzunk többet az átlagnál, adjunk ajándékot a testvéreinknek, legyünk extra-kedvesek. Olvassunk Iszlámmal kapcsolatos könyveket. Tehát ne akarjunk MINDENT csinálni, hanem csak insallah TÖBBET, mint egyébként. A Ramadán lényege az, h. közelebb kerüljünk a Mindenható Allahhoz. A kötelezőkön felül olyan önkéntes cselekedeteket végezz, amelyek személy szerint téged közelebb visznek Hozzá. Persze, akinek megy a minden, az csináljon nyugodtan mindent :-).

A Mindenható Allah áldja meg a Ramadánunkat, és adja, hogy az Ő közelségében teljen el. Az Ő áldása legyen a Prófétán, a Családján és a Társain.

Beugrottunk

a városba, de persze csak fél órája tudtam meg, ezért nem hoztam magammal semmit, csak a hirtelen felkapott usb-driveot.
Azt azért elmondom nektek, h. pár napig nagyon erős szél volt, egy nap úszni se tudtunk, mert ilyen volt a tenger:


Még jégeső is volt, ismét. Aztán a tenger lenyugodott, most megint szép, na ja, holnap megyek vissza Isztanbulba...
Viszont nagy örömömre (a vendéglátóim kevésbé örültek) fogtam 1 ilyet:


Egyik vendéglátóm az Égei-tengertől jött, kérdeztem, h. náluk is emnnyi rák, hal stb. van-e a tengerben. Mondta, h. neki eddig fogalma sem volt arról, h. a tengerben BÁRHOL IS ennyiféle dolog van, s azt hiszi, az élete boldogabb s nyugodtabb is volt úgy...

Ma reggel csináltunk 1 halom gözlemét, ami így néz ki:

Insallah majd felteszem a receptet valamikor,

Most viszont mennem kéne, mert már sürgetnek itten, insallah holnap v- holnapután feltöltöm a hosszabb beszámolókat.

Ja, még egy dolog, közkívánatra a kiontottbél-hínár:

Még valami...

Mégis megnyitotta az oldalt, csak Opera alól nem hajlandó, tehát mégis olvastam maileket, elhamdulillah.

Még gyorsan elmondanám, h. BRUTÁLIS vihar volt tegnap: jégeső, villám, felhőszakadás, szélvihar, minden, amit csak akartok :)
Annyiban jó volt, h. úgysem mentünk volna úszni, mert böjtöltünk a Berat éjszaka miatt, és így legalább a fiatalok szíve nem fájt, h. nem mentünk úszni. Elég volt kiállni a ház elé, bőven felért egy úszással :)
reggel érdeklődve mentem le a partra, remélve, h. a hullámok által kisodort érdekes életformákkal fogok találkozni, de nagy csalódásomra szorgos kezek már kora reggel felgereblyézték a partunkat, és csak egy már nem működőképes tarisznyarákkal lettem gazdagabb. és tovább gazdagítottam kagylóhéj-gyűjteményemet.
Kb. 20 kilót sikerült eddig összeszednem, és kiraktam őket száradni a kerítésünkre. Azt hiszem, a szomszédok furcsának tartanak... de még korántsem annyira, mint majd akkor fognak, amikor azt a 18 kilót, amit semmiképpen nem tudok Magyarországra transzportálni, visszahordom a tengerbe...

Bejöttünk...

Ma bejöttünk a közeli kisvárosba piacra, és beültünk egy szabadtéri teázóba, ahol van wifi. Ezért most insallah gyorsan kiteszem az összes beszámolót, amit eddig írtam :)
Úgy tűnik, az internet-szolgáltatóm webmail oldalát nem hajlandó megnyitni, tehát mailt nem tudok nézi, előre is elnézést azoktól, akik írtak.

Így utólag is áldott Berat éjszakát kívánok mindenkinek. A Mindenható Allah fogadja el az imáinkat, a böjtünket, az istenszolgálatunkat.

A nyaralás

Miután Isztanbulban elintéztük az elintézendőket, Fatma barátnőmmel (aki nálunk lakott egykor) elindultunk a nagybátyjának a nyaralójába, amelyet csak „Tekirdag” néven emlegettek, de mint kiderült, innen Tekirdag még kb. 30 km. Ez egy úgynevezett „Tatil köyü”, nyaralófalu. Kertes, 3 szintes villák sorakoznak egy nagy, bekerített lakópart-szerűségben, és az út végén, olyan 100 méterre a hely saját, lekerített tengerpartja:



Vannak napernyők, műanyag nyugágyak, és egy zuhanyzó. Amiből tengervíz folyik, sok értelme tehát nincs. De van! A villák szabályos utcákba rendeződnek, sok növénnyel, fák, virágok, és folyamatosan szólnak a kabócák. A „mi” villánknak még csak az alsó szintje készült el. Egy nappali-konyha, fürdőszoba, és egy félszoba méretű háló. Fatma nővére és én a nappaliban alszunk, Fatma és a nővére lánya meg a hálóban. Én reggel elég korán kelek, 7 és 8 között, és dolgozom olyan 11-ig, amikor a többiek is felkelnek. Ez okoz kisebb véleménykülönbségeket, pl. tegnap este fél 1-kor kifejtettem, h. menjenek inkább nélkülem az itteni szabadtéri teázóba, mert én mindjárt elalszom.
Főzök magyar kajákat, az ebéd készítése az enyém többnyire, fejtettbab-leves, 73-as leves mindenkinek ízlett elhamdulillah. Amúgy a zöldség-gyümölcs viccesen olcsó. 1 líráért (kb. 130 HUF) adnak 3 kiló paradicsomot a közeli falu piacán. (A falu nevét nem tudom megjegyezni, úgy kezdődik, h. Marmara-, ami nem meglepő, lévén, h. a Márvány-tengernél vagyunk.) Szintén egy líra két nagy csomag rukola. Az egyiket szépen magam elé tettem, és mondtam, h. ezzel nem kell nekik foglalkozni, nyugodtan tegyék csak a dolgukat :-). Pár perc múlva kérdezték is, h. hová lett a rukola, mondtam, nem érdekes, nem kell vele foglalkozni :-).
Pár apróság, amit érdemes tudni a nyaralásról:
- Ami nélkül SEMMIKÉPPEN nem lehet kibírni tíz napig: (a) salátástálkák. Mikor javasoltam, h. hanyagoljuk, vagy szedjük a salátát csészékbe, úgy néztek rám, mintha azt mondtam volna, h. minek a vécé, ha van mosogató… (b) reszelő. Ezzel 100% egyetértek, töksalátát akarok csinálni insallah. (c) szűrő. A zöldségek megmosásához elengedhetetlen.
- Ha a tejszínt és a joghurtot összekevered, NEM olyasmi lesz belőle, mint a tejföl. Valami RETTENETES dolog lesz belőle, de bátran tegyétek bele a levesbe, mert (i) nem lesz rossz, (ii) rajtatok kívül ÚGYSEM tudja senki, milyennek kellene lennie igazából annak a levesnek. Ízleni fog.
- Minden várakozásom ellenére a quinoah mindenkinek ízlett.
- Amikor éppen a mellig érő vízben cseverésztünk, kifogtam belőle egy fuldokló katicabogarat. Miközben a kezemen szárítkozott, el is énekeltem neki a katalinka, szállj elt. Majd lefordítottam a szöveget vendéglátóimnak. Átütő sikert aratott (vendéglátóim kurdok). Énekeljem el megint. Oké. Van másik is, mondtam, és jött is a gólya-gólya-gilice. Természetesen fordítással együtt. Ez még jobban tetszett. Le kell nekik írnom, meg akarják tanulni a szöveget, és majd együtt énekeljük :-). Már alig várom, de tényleg. Addig is néha megkérnek, h. a leylek dalocskát (=gólya) énekelném már el nekik… az első sort már egész jól tudják.

A tengerről

A tenger egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam. Persze, tudtam, h. a tenger nagy, sós meg széles, meg hullámzik, ilyesmiket, amiket a ember pár éves korától általában tud. De a tengernek sikerült jó pár újdonsággal meglepnie:
- Sós. De nem kicsit sós, ahogy számítottam, hanem brutál sós. Ha ilyen levest csinálnék, nem ennétek meg, annyira sós. De nem nagyon gusztustalan, akkor sem, ha lenyeled véletlen.
- Hullámzik. De nagyon, és egyfolytában. Ha sikerül a parttal kb. 45 fokos szögben úsznod, akkor az ÖSSZES hullámot az arcodba kapod. A víz bemegy az orrodon, kijön a szádon. Ez nem annyira jó élmény, mint elsőre hangzik.
- Nagyon-nagyon tiszta. Még ha nyakig érő vízben állsz is, teljesen jól látod a lábadat, és mindent, ami a víz fenekén van. Ez nem minden esetben pozitív élmény, lásd a következő pontot.
- Van benne egy csomó hínár. Ezek a gusztustalanság és visszataszítóság teljes skáláját felölelik, a „hát ez még egészen elmegy” fokozattól az „Úúúúúúúristen, nehogy már ez TÉNYLEG így néz ki!” fokozatig. Az előbbi fokozatba sorolhatóak közül néhányat meg is kóstoltam (igen, igen, tudom…), olyan az ízük, mintha sós vízbe áztatott nejlonzacsit próbálnál elrágni. Vendéglátóimat hosszasan kellett győzködnöm, h. ez tényleg egy növény, és nem műanyagból van. Annyira nem akarták elhinni, h. már-már én is hatalmas műanyaghínár-gyárakat vizionáltam, ahol a végtelen futószalagokról egyenesen a Márvány-tengerbe ömlik a sok száz köbméter műhínár. De nem, a hínárok igaziak. A leggusztustalanabb az, amelyik úgy néz ki, mintha valakinek a kiontott belei lennének. Rálépni is olyan érzés, mintha másnak a kiontott beleiben taposnál. Igyekszem elkerülni, h. rá kelljen lépnem. (Megjegyzés: nem, még NEM tapostam senkinek sem a kiontott beleiben, de ha MUSZÁJ elképzelnem, akkor kb. ilyennek képzelem az érzést, mint ezzel a hínárral.)
- Kiderült, h. a szemem nem kedveli a tengervizet. (kórus: táááá-pos Halima, tááá-pos Halima) Ezt úgy adta tudtomra, h. eszméletlenül fájt, és olyan vörös lett, h. úgy néztem ki, mint a húsvéti nyuszi. Miközben ültem itt a konyhában, csukott szemmel, szemhéjam alól folyamatosan szivárgó könnyekkel, ezt az erősen kultúrkörhöz kötött hasonlatot próbáltam elmagyarázni vendéglátóimnak. Sajna már ott elakadtunk, h. mi köze Jézus prófétának (a.s.) a nyúlhoz, de amikor szóba került az is, h. ez a nyúl ráadásul még tyúktojást is tojik, teljes értetlenségbe fulladt a magyarázat. Nem gond, nem fontos, mondtam századszor is, és inkább elénekeltem nekik a gólya-gólya-gilicét. Ez nagyon tetszik nekik, meg akarják tanulni.
- A tengerpart romantikusan homokos, és tele van romantikus kagylóhéjakkal. A romantikából sokat levon, (a) hogy sehogy sem tudod a homokot lemosni a lábadról, hiába mész vissza a vízig, mire felérsz a partról, megint csupa homok leszel, (b) amikor az első romantikus kagylóhéj elvágja a lábadat.
- A tengerben rengeteg élőlény van! Oké, persze, ezt tudjuk a National Geographic csatornából, de itt, a fürdőzők között is egy csomó van. Mondjuk nem túl zsúfolt a part (lsd: Az úszásról), és inkább alkonyatkor jönnek elő a lények, amikor az emberek nagyrészt már kijöttek a vízből. Nagyon-nagyon aranyos dolgok vannak: (1) rákok, amik csigaházban laknak. Az egyik ollójuk sokkal nagyobb, mint a másik. Ha kézbe veszed őket, behúzódnak a házukba, és ezzel a nagyobbik ollóval elzárják a bejáratot. Ha tovább vegzálod őket, akkor megunják, hősiesen kijönnek, és a nagyobbik ollójukkal hadonászva, hátrafelé botorkálva próbálnak menekülni. Irántuk érzett rajongásom némileg csökkent, amikor rájöttem, h. az üres csigaházat nem csak úgy találják maguknak, hanem kizabálják belőle az eredeti lakót… (2) a tengeri csigák. Mindenféle színű házuk van, a sima sötétzöldtől a sárga-kék foltoson át a hófehér-narancssárga csíkosig, és a testük is mindenféle színű. Ha kézbe veszed őket, egy idő után megunják ők is, kijönnek, és mászni kezdenek. Volt, h. egyszerre 5-6 darab mászott a tenyeremben. (3) a kis szürke foltos halak. Ezek testük villámgyors, kígyózó mozgásával a homokba ássák be magukat. A homokon egy kis hullámvonal marad utánuk, ez elárulja őket. Ha nyugodtan állsz, egy idő múlva odasereglenek, h. megnézzék, van-e valami ehető a lábadon :-) (4) egyéb halak: ezek már az ehető méret kategóriába esnek, és nagyon gyorsak, egy-egy pillanatra lehet csak megpillantani őket. (5) medúzák: ezekből nincs sok, és nem olyanok, aminek a testéből ilyen kis lábszerűségek is lógnak, hanem csak ilyen tekszó gazdaságos változat, mint egy kis átlátszó nejlon, oszt kész. Van teljesen átlátszó, és pirosas átlátszó. Azonnal Afra testvérünk jutott eszembe róluk, amint zsenge gyermekkorában, konyhaművészetét fejlesztendő a homokba panírozta a szerencsétlen medúzákat… én nem paníroztam, sőt, meg sem fogtam őket. UPDATE! Ma megfogtam egyet. Még valami, ami nem olyan, mint vártam. Azt hittem, h. olyanok, mint egy szétfolyó tojásfehérje. Hát nem, sokkal anyagibbak, mint egy darab igazán jól sikerült tortazselé. Nagyon szimpatikus életforma. (6) a RÁJA! A kedvencem. Lassan, méltóságteljesen úszik a max. derékig érő part menti vízben. Volt, h. vagy ötven méteren keresztül követtem, olyan egy méterre tőle, ahogy hullámzott végig a homok felett. Kb. akkora volt az átmérője, mint a laptopom. Olyan 30 centi körül. Ebből kinyúlt egy hosszú, kettős farok. ANNYIRA szerettem volna hozzáérni, de nem akartam elijeszteni, meg nem is tudtam, h. esetleg szúr-e, vagy van-e benne töltés :-)
Állítólag delfinek is vannak, de ehhez hajnalban kellene lemenni delfinlesre, és ezt még nem sikerült megvalósítanom…
UPDATE! Ma ráléptem egy lepényhalra. Részemről ez csaknem szívinfarktust eredményezett, részéről nem tudom, de ő is megijedhetett, mert akkorát csapott valamijével a bokám mellett, h. én hangos sikkantással hanyatt estem a vízben. A helyiek enyhe érdeklődéssel szemléltek, aztán megállapították, h. csak valami szokásos fura külföldi tempó, mint a folyamatos merülések a kagylókért, rákokért és egyebekért. Amúgy, fogtam egy tarisznyarákot, és láttam egy másikat is, de az elég gyors volt, és elmenekült.

Az úszásról

Legutóbbi isztanbuli tartózkodásom során vettem magamnak egy muszlim fürdőruhát. Bevallom, kissé kétkedve szemléltem: vajon lehet-e ebben úszni egyáltalán, hamar megszárad-e, nagyon hülyén fogok-e kinézni benne, stb. Az is a lehetőségek birodalmába tartozott még indulás előtt, h. én ebben ki nem megyek a lakásból… Aztán, mikor ideértünk, és kiderült, h. ez nem egy nyilvános strand, hanem a nyaralófalu lakóinak fenntartott partszakasz, ahol elég kevesen vannak, kicsit megnyugodtam.
Amúgy, itt, ebben a nyaralófaluban vannak más, hozzám hasonló őrültek is, akik zizegős dzsoggingban akarnak úszni. A megoszlás kb. fele-fele a dzsoggingosok és nyugati fürdőruhások között. Plusz van még egy irányzat, akik tényleg ruhástul fürdenek: mackónaci + póló, szoknya + blúz, egyberuha, amit akartok, bármiben. Nekem az tetszik ebben, h. SENKI nem szól be a másiknak semmiért, és SENKI nem bámul meg vagy tesz megjegyzéseket, h. te hogyan, miben úszol. Ha nem tetszik, nem néz oda, oszt jóvan.
Még indulás előtt, utolsó simítások a fejtettbab-levesen:


Indulunk úszni:


Amikor először bementem a tengerbe, fel sem tűnt, h. mi van rajtam. Mióta muszlim vagyok, azaz 9 éve én nem voltam egy fürdőkádnyinál több vízben, ezért teljesen lefoglalt az élmény, h. mennyi víz van itt, és úszom. Mire feltűnt, h. miben úszom, már megszoktam. Mondjuk azt megtippelhetitek, h. a csini kis övet, ami a felsőt leszorítani volt hivatott, h. ne jöjjön fel a nyakadba a vízben, hányadik úszásnál hagytam el :-).



A ruha viszonylag gyorsan megszárad, ha kijössz a vízből, és nem is tapad rád túlzottan. Elég kényelmes úszni benne, legalábbis nem zavaró. Ajánlom mindenkinek, mert úszni tényleg nagyon jó…

Kijöttem a vízből:

A tenger veszélyes...

Persze, ezt is tudtam eddig. De h. mennyire, az csak ma realizálódott bennem.
Ez a tengerpart itt elég lassan mélyül. Bemégy vagy 50 métert, és még mindig csak vállig ér a víz. Aztán lépsz még egyet, és 3 méter mély… aztán úszol 20 métert, és kiérsz egy homokpadra, ahol derékig sem ér. Lelépsz a homokpad széléről, és ki tudja, milyen mély, nem értem el az alját sehogy sem. Ráadásul a homokpad nem húzódik végig a parttal párhuzamosan, csak kb. 50 méter hosszú. Előtte, utána semmi, csak az ismeretlenül mély víz. Ki is tettek ide egy piros-fehér bólyasort, ami jelzi, h. innen már nem játék.
A vendéglátóim megkérdezték, h. tudok-e úszni. Mondtam, igen. Mennyire, kérdezték. Elég jól, mondtam, és így is gondoltam. Végül is, míg megvolt a telkünk, simán átúsztam a Dunát, oda-vissza, és ha borultunk a kenuval, gond nélkül összeszedtem és partra vittem a hajót is meg a cuccot is. Hát, a tenger, az más.
Vendéglátóm lánya 16 éves. Kicsit tud úszni. Ez azt jelenti, h. olyan 20-30 méter után le kell tennie a lábát, mert elfárad, és nem bírja tovább. Ő az, akinek nem szabadna beljebb mennie a vállig érő víznél. De persze ki akar úszni a homokpadig, az a 20 méter mélyvíz, amit addig át kell úszni, az pont annyi, amennyit ő tud. Iszonyat veszélyes ez így.
Különösen szeles és hullámos nap volt, elindultunk kifelé, a homokpadra, de a szél és a hullámok sodort minket vissza, majdnem párhuzamosan a parttal. Fatma kiabált, h. menjek oda, mert a kislány nem bír tovább úszni. Nem gondoltam, h. a helyzet komoly, gondoltam, kicsit elfáradt, oké, de amikor odaértem, láttam az arcán a nyers pánikot, meg a mozdulataiban, már nem úszás volt, csak kapálózás. Nyújtottam neki a kezem, megragadta, és nem is volt hajlandó elengedni, próbáltam, milyen mély a víz, hát nagyon mély volt. Rákiabáltam, h. engedje el a kezem, mert így nem tudok úszni, és ebből baj lesz, feküdjön fel háttal a vízre, és majd én kihúzom őt. Megpróbálta, de amikor az első nagyobb hullám átcsapott felette, nagyon megijedt, és a változatosság kedvéért a nyakamba kapaszkodott… nagy nehezen lefejtettem a kezét, és a vállamra tettem, h. ott fogjon, felmértem a terepet, és úgy döntöttem, h. a homokpad felé indulok, mert a part brutálisan messzinek tűnt. Sajna a kislány nem volt hajlandó csak az egyik vállamat fogni, mindkettőt brutális erővel szorította, tehát gyakorlatilag felettem volt a vízben, igyekeztem nem nagyon rugdosni a lábtempókkal. Nagyon nehéz volt így úszni, de elindultunk befelé, a homokpad irányába. Aztán jött néhány nagyobb hullám, pont az arcomba, a lány is nyomott lefelé, egy perc, és már az életemért úsztam, vagy az is lehet, h. mindkettőnk életéért… Most már tudom, h. a part felé kellett volna indulni, mert még ha messzebb is volt, mint a homokpad, de a hátunkba kaptuk volna a nagy hullámokat, és azok is segítettek volna kifelé, mert így, a hullámokkal szemben olyan volt, mintha egyhelyben állnánk. Minden második tempónál jött egy hullám, ekkor a fejem a víz alatt volt. Azt nem mondhatom, h. igyekeztem nem megijedni, mert azon már túl voltam. Igyekeztem, h. a pánik ne borítson el teljesen, arra koncentráltam, h. amikor épp lehet, vegyek levegőt, és ha lassan is, de folyamatosan ússzak. Már nem érdekelt, ha néha belerúgok a kislányba, de őt sem. A tiszta vízben jól látni, h. hol kezdődik a homokpad, még olyan 20 méter lehetett hátra, amikor úgy éreztem, h. nem megy tovább. A kislány addigra megnyugodott valamelyest, kérdeztem, h. tud-e már egy kicsit egyedül is úszni. Mondta h. igen, már kicsit kipihente magát (na ja). Mondtam, oké, akkor engedjen el. Hát, azt nemigen akarta. Rövid rábeszélés után annyira hajlandó volt, h. csak az egyik vállamat fogja. Így egy kicsit jobban megindultunk, és az egyik nagyobb hullámnál el is engedett teljesen. Tényleg, mintha egy tehervonatot szedtek volna le rólam, meg is indultam, és elhamdulillah el is értem a homokpad szélét, nyakig a vízben álltam, és veszettük lihegtem. Visszanéztem, és láttam a kislányt a már ismerős pánikkal az arcán… az, h. visszamenjek érte, hát az annyira nehéz volt, Allah bocsássa meg nekem, minden porcikám sikoltozott, h. ne menj vissza Halima, örülj, h. kapsz levegőt… már csak 10 méterre van, ezt most már bírja ki. De persze visszamentem, és együtt úsztuk le azt a végtelennek tűnő 10 métert, de amikor a lába már biztonságosan a homokpadon állt, én még továbbmentem vagy 20 métert, h. messzebb legyek tőle, mert OLYAN düh öntött el, h. kicsit le akartam csillapodni. Igazából nem tudom megmondani nektek, h. miért voltam dühös, meg h. kire, és 5 perc alatt el is múlt. Ő is megnyugodott teljesen, szerintem már el is felejtette az egészet…
A történetnek 2 folyománya van. (1) Azóta módosítottam az „elég jól” kitételt magamban. Tudsz úszni? Aha. Mennyire? Hát, Allah segítségével insallah nem fulladok bele. (2) Azóta az elmúlt 2 napban még nem voltam olyan vízben, ahol nem ér le a lábam. Nyakig érő vízben ugyanúgy lehet úszni, mint 50 méter mélyben.

Még van iternetem

Szalam alejkum ve rahmatullah,

Gyorsan írok, hátha holnap a Fontos Megbeszélés előtt tudok posztolni.
Insallah jól vagytok, és nálatok nincs olyan hihetetlen meleg, mint errefelé. Itt az van.
Voltatok már úgy vele, h. azt gondoltátok valamivel kapcsolatban, h. az NAGYON nincs rendben, de rajtatok kívül mindenki teljesen helyénvalónak és magától értetődőnek találta? És akkor elkezdtetek kételkedni a saját véleményetekben: de hát ha ez mindenki szerint oké, akkor lehet, h. én tévedek mégis?
A felső szomszéd gyermeke tegnap új cipőt kapott. Ezt onnan tudom, h. a falak ugyan nem átlátszók, de TELJESEN áthallatszók. Az első nap többször kimentem a konyhába, h. vajon nyitva hagytam-e a csapot, de nem: a felettünk lévő konyhából hallatszott le, de mintha ebben a lakásban folyna a víz… a szomszéd gyermek pedig olyan cipőt kapott, ami régebben otthon is gyakorta látható volt, de mára már (NAGYON remélem) csupán igen szűk rétegek számára képes bármiféle vonzerőt is megtestesíteni.
Ez az a bizonyos cipő, amely a kisded minden lépésére sípoló hangot ad ki (és még villog is, legalábbis az általam eddig látottak villogtak, de, mint említettem, a falak nem átlátszók).
A Nagy Bevásárló-körútról este kilenc felé sípoltak haza szomszédaink, majd ezután a kisgyermek TÖBB MINT EGY ÓRÁN ÁT fel-alá masírozott a lakásban. És ez rajtam kívül mindenki szerint teljesen rendben volt. Legalábbis senki nem dörömbölt a család ajtaján, és nem érkeztek szirénázó rendőrautók sem, h. a megvadult szomszéd-hordákat megfékezzék.
Olyan fél 11 felé a nyiszogás megszűnt, én már kezdtem megörülni, h. valakinek eszébe jutott, h. (1) nem a sztyeppe közepén laknak egyedül, (2) fiam mit mászkálsz már egy órája cipőben a lakásban, (3) kinek az ötlete volt ez a cipő. De nem, nem. A büszke szülők leküldték bájos gyermeküket nyiszogni az utcára, hadd mutassa meg a kis barátainak is, mily kreatív, eredeti ajándékot kapott. Fél 12-kor a sarj még nyiszogott, kis barátaival rohangászva odakinn. Addigra én már annyira hozzászoktam a dologhoz, h. elgondolkodtam, veszek egy ilyen cipőt otthonra is… de eszembe jutott, h. felesleges, hiszen ki mászkálna benne. A nyiszogás romantikus melódiájára álomba szenderültem.
Még annyit, h. tegnap nagyon ügyesen hazataláltam elhamdulillah, csak a legvégén tévedtem el. Úgy emlékeztem, h. ahhoz, h. beérjek olyan helyre, ahol már valamiféle közlekedési eszköz is jár, háromszor kellett jobbra fordulni, tehát hazafelé majd háromszor balra. Hát nem. Négyszer. Az elején még egyszerű volt, mert emlékeztem a boltokra: először mintegy egy kilométeren keresztül gyógyászati segédeszköz kis- és nagykereskedések. Hosszú sorban kipakolt tolószékek, szobai vécék, oxigénpalackok és járókeretek mellett vezet az út. Aztán jönnek, kb. ugyanilyen hosszan, az autószerelők. Nyári szünet lévén, reggel nyolckor tíz év körüli gyermekek önfeledten flexeltek muzeális értékű, állólámpás mercédeszeket. Utána viszont már mindenféle vegyes üzletek, építőanyag-telepek, gumijavítók jöttek, elvesztettem a fonalat. Este az állólámpás merci még megvolt, a flexelő gyermekek már nyugovóra tértek (vagy villogós cipőben nyiszogtak valahol), de a többi bolt… hát, végem lett… Megkérdeztem a köftés bácsit, h. tudja-e, hol ez az utca. Nem tudta, de odahívott más bácsikat, akik őszinte, elkötelezett egyet nem értésben kezdtek el vitázni róla. Végül az egyik hosszas mutogatással elmagyarázta, amit ugyan nem értettem 100%-ban, de a kulcsszavak (sarok, bal, azok a házak) elegendőnek bizonyultak. NÉGYSZER kell balra fordulni. Insallah holnap visszatalálok a központba :-)
Most megyek imádkozni. A szomszéd gyerek (vagy a szülei, vagy a szomszédok) megunta a nyiszogós cipőt elhamdulillah. Holnap insallah délután indulok a tengerhez. Írok majd, de nem tudom, mikor tudok posztolni. Mindenkit üdvözlök, fohászkodjatok insallah. A Mindenható Allah legyen velünk, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.

Bejutottam...

A világ másik végéről Üsküdarba. Most csak azt kellene kitalálni, h. hogyan jutok majd haza... nagyon figyeltem idefelé,és belőttem, h. a shell kút után kell leszállni...
Ez az elmélet sajna dugába dőlt, amikor 2 kilométeren belül a negyedik shell kút mellett mentünk el...
Ha többé nem írok, akkor elvesztem :)

Helyzetjelentés

Szalam alejkum ve rahmatullah.
Üdv mindenkinek ebben az első helyzetjelentésben. Péntek van, 4. napja vagyok Isztanbulban. Brutális meleg van, és nem az a megszokott isztanbuli meleg, hanem iszonyat fülledt.
A központtól nagyon messze, teljesen egyedül lakom egy 4 szobás lakásban. Ennek az az előnye, h. senki nem szól bele, h. mikor dolgozom, és senki nem akar tömni mindenféle kajával. A hátránya viszont az, h. senki nem akar tömni mindenféle kajával . Ezért 3 napig a zabpehely-halkonzerv-korpovitkeksz hármason éltem. A zabpehely elkészítési módja az, h. a teafőzőben felforralt vízzel leöntöm, állni hagyom, keverek hozzá némi édesítőt, és ez valami ilyesféle dolgot ad ki (háttérben a zöldtea és a teafőző):


Belátom, h. egyesek szerint ez talán undorító lehet, és lehetséges, h. nem is járnak oly messze a valóságtól… De csak azért vélekednek így, mert még nem ismerik a halkonzerv levétől felázott korpovitkeksz lágy langyosságát. Mindenesetre, bár én szinte bármit megeszek, ma estére már igencsak elegem lett, és hazafelé a boltban vettem egy csirkemellfilét, amit hazaérve némi sóval és borssal meg is sütöttem, majd a felét megettem salátával. Rövid lelki tusa után úgy döntöttem, h. ha a másik felét is megeszem, rosszul leszek… marad holnapra insallah. Éljen a diéta!
De gondolom, nem elsősorban visszataszító étkeimre és gasztronómiai bravúrjaimra vagytok kíváncsiak. Tehát.
Ma az egész napot a nyomdában töltöttük, a nyomdakész anyag utolsó javításával. Hamar kiderült, h. a tördelőbácsiban rokon lélekre akadtam. Mikor közöltem vele, h. a javítás legjobb módja az lenne, ha szépen odaülnék a gépéhez, és megcsinálnám én, a szó szoros értelmében csaknem sírva fakadt. Én megértem őt, 2 ok miatt is. (1) Lám, kígyót melengetett a keblén! A múlt héten felengedett az FTP-szerverre, most meg már a gépe elől túrnám ki! (2) Aki ismer engem, tudja, h. a velem való tengelyakasztásnak három legbiztosabb módja (a) előzetes jelzés nélkül korábban érkezni a megbeszéltnél, (b) megenni a rukolámat, (c) egy méternél közelebb menni a számítógépemhez (bármelyikhez). Én próbáltam megnyugtatni a bácsit, mondtam neki, h. nagyon vigyázok a gépre, nem nyúlok semmihez a szövegen kívül, és h. én is dolgoztam már grafikai stúdióban, macintoshon. Azt persze nem tettem hozzá, h. kb. 15 éve, amikor az ilyen gépek, mint az övé most, még csak a mesében léteztek… mert tényleg nagyon kétségbe volt esve szegény. Aztán, mikor látta, h. nem bántom a számcsiját, és elboldogulok vele, akkor megnyugodott, a végén már annyira, h. pl. imádkozni is el mert menni… mikor visszajött, közölte, h. 30 éve dolgozik, de az ő székében még nem ült senki más, és az ő gépén még nem dolgozott senki. Egészen meghatódtam. Jó lenne nekem is otthonra egy ilyen gép. Ha valakinek van felesleges, szóljon bátran .
A projekt úgy tűnik, insallah sínen van, még egyszer át fogom insallah nézni a tördelést, fejlécet stb., és mehet insallah. A Mindenható Allah segítsen minket.
Holnap munkaügyekben fogok még rohangálni insallah, vasárnap olvasom a tördelt verziót, hétfőn délelőtt még egy találkozó, és hétfőn este insallah elindulunk a tenger felé .
Arra szeretnélek kérni benneteket, h. ha valaki olvassa ezt, akkor legyen szíves megmondani az idén Isztanbulba jövő lányoknak, h. SEMMIKÉPPEN ne hozzanak (a) vízforralót, (b) halkonzervet. Ezekből pontosan a megfelelő mennyiséggel rendelkezem, elhamdulillah. Sőt, a kettőből az egyikből még többel is. A fantáziátokra bízom, h. melyik lehet az…
Iszonyat fáradt vagyok, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen fáradt, szóval nemigen írok többet, hanem mindjárt bejön az esti ima, és utána megyek aludni insallah. Ezt pedig holnap insallah posztolom a blogra.
Sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Legyetek jók, gyakoroljátok sokat a Korán-olvasást insallah. A Mindenható Allah őrizzen minket, és az Ő áldása legyen a Prófétán (s.a.w.), a családján és a társain.