VÉGE

Eddig tartottak a feljegyzések, amelyeket útközben írtam. Tudnék még mesélni, de majd élőszóban insallah, most, hogy már itthon vagyok. Ez a blog jövő nyárig nem fog frissülni valószínűleg. Addig is olvassátok insallah a szokásos...

Hanif blogot

17. A tenger

Miután körülnéztünk a környékbeli településeken, leültünk az erdőbe piknikezni. Az egész erdő zengett valami furcsa zajtól, ami a vendéglátók szerint madárdal volt, nekem azonban gyanús volt, h. madár ilyet nem tud, és elkezdtem keresgélni. Meg is találtam a hangadók héját, és már arra gondoltam, h. feladom rejtvénynek nektek, h. vajon mi lehetett ebben:



De eztán megtaláltam… Afra figyelmét külön felhívnám arra, hogy ezek a tízes fokozatú viddki-skálán tízpontosak… már csak azért is, mert lapulnak, lapulnak, aztán, mikor már úgy gondolod, h. talán nem is élnek, és meg akarod nézni őket közelebbről… közelebbről… még közelebbről… no, AKKOR ugranak az arcodra, a szökkenésnek és a repülésnek valami fura keverékével, amiből arra következtettem, h. tán a szöcskéknek is rokonai lehetnek… ha valaki tudja, h. mi ez, írja meg legyen szíves:



Azért én is kitettem magamért. Mivel ejtsük pánikba egy piknik valamennyi résztvevőjét?



Már a tengerpart felé - Welcome to Kaktusz-land:



Aztán, végül elértük a tengert. A tengerpart igazi, homokos part, csaknem bokáig süppedtünk bele. elmentem egészen a vonalig, ameddig a hullámok kicsaptak, gondosan a víz határán kívül álltam meg. Helló, tenger, mondtam közvetlenül, mire a következő hullám bokáig elborított... Ilyen a tenger:



És ilyen volt kb. egy óra múlva, naplementi ima körül:

16. Ephezosz

Vagy akárhogy is kell ezt leírni magyarul… Törökül Efes. Úgy gondoltuk, h. ha már elérhető közelségben vagyunk, nézzük meg, mert, mint mondották, „rendkívül történelmi” hely… El is indultunk, és eljutottunk egészen a bejáratig, ahol kiderült, h. a belépő ötünknek 100 líra lenne. Mivel ez igen sok pénz, úgy döntöttünk, h. ennyit nem ér meg, akármilyen rendkívül történelmi, ezért visszafordultunk. azért, h. lássatok valamit Efezoszból:



A bejáratig amúgy rendkívül csúnya, áltörténelmi álemlék szuvenírokat áruló bazársor vezetett, ennyi elég is volt a látnivalókból. Árultak fügét is, jó drágán – Izmir és környéke híres a fügéjéről. Aztán a parkolóban megláttunk egy jó nagy fügefát, és rögtön megértettük az összefüggést… Az élelmes helybéliek a parkolóban leszedett fügét néhány méterrel odébb árulták a kevésbé élelmes turistáknak. Nosza, mi is gyorsan fügeszedésbe fogtunk, viszont legalább nem adtuk el, hanem megettük. Valóban nagyon finom volt.

15. Égei-tenger

Mint azt korábban már említettem, Ankarában nem sok minden van… Ezért, miután kialudtam magam, és letöltöttem az e-maileket, és fel a beszámolókat, igazából örültem, amikor Fatma nővére, Fadime abla meghívott minket a falujukba, az Égei-tenger vidékére, Izmirtől kb. 30 kilométerre. Az út Ankarából 600 km, ha nem tévedünk el :). Hárman vágtunk neki Fatma új Ford Fiestájában: Fatma, a férje, Adnan ábi és én.
Az út nagyon érdekes volt. Ankara környéke sárga, kiégett pusztaság, és ahogy közeledtünk az Égei-tengerhez, egyre zöldebb lett. A puszta, sárga hegyek eltűntek, és helyüket átvették az általam „szeplős hegyeknek” nevezett, fákkal-bokrokkal tarkított hegyek. Útközben megálltunk néhányszor (ötször, egész pontosan, mert Fatma ragaszkodott hozzá, h. neki márpedig ki kell nyújtóztatni a lábait…). Az egyik megállónk egy hihetetlenül szép nyájitató hely volt:



amelynek forrásából én is ittam (bár voltak némi fenntartásaim, de végül is nem lett semmi baj, nagyon finom, hideg forrásvíz volt, ami a vályúból kifolyva kis patakká és mocsaras patakparttá szélesedett, itt találtam ezeket a barátaimat:)



Ezen az itatóhelyen láttuk őt is:


Fatma szerint Allah küldte, mert akkor már harmadik napja próbáltam megmagyarázni neki, h. mi Szulejmán próféta (a.s.) madara… Így mintegy képes bemutatót tarthattam neki. A madár egy darabig szemlélt minket, ahogy próbáltam izgatottan halkan suttogni, majd bölcsen elrepült.
Majdnem este 7 óra volt már, amikor megérkeztünk a faluba, fáradtan és éhesen. Fadime abla készült ránk, sarma (töltött szőlőlevél), lahmacun (ilyen lapos pizzaszerűség) és sütlac (sült tejberizs) volt a menü. A család nagyon kedves, egyszerű és szegény emberek: Siraj ábi gyári munkás, Fadime abla otthon van, a két gyerekük, Enes és Merve tanulnak. Az én ismerőseim általában felső-középosztálybeliek itt Törökországban, még sosem voltam olyan családnál, ahol nincs autó, nem kiállítóterem-szerű a lakásuk, és reggelire a sajton, olajbogyón és a kerti zöldségeken kívül nincs más. Viszont most nagyon otthon éreztem magam velük, és elhamdulillah nagyon megszerettük egymást. Este összetoltuk a nappaliban az ágyakat, és mi lányok mind ott aludtunk – mivel a lakásuk 2 szobás. Reggel pedig nekivágtunk a környék felfedezésének.

14. Oroszok

A grúzok elmentek, és megjöttek az oroszok. Nem tudnak törökül, ezért kijelöltek melléjük a kirgiz tanulólányok közül egy tolmácsot. 22-en érkeztek, a nekik fenntartott 20 helyre, és egyáltalán nem voltak lelkesek, mikor kiderült, h. én is itt vagyok, és az egyik négyágyas szobát velem kell megosztaniuk. A lelkesedés hiányának hangot is adtak, mert nem tudták, h. tudok oroszul. Beszélni tényleg nehezen beszélek, kijöttem a gyakorlatból, azt azonban nagyon is jól megértettem, h. azt firtatják, h. én miért vagyok itt, mikor nekik azt mondták, h. csak ők lesznek itt, és mikor is megyek vajon el. Mondanom sem kell, h. ez nekem nem esett túl jól, ezért az éjszakát a kertben töltöttem, majd hajnalban, amikor már elég hideg volt, és a szúnyogok sem hagytak békén, átmentem a mecsetbe. A kis félliteres vizesüvegemet a fejem alá tettem, és remekül aludtam a szőnyegen. Bár az üveg minden mozdulatra recsegett-ropogott… Napközben, mikor visszamentem fürdeni, láttam, h. a vendégek egyike különösebb ceremónia nélkül megágyazott magának az ágyamon… sebaj, este úgyis megyek Ankarába insallah.
És az esti program után a mecsetből már egyenesen a kapuhoz mentem, hogy elinduljak Fatmához, amit már említettem, lévén, h. onnan írtam a korábbi beszámolókat.

12. Hajnali kaland

Ma ment haza az utolsó magyar lány, rajtam kívül. A repülő 5:20-kor száll fel, és 4:20-ra szerencsésen meg is érkezett a kurzusra az autó, h. a reptérre vigye… Akik már voltak itt, azok tudják, h. a város másik vége. A kommunikáció a vezetőség és a sofőr között nem volt tökéletes . Végül is elérték a gépet, elhamdulillah, és senki nem halt meg az odafele vezető úton.

13. Turné

Turnéztunk Szafia hodzsával . Akik voltak már itt, tudják, h. ő az alapítvány egyik igen aktív tagja, aki nagyon szereti a gyerekeket, és főként a fiatal lányok nevelését tartja rendkívül fontosnak. Ha itt vagyok, meg szokott kérni, h. menjek vele valamelyik kurzusra, és meséljek arról, h. hogyan lettem muszlim, milyen a muszlimok élete Magyarországon, stb. Ő pedig tanulságos és oktató célú megjegyzésekkel fűszerezi az én mondókámat. Ezt kb. így kell elképzelni:
én: „Halima vagyok…”
Ő: „Látjátok, gyerekek, Halimának hívják! Milyen szép név! Kit hívtak még Halimának? Közületek kit hívnak Halimának?” (pár perces kérdezz-felelek a Halima nevű illetőkkel, a név jelentésével, egyéb Halimákkal kapcsolatban).
én: „Magyarországról jöttem…”
Ő: „Látjátok, gyerekek, Magyarországról jött! Hol van Magyarország?” (pár perces kérdezz-felelek Mo. földrajzi, gazdasági, társadalmi helyzetéről, népességéről, stb. Én kicsit mindig fájdalmasan összerezzenek a „Mo. a Balkánon van” mondat hallatán, de szerintük igen. Végül is, spirituális értelemben mintegy igazuk van.)
én: „8 éve lettem muszlim…”
Ő: „Látjátok, gyerekek, 8 éve lett muszlim! (pár perces beszéd arról, h. vannak, akik beleszületnek az Iszlámba, de vannak, akik teljesen maguktól lesznek azok.)
Mint láthatjátok, a szereplés számomra nem túlzottan megerőltető, egészen alapszintű töröktudással is kivitelezhető, és a gyerekek nagy része valóban nagyon lelkes attól, h. láthat egy furcsa külföldit.
Ja, a töröktudás. A hodzsák egészen oda vannak attól, h. folyamatosan beszélek törökül . Látszik, h. tavaly nem voltam a kurzuson, szóval ők kiestek a töröktudásom fázisaiból, ezért egészen le vannak döbbenve. Megtörtént, h. egy napon dicsérték meg az angoltudásomat (egy miami illetőségű amerikai, akivel a Gülhane parkban találkoztunk), és a törököt (itt a kurzuson). Elhamdulillah, még jó, h. kisvártatva szembesültem az orosztudásommal (illetve, annak hiányával), különben bizonnyal elbíztam volna magam . Azonban szembesültem, mert a grúzok helyére egy nappal később megérkeztek… az oroszok.

11. Sakálok

Este 8 körül megjelent Rüstü ábi, a teljes családja és egy taxi a kurzus előtt, h. elvigyenek minket vacsorázni. Bár kétségkívül meghatónk találtam a teljes létszámú felvonulást, nemigen értettem, h. miért nem vártak meg minket otthon… Aztán kiderült. Nem hozzájuk mentünk, hanem ismerőseikhez, akik a város legszélén laknak, egy erdő szélén. Annyira a város széle, hogy a kert végében még sakált is láttak. Mi most sajnos nem láttuk őket, bár gondolhatjátok, h. mennyire nézegettem :). Ha fény és sok ember van, nem merészkednek idáig. Hallani azonban hallottuk őket, a se kutyára, se farkasra nem hasonlító, furcsa hangjukat az erdőből.
A vacsora természetesen remek volt, utána a kertben teáztunk (én lestem a sakálokat). A kurzusra éjfélre értünk vissza – akik voltak már itt, azok tudják, h. ezzel errefelé nem arat az ember túl nagy sikert… Másnap a vezetőség beszélt is velem. Egyáltalán nem agresszíven vagy bántón, inkább szomorú, beletörődő, türelmes hangon kérdezték, h. a „9 után se ki, se be” kifejezés melyik szavát nem értem, illetve, úgy általánosságban tisztában vagyok-e a „szabály” szó jelentésével. Majd közölték (nem, nem azt, h. ne menjünk 9 után sehova, ennél azért már tapasztaltabbak ám), h. a jövőben MINDIG mondjam meg a külső portán, h. hány embert és hova viszek, illetve, h. mikor jövünk vissza. Insallah igyekszem betartani.

Közjáték, és hírek

Örömmel jelenthetem, h. a kurd (?) esküvő még tart, és h. időközben valami húros hangszer is csatlakozott a bulihoz, amely nagyjából olyan hangokat ad ki, mintha egy vízilovat nyúznának elevenen.
Én nem értem, h. a dobos hogy bírja, mert tényleg EGÉSZ NAP püföli a dobot... és tegnap is püfölte, nincs ennek izomláza? Vagylehet, h. több dobos van, és váltják egymást...
Mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, h. Fatma hirtelen jött elhatározása során holnap insallah kora reggel Izmirbe megyünk, Fatma húgáékhoz látogatóba. Mivel többnyire a szomszéd utcából sem találunk haza kocsival (szó szerint vegyétek), Izmir pedig 9 órányi út innen, vannak némi kétségeim a projekttel kapcsolatban, de insallah nem lesz gond. Mindenesetre, ha soha többet nem láttok, az Ankara - Izmir közötti országúton bolyongunk valahol.
Nem tudom, h. ott lesz-e net, de szerintem inkább nem. Ezért a további beszámolókat akkor tudom csak feltenni, ha netközelbe jutok, és mailt is csak akkor tudok írni-olvasni.
Addig is minden jót mindenkinek, a Mindenható Allah vezessen minket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a társain.

9. Még egyszer az azeriekről

Szeretném teljes mértékben rehabilitálni az azerieket...
Miután a magyar lányok hazamentek, és az azeriek látták, h. mindig egyedül üldögélek a kertben, nagyon kedvesen belém tömtek rengeteg azeri édességet, amely az egyszerűség kedvéért kizárólag sok olajban megsütött lisztből, cukorból és némi vízből készült, néhány hektoliter teát és egy szelet csokoládét, majd meghívtak a Korán-órájukra is. A haladóknak a Jászín szúrát kellett felmondaniuk, a kevésbé haladóknak pedig más-más részeket.
Lányok, a hodzsájuk, aki egy kb. 20 éves fiatal kislány, olyan hibákért dobta vissza a feleletüket, amik nekem fel sem tűntek... nagyon durva volt. Elhamdulillah, h. mi Asli hodzsát kaptuk :). És elhamdulillah, h. nem ragaszkodtak ahhoz, h. meghívottként én is mondjak fel valamit...

8. Ankarából jelentkezünk...

Nos, hazatértünk a piknikről, amely az Altinpark nevezetű parkban zajlott, ahol a kisvonattól a lovaskocsiig minden van. Például:

Ayse kacsáinak rokona:


Sárkány:


Őket etettük:


Aztán pedig a hazafelé vezető 11 kilométeres utat kicsit több mint egy óra alatt tettük meg, mert Fatma a GPS navigáció ellenére - vagy pont azért? - szokás szerint eltévedt. Mintegy egész Ankarát bejártuk már ilyen módon, mert Fatma rendszeresen összekeveri a first és a third szavakat, ezért pl. a körforgalomból rossz helyen megyünk ki, és csak 2-3 kilométer múlva tudunk visszafordulni, elhamdulillah...

7. Grúzok

A baskírok helyett megjöttek a grúzok. Sokan vannak fiatalok, és félelmetesen emlékeztetnek az azeriekre, a következőkben:

- nagyon hangosak
- nemigen válaszolnak a szalamra
- mint általában a közép-ázsiaiak, nincsenek tisztában a "KILINCS" elnevezésű szerkezet mibenlétével, működtetésével, használatának előnyeivel
- ennek folyományaként nem sokat alszunk éjjelente
- őket SEMMIFÉLE zaj, kiabálás stb. nem zavarja. A fele kiabál és elementáris erővel csapkodja az ajtókat, a másik fele közben alszik.

Amiben NEM hasonlítanak az azeriekre:

- nem szeretnek és nem is akarnak takarítani...

6. Baskírok

Itt a házban rajtunk kívül baskírok laknak... ezzel a néppel sem találkoztam még soha, de nagyon kedvesek masaAllah.

Viszont nem tudnak törökül :). Miközben a konyhában teáztattak minket, próbáltam kétségbeesetten előerőltetni az egykori elég jó orosztudásomat. Hát, sajna érteni ugan értek, de ha mondani akarok vmit, törökül jön ki :)

Éjjel viszont, mikor felkeltem, de az óraátállítás miatt hirtelen nem tudtam, h. akkor most még tahadzsud, vagy már reggeli ima, és összeakadtam egyikükkel a fürdőszoba előtt, azért csak sikerült kiszorítanom h. "vi znájetye szolka csiszí?", mire ő igencsak meglepődött, és közölte, h. "masallah vi znajetye paruszki"...

ezek után azt gondolták, h. én VALÓBAN tudok oroszul, és folyamatosan beszéltek hozzám. Mire én bölcsen bólogattam és mosolyogtam... Insallah mindig a megfelelő helyen :)

5. Kurzus

Mint talán tudjátok, július 21-én jöttünk Törökországba. Nos, nekem 20-án még nem volt jegyem... ezért már nem is kaptam ugyanarra a gépre, mint a lányok, hanem török légitársasággal mentem. 1 óra különbség volt a két gép között, így a reptéren bevártak elhamdulillah.
Megtaláltuk egymást az alapítvány sofőrjével, és el is indultunk... fogalmam sem volt, hova. Ugyanis nem tudtam, hol fogunk lakni (a régieknek ismerős szituáció :))))

Amikor a távolabbi híd felé tartottunk,már tudtam, h. a kurzus. És valóban, abban a vendégházban hátul a kertben, ahol régen a lányokkal is laktunk. Ayse és Hamide szobájában, valamint a mellette lévő kis szobában, ahol akkor a kazah hodzsák laktak ketten.

Lányok, a kurzus nagyon megváltozott. a kert mögötti üres telekre kollégiumot építenek. Ezért a hátsó út, ahol a kertból a háfizépület felé lehetett elmenni, le van falazva. a kertből eltűnt a szökőkút, amelynek vizét 4 éve legendás körülmények között mertük ki. nincsenek meg a kert szélén a rózsák sem, ott is le lett kövezve.

A kurzus kevésbé zsúfolt, mint szokott lenni, és csupa új hodzsa van. A régiek közül csak Elif, Asli és Aysegül hodzsa van meg. a többiek új kis fiatal hodzsák. A biztonság kedvéért mindenkit hodzsamnak szólítok, mert nem tudom, ki a tanár, és ki a tanuló :)

4. Mecsetmacska, Afrának :)

Nyau.

3. Hadzsi Bajram Veli mecset

Allah, a Kegyelmes, az Irgalmas nevében.
1. A délutánra.
2. Bizony, az ember veszteségben van.
3. Kivéve azok, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek, és egymást az igazságra ösztönzik, és egymást türelemre ösztönzik.
(Korán, 103.)



"emlékezzetek meg Rólam, és Én megemlékezem rólatok, és legyetek hálásak Nekem, és ne legyetek hálátlanok"
(Korán, 2:152)

2. Ankara

Egy hegy tetején lévő utcában lakik Fatma, ezért most én is. Mint már említettem, Ankara nem nyűgözött le, a Hadzsi Bajram Veli mecset kivételével, ami valóban különleges hely. Egyébként majdnem olyan, mintha nem is muszlim országban lennék...

Egy kivétel van: a szomszédban esküvő van... immáron 2 napja, reggeltől éjjel 11-12-ig. Kurd esküvő szerintem, mivel kurdul énekelnek, vagy csak szeretik a kurd zenét. Mindenesetre, szerintem még Isztanbulban is tudják, h. itt esküvő van.

Ma lementem a BIM market elnevezésű szupermarketbe. Közben s utána a következő dolgokra jöttem rá:

- ha egy úton már lemenni is nehéz, akkor feljönni még nehezebb lesz
- nem szégyen félúton megállni pihenni, a helyiek is megteszik
- a boltos bácsai azért szalad utánam kiabálva és hadonászva, mert ottfelejtettem az 5 líra visszajárót
- az esükvő utcáról is látható része úgy zajlik, h. van egy csávó, aki a nyakába akasztott egy eszméletlen méretű dobot, és hevesen püfföli, folyamatosan. Egy másik meg egy sípfélét rikongat, ami úgy néz ki, mint egy rövid furulya, de tölcséres a vége. Egy további valami egyéb fúvós hangszert kínoz, de azt nem láttam jól. Néhányan énekelnek, többen pedig minden megfigyelhető rendszer nélkül kurjongatnak. Mindezt természetesen a ház előtt, az utcán, h. mindenki tudja, h. esküvő van...
- ha 42 fokban nekiállsz pizzát sütni (piknik, mint korábban említettem), akkor előbb-utóbb MUSZÁJ lesz kinyitni az ablakot, kurd esküvő ide vagy oda...

1. Találtam számítógépet...

Illetve, egész pontosan internetet. Gép az volt, a régi laptopom személyében, amelyet hősiesen hurcolok magammal mindenhova... Most viszont Ankarában vagyok, a nálunk lakott Fatmánál vendégségben, ki üdvözöl mindenkit, és neki van nete, elhamdulillah.

Ankarában amúgy nincs semmi, az egyetlen Hadzsi Bajram Veli mecset kivételével. Még mecset is alig van. ezért leginkább itthon vagyok, és... hát, találjátok ki... főzök :)

Ma délután insallah piknikezni megyünk, ami abból áll, h. a 42 fokban kiülünk valami teljesen kopár, kiégett hely közepére, ahol egy-két szerencsétlen növény tengeti a mesterséges locsolásnak köszönhetően megmaradt nyomorúságos életét. Megesszük a pizzákat (ha nem felejtem el kivenni a sütőből), megisszuk a teát, oszt hazajövünk aludni. már kezdek egész rutinos török piknikező lenni. előre felvágom és csinos tálkákba csomagolom a dinnyét. nem felejtem el a villákat és üvegpoharakat. időben bekészítem a termoszba a teát. ilyesmik.

Annak dacára, h. nem volt net, én azét írogattam nektek beszámolókat, úgyh. most megkapjátok egyszerre az összeset insallah :)

de előbb...