As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.
Először is, elnézést kérek mindenkitől, amiért a beszámoló megkésett, s a tegnap este lázasan blogolók nem találtak semmit. A tegnapi délután érdekes volt, kissé lelakottak voltunk valamennyien a heti hajszától, ezért délután úgymond pihengettünk. Én érdekes tudományos kísérletbe kezdtem: ha a laptopot ágyamra helyezem, a párnát mellé, s oldalt fekve, fejem a párnán nyugtatván bal kézzel gépelek, az vajon menni fog-e?
A tudományos érdeklődésűekkel szomorúan közlöm, hogy a válasz egyértelmű nem, s sajnos a megfigyelési időszak lejártáig a laptopom akkuja is lemerült… Feltölteni meg nem tudtam, mert a mecsetben program s vendégség volt, és úgy gondoltam, hogy ha megjelenek a felvirágozott mecsetben előadók között, kihúzom a diavetítőt vagy a hangosítást, és helyére bedugom a laptopot, azzal nem leszek egyértelműen népszerű. Szóval a tegnapi frissítés helyett ma (szombaton, és fogalmam sincs hányadikán, de 21 és 23 közé tippelem) frissítek insallah. Remélem, senki nem csalódott nagyot.
A mai hétvége elég lazán fog eltelni, mert nem megyünk sehova, hanem itthon leszünk, mosunk, tanulunk, takarítunk, illetve holnap valószínűleg látogatóba jön Hatice barátnőm, és vele töltjük a napot. Az egész héten egyébként semmi különös nem történt, az órák mennek, mint rendesen, a kiejtésünk talán-talán javul. Múlt hétvégén, ha még emlékeztek, elindultunk a Topkapiba, de a projekt nem sikerült, mert nem engedtek be minket az iskolától hozott papírral, hanem ki akarták fizettetni a teljes belépőt, ami a legtöbb lánynak nagyon drága lett volna. Ezért inkább mecseteket látogattunk, ami nagyon jó volt. Ezen a hétvégén is megkísérlik a többiek a Topkapit, de én már kétszer voltam, a többi lányok pedig mint említettem kissé megviseltek, és inkább feltöltődnének itthon.
Szokás szerint mellém ült pár tanulótársunk, és érdeklődve nézik már hosszú percek óta, amint egy számukra teljesen ismeretlen nyelven gépelek. Előtte hosszasan beszélgettünk az általunk ismert valamennyi nyelven, majd felmerült a szokásos kérdés: vannak-e játékok a gépemen. Most kicsit csalódottak.
Ezen a hétvégén turnusváltás van. A török lányok 5 hetet tanulnak itt, és két turnus van egy nyáron. A kettő között van egy hét szünet, ez lesz a most következő hét. Nem a szokásos órarendünk van, hanem az fog tanítani, aki éppen bent van és ügyeletes. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg rengeteg Korán-óránk lesz, mert a tanárunk a szomszédban lakik. A „mi” hodzsánk, aki olyan osztályfőnök-féleség, hazament, és csak pénteken jön vissza.
Mielőtt befejezném, még jöjjön a FAQ, avagy GYIK, ami nem egy pikkelyes állat, hanem a GyakorI Kérdések rövidítése, vagyis olyasmi, amit SMS-ben vagy e-mailben kérdeztetek, de nem tudok rá egyenként válaszolni.
1. Nem, Isztanbulban nincs árvíz. Még csak eső sem esett. Egy nap és egy éjjel esett, mikor jöttünk, de azóta talán egyszer csöpögött pár csepp. Pedig jó lenne egy kis felfrissülés.
2. A csapvizet isszuk, és nincs tőle semmi bajunk. Kicsit keserű utóíze van, azon a helyen, ahol a q hangot képzi az ember. De amúgy teljesen jó.
3. Ettünk szimitet, többször is, és dinnyét is, és minden egyebet.
4. Ayse még nem szakadt rám, és senki sem szakadt senkire, Alhamdulillah.
5. Külön van az óránk, nem a török lányokkal, egy csoporttársunk van, aki egy amerikai muszlim hölgy, de (micsoda véletlen) a nagypapája magyar volt. Azt sajnos elfelejtette, hogy melyik faluból származott.
6. A kaja nagyon jó, és a szoba is nagyon kényelmes, általában anyagi téren semmiben nem szenvedünk hiányt, sőt.
7. Igen, persze, mindenkinek nagyon hiányzik mindenki.
8. Még nem tudom, hogy meg fogunk-e tudni bárkit is tanítani Koránt olvasni. Insallah.
Ezzel végére is értünk az eheti beszámolónak. Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit, és Ayse azt üzeni az anyukájának, hogy ő is és mindenki írjon a blogra. Insallah a jövő héten próbálunk kicsit hosszabb beszámolóval jelentkezni. Addig is minden jót mindenkinek. A Mindenható Allah segítsen minket.
Halima
Saturday, July 23, 2005
A harmadikhét végén
As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.
Először is, elnézést kérek mindenkitől, amiért a beszámoló megkésett, s a
tegnap este lázasan blogolók nem találtak semmit. A tegnapi délután
érdekes volt, kissé lelakottak voltunk valamennyien a heti hajszától,
ezért délután úgymond pihengettünk. Én érdekes tudományos kísérletbe
kezdtem: ha a laptopot ágyamra helyezem, a párnát mellé, s oldalt fekve,
fejem a párnán nyugtatván bal kézzel gépelek, az vajon menni fog-e?
A tudományos érdeklődésűekkel szomorúan közlöm, hogy a válasz egyértelmű
nem, s sajnos a megfigyelési időszak lejártáig a laptopom akkuja is
lemerült… Feltölteni meg nem tudtam, mert a mecsetben program s
vendégség volt, és úgy gondoltam, hogy ha megjelenek a felvirágozott
mecsetben előadók között, kihúzom a diavetítőt vagy a hangosítást, és
helyére bedugom a laptopot, azzal nem leszek egyértelműen népszerű. Szóval
a tegnapi frissítés helyett ma (szombaton, és fogalmam sincs hányadikán,
de 21 és 23 közé tippelem) frissítek insallah. Remélem, senki nem
csalódott nagyot.
A mai hétvége elég lazán fog eltelni, mert nem megyünk sehova, hanem
itthon leszünk, mosunk, tanulunk, takarítunk, illetve holnap valószínűleg
látogatóba jön Hatice barátnőm, és vele töltjük a napot. Az egész héten
egyébként semmi különös nem történt, az órák mennek, mint rendesen, a
kiejtésünk talán-talán javul. Múlt hétvégén, ha még emlékeztek,
elindultunk a Topkapiba, de a projekt nem sikerült, mert nem engedtek be
minket az iskolától hozott papírral, hanem ki akarták fizettetni a teljes
belépőt, ami a legtöbb lánynak nagyon drága lett volna. Ezért inkább
mecseteket látogattunk, ami nagyon jó volt. Ezen a hétvégén is megkísérlik
a többiek a Topkapit, de én már kétszer voltam, a többi lányok pedig mint
említettem kissé megviseltek, és inkább feltöltődnének itthon.
Szokás szerint mellém ült pár tanulótársunk, és érdeklődve nézik már
hosszú percek óta, amint egy számukra teljesen ismeretlen nyelven gépelek.
Előtte hosszasan beszélgettünk az általunk ismert valamennyi nyelven, majd
felmerült a szokásos kérdés: vannak-e játékok a gépemen. Most kicsit
csalódottak.
Ezen a hétvégén turnusváltás van. A török lányok 5 hetet tanulnak itt, és
két turnus van egy nyáron. A kettő között van egy hét szünet, ez lesz a
most következő hét. Nem a szokásos órarendünk van, hanem az fog tanítani,
aki éppen bent van és ügyeletes. Ami azt jelenti, hogy valószínűleg
rengeteg Korán-óránk lesz, mert a tanárunk a szomszédban lakik. A
„mi” hodzsánk, aki olyan osztályfőnök-féleség, hazament, és
csak pénteken jön vissza.
Mielőtt befejezném, még jöjjön a FAQ, avagy GYIK, ami nem egy pikkelyes
állat, hanem a GyakorI Kérdések rövidítése, vagyis olyasmi, amit SMS-ben
vagy e-mailben kérdeztetek, de nem tudok rá egyenként válaszolni.
1. Nem, Isztanbulban nincs árvíz. Még csak eső sem esett. Egy nap és egy
éjjel esett, mikor jöttünk, de azóta talán egyszer csöpögött pár csepp.
Pedig jó lenne egy kis felfrissülés.
2. A csapvizet isszuk, és nincs tőle semmi bajunk. Kicsit keserű utóíze
van, azon a helyen, ahol a q hangot képzi az ember. De amúgy teljesen jó.
3. Ettünk szimitet, többször is, és dinnyét is, és minden egyebet.
4. Ayse még nem szakadt rám, és senki sem szakadt senkire, Alhamdulillah.
5. Külön van az óránk, nem a török lányokkal, egy csoporttársunk van, aki
egy amerikai muszlim hölgy, de (micsoda véletlen) a nagypapája magyar
volt. Azt sajnos elfelejtette, hogy melyik faluból származott.
6. A kaja nagyon jó, és a szoba is nagyon kényelmes, általában anyagi
téren semmiben nem szenvedünk hiányt, sőt.
7. Igen, persze, mindenkinek nagyon hiányzik mindenki.
8. Még nem tudom, hogy meg fogunk-e tudni bárkit is tanítani Koránt
olvasni. Insallah.
Ezzel végére is értünk az eheti beszámolónak. Sok szeretettel üdvözlünk
mindenkit, és Ayse azt üzeni az anyukájának, hogy ő is és mindenki írjon a
blogra. Insallah a jövő héten próbálunk kicsit hosszabb beszámolóval
jelentkezni. Addig is minden jót mindenkinek. A Mindenható Allah segítsen
minket.
Halima
Friday, July 15, 2005
As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.
A második hét végén is sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Az idő csak úgy repül (legalábbis nekem), a reggeli ima és az esti mutalla (közös tanulás) között mintha csak percek lennének, és nem 18-19 óra. Kezdünk insallah belerázódni a dolgokba, mert (1) néha, mintegy véletlenül már sikerült olyan hangokat is produkálni, amelyek, ha ritkán is, de előfordulnak az arab nyelvben, (2) tudtunkra adták, hogy minden reggel kötelező jelleggel fel kell mosni a szobánkat egy kis homokozóvödör-szerűség és egy mosogatórongy segítségével, (3) már én is csak viszonylag ritkán tévedek el az épületben. Szóval már szinte helybélinek számítunk.
Az órák továbbra is érdekesek, Afra kedvenc órája a Korán-olvasás, enyém a taszawuf (szoros második befutó a próféták története), a többiek nincsenek jelenleg a szobában. Van egy „beceri” (ejtsd: bedzseri) nevű óránk, ami olyan háztartástan-szerűség, tanultunk egy süteményt, amit insallah az augusztus 30-án esedékes találkozóra meg is sütök, valamint tegnap kis virágocskákkal díszített zacskócskát varrtunk. Zacskóvarrásban váratlan tehetséget fedeztem fel magamban. Bár inkább Korán-olvasásban fedeztem volna…
Rájöttem időközben, hogy ha reggel, az órák előtt a laptopot leviszem a mecsetbe, és bedugom a konnektorba, akkor a délutáni szabad/tanulási időben egy-másfél órát tudok rajta dolgozni. Ezt nagyrészt a lányok és az én beszámolóírásom tölti ki. Amúgy munkát nemigen tudok csinálni (remélem, ezt az illetékesek is olvassák, és a szomorú hírt megemésztik, mire hazamegyek), mert vagy program van, vagy mosunk, vagy a többi lánnyal barátkozunk, vagy teázunk, vagy (ez a legkevesebb) alszunk – minden másodperc számít… Hűha, lemerül az akku, már át van húzva kis piros iksszel. A fejem feletti ágyon Afra és Ayse ülkeres csipszet esznek, és most invitálják fel Hamidét, szerintem rám fognak szakadni hamarosan.
A büfé külön történet, nagyon drága (török viszonyokhoz képest), a kiszolgálás borzalmas, de egyéb alternatíva híján mindenki oda jár. Nem is értem, hogy győzik azt a borzalmas jégkrém-mennyiséget, ami fogy.
Nahát közben eltelt három nap (emlékeztek, mint mondtam három napja a repülő időről?), a mecset előterében ülök, mert a mecsetben lévő konnektorok foglaltak – mindenki a telefonját tölti. Péntek van, mindjárt maghrib ima (naplemente), úgyhogy igyekszem gyorsan írni, hogy még fel tudjam ma tölteni.
Hogy érdemi információkat is közöljek, úgy tűnik, insallah sikerült a könyveket elindítani, fohászkodjatok kérlek, hogy minde n simán menjen. Sőt, ma, mivel péntek délután nincs mutalla (közös tanulás, emlékeztek?) Asli hodzsával karöltve lefordítottunk egy munkafüzetet a Korán-olvasás szabályairól, és az eredeti kiadóval is beszélt a hodzsam, aki nagy örömmel fogadta próbálkozásunkat, tehát még az is lehet, hogy insallah egy ilyenünk is lesz. Ha nem, akkor is legalább megvan magyarul, és insallah hasznát fogjuk venni.
A tanulás továbbra is nagyon jó, bár a hangok kiejtése nem lett könnyebb, most már legalább tudunk kategóriákat felállítani: ezt a hangot egyáltalán nem tudom kiejteni, ezt közelítőleg, ezt az esetek 5-7 százalékában felismerik, ez pedig a vidámság kiapadhatatlan forrásául szolgál mindenkinek, aki hallótávolságban van. A többi tárggyal nincs gond alhamdulillah. A barátkozással sem, egész kis csapatok szoktak körülvenni, és érdeklődve hallgatják török nyelvű nyökögésemet (innen üzenem szeretett és tisztelt töröktanárnőmnek, hogy sírva fakadna, ha hallana. Általában kissé félénken kezdek bele a szavakba, a szótő kiejtése után pedig felszabadultan és erős hangsúllyal kivágom a hibás végződést, amit kínos csend követ, majd kijavítanak. A „Hodzsam JAAAAAA” kifejezést és intonálását viszont elég jól elsajátítottam a lányoktól, de minek is?)
Most van azan, szóval szerintem ez volt a beszámoló, többet nem írok, csak még annyit, hogy az, akinek az e-mailjére nem válaszolok, vagyis gyakorlatilag mindenki, ne sértődjék meg, felháborítóan drága a GPRS, és a múlt héten helyből kb. 2ezer forintot elneteztem, úgy, hogy gyakorlatilag csak a beszámolót töltöttem fel, és elolvastam a maileket. Azért se írjatok, hogy nincs fenn a blogon a kép, nem tudom hova lett, eltűnt a laptopközi űrben. Nekem azt írta ki, hogy felment, de ezek szerint nem. Insallah újra meg fogom próbálni.
Holnap insallah a Topkapi palotába megyünk, szóval várjátok a beszámolót. Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. A Mindenható Allah segítsen meg mindnyájunkat, és nyissa meg előttünk az Ő végtelen kegyelmének kapuját.
A második hét végén is sok szeretettel üdvözlök mindenkit. Az idő csak úgy repül (legalábbis nekem), a reggeli ima és az esti mutalla (közös tanulás) között mintha csak percek lennének, és nem 18-19 óra. Kezdünk insallah belerázódni a dolgokba, mert (1) néha, mintegy véletlenül már sikerült olyan hangokat is produkálni, amelyek, ha ritkán is, de előfordulnak az arab nyelvben, (2) tudtunkra adták, hogy minden reggel kötelező jelleggel fel kell mosni a szobánkat egy kis homokozóvödör-szerűség és egy mosogatórongy segítségével, (3) már én is csak viszonylag ritkán tévedek el az épületben. Szóval már szinte helybélinek számítunk.
Az órák továbbra is érdekesek, Afra kedvenc órája a Korán-olvasás, enyém a taszawuf (szoros második befutó a próféták története), a többiek nincsenek jelenleg a szobában. Van egy „beceri” (ejtsd: bedzseri) nevű óránk, ami olyan háztartástan-szerűség, tanultunk egy süteményt, amit insallah az augusztus 30-án esedékes találkozóra meg is sütök, valamint tegnap kis virágocskákkal díszített zacskócskát varrtunk. Zacskóvarrásban váratlan tehetséget fedeztem fel magamban. Bár inkább Korán-olvasásban fedeztem volna…
Rájöttem időközben, hogy ha reggel, az órák előtt a laptopot leviszem a mecsetbe, és bedugom a konnektorba, akkor a délutáni szabad/tanulási időben egy-másfél órát tudok rajta dolgozni. Ezt nagyrészt a lányok és az én beszámolóírásom tölti ki. Amúgy munkát nemigen tudok csinálni (remélem, ezt az illetékesek is olvassák, és a szomorú hírt megemésztik, mire hazamegyek), mert vagy program van, vagy mosunk, vagy a többi lánnyal barátkozunk, vagy teázunk, vagy (ez a legkevesebb) alszunk – minden másodperc számít… Hűha, lemerül az akku, már át van húzva kis piros iksszel. A fejem feletti ágyon Afra és Ayse ülkeres csipszet esznek, és most invitálják fel Hamidét, szerintem rám fognak szakadni hamarosan.
A büfé külön történet, nagyon drága (török viszonyokhoz képest), a kiszolgálás borzalmas, de egyéb alternatíva híján mindenki oda jár. Nem is értem, hogy győzik azt a borzalmas jégkrém-mennyiséget, ami fogy.
Nahát közben eltelt három nap (emlékeztek, mint mondtam három napja a repülő időről?), a mecset előterében ülök, mert a mecsetben lévő konnektorok foglaltak – mindenki a telefonját tölti. Péntek van, mindjárt maghrib ima (naplemente), úgyhogy igyekszem gyorsan írni, hogy még fel tudjam ma tölteni.
Hogy érdemi információkat is közöljek, úgy tűnik, insallah sikerült a könyveket elindítani, fohászkodjatok kérlek, hogy minde n simán menjen. Sőt, ma, mivel péntek délután nincs mutalla (közös tanulás, emlékeztek?) Asli hodzsával karöltve lefordítottunk egy munkafüzetet a Korán-olvasás szabályairól, és az eredeti kiadóval is beszélt a hodzsam, aki nagy örömmel fogadta próbálkozásunkat, tehát még az is lehet, hogy insallah egy ilyenünk is lesz. Ha nem, akkor is legalább megvan magyarul, és insallah hasznát fogjuk venni.
A tanulás továbbra is nagyon jó, bár a hangok kiejtése nem lett könnyebb, most már legalább tudunk kategóriákat felállítani: ezt a hangot egyáltalán nem tudom kiejteni, ezt közelítőleg, ezt az esetek 5-7 százalékában felismerik, ez pedig a vidámság kiapadhatatlan forrásául szolgál mindenkinek, aki hallótávolságban van. A többi tárggyal nincs gond alhamdulillah. A barátkozással sem, egész kis csapatok szoktak körülvenni, és érdeklődve hallgatják török nyelvű nyökögésemet (innen üzenem szeretett és tisztelt töröktanárnőmnek, hogy sírva fakadna, ha hallana. Általában kissé félénken kezdek bele a szavakba, a szótő kiejtése után pedig felszabadultan és erős hangsúllyal kivágom a hibás végződést, amit kínos csend követ, majd kijavítanak. A „Hodzsam JAAAAAA” kifejezést és intonálását viszont elég jól elsajátítottam a lányoktól, de minek is?)
Most van azan, szóval szerintem ez volt a beszámoló, többet nem írok, csak még annyit, hogy az, akinek az e-mailjére nem válaszolok, vagyis gyakorlatilag mindenki, ne sértődjék meg, felháborítóan drága a GPRS, és a múlt héten helyből kb. 2ezer forintot elneteztem, úgy, hogy gyakorlatilag csak a beszámolót töltöttem fel, és elolvastam a maileket. Azért se írjatok, hogy nincs fenn a blogon a kép, nem tudom hova lett, eltűnt a laptopközi űrben. Nekem azt írta ki, hogy felment, de ezek szerint nem. Insallah újra meg fogom próbálni.
Holnap insallah a Topkapi palotába megyünk, szóval várjátok a beszámolót. Sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. A Mindenható Allah segítsen meg mindnyájunkat, és nyissa meg előttünk az Ő végtelen kegyelmének kapuját.
Hello drága Anya,
Mi újság nálatok? Velem minden ok, az étkezések érdekesek vagy 200 lány egyszerre benyomul az étkezőbe, el tudod képzelni a hangzavart. Minden étkezés után van fohász amit mindig valaki más mond (nekem még eddig Al-hamdulilla nem kellet mondani), de a hangzavarban semmit nem lehet szinte hallani, csak az Amin-t amit a közelben ülők időben mondanak és akkor mindenki visszhangozza. Naponta 7 óránk van 4 ebéd előtt ima és utána még 1 óra, aztán vagy 3 óra szabad foglalkozás, du van még vacsi előtt 1 un. Gyakorló óra amin a kérdéseinket lehet feltenni a de előadásokkal kapcsolatban, vacsi (a hangzavarban) és utána 22,15-ig az utolsó óra, aztán ima és alvás. Mint láthatod nem unatkozunk, szerencsére eddig még nem feleltettek minket, mert akkor valószínűleg problémáink lennének, mert a szabadidőnkben: mosás (kézzel), Korán gyakorlás (sajnos az összes hang máshogy van képezve mint a magyarban) vannak napok mikor teljesen el vagyok keseredve. Ilyenkor a lányokkal egymást támogatjuk és megpróbálunk a másikba lelket verni. Mint ma megtudtam jövő héten már kezdjük a szavak összeolvasását, már most kicsit kétségeink vannak, de szeretnék mindenkit kérni hogy fohászkodjon értünk, hogy sikerüljön., vagy ha már teljesen ki vagyunk merülve akkor kihasználjuk a szabadidőt és alszunk.
Meg kell vallani, hogy az iskola nagyon profi, majdnem minden nap du van valami program a mecset teremben, ezen a részvétel kötelező (pl: felvilágosítás –depresszió kialakulásáról stb. családdal kapcs kérdések, oszmán történelemmel kapcsolatos szerepjátékok, vagy jön Oszmán Hodzsa jön el előadást tartani, ekkor mindent szépen feldíszítenek. Most hétvégén pl. az iskolával a Topkapi-ba fogunk menni insALLAH, de pl egyik du meg volt hívva, minden külföldi az iskola vezetőjéhez, Oszmán Hodzsa-hoz vendégségbe (tea, 3 fogásos vacsi, Korán olvasás beszélgetés és term az elmaradhatatlan ajándékozás –itt Töröko.-ban mindig a vendéglátó ad ajándékot a vendégnek- )
Minden nagyon szép, már szerintem majd az összes látványosságot láttuk. Voltunk rengeteg mecsetben úgy is mondhatnám hogy mikor kimenőn vagyunk akkor mindig mecsetben imádkozunk ami nekem különösen kedves. Voltunk már hajókiránduláson (2 óráson) nagyon szép volt bár az elemekkel kellet harcolni mert a szél majd levitte a kendőmet, sok perecet eszünk és lehetőség szerint gyümölcsöt is.
Rengeteget vásárolunk, voltunk már a fedett bazárban is de az nagyon drága hely. Vettem natúr parfümöt neked drága anya. Talán tetszik majd neked . Ezek a parfümök nagyon jó illatúak.
Hétvégén eljön értünk mindig valamelyik vendéglátónk, és egész hétvégén kényeztetnek, ide oda visznek minket több fogásos étkezéseket élünk meg. Elmegyünk valamelyik vendéglátónkhoz és a szomszéd (aki egyébként a család barátja) ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk, mi átvonultunk hosszú kabátba ami alatt csak pizsama volt, a vendéglátónk mondta hogy vegyük le a kabátot, és mikor látta hogy ezek az érdekes külföldiek pizsamát hordanak a hosszú kabát alatt, hát eltudod képzeli? Itt a buszok –amik magyar ikaruszok- úgy mennek hogy az első ajtó nyitva van ez nagyban megkönnyíti a levegővételt. A férfiak felállnak és átadják a helyet ha felszállunk. Tehát minden elfogultság nélkül ez tényleg más világ. Az európai és ázsiai oldal között úgy közlekedünk hajóval, mint otthon a metróval. Nagyon sok állatot főleg macskát látunk. Itt az emberek nagyon szeretik az állatokat ha mész az utcán oda jönnek és játszani szeretnének veled.
Az időnk is mindig szép jó meleg. Minden ok, csak a hangképzés menne jobban.
Mond meg a gyerekeknek, hogy gondolok rájuk és hogy nagyon szeretem Őket. Apát, Timit Lacit Mamát, Keriéket is puszilom.
Szeretném még elmondani, hogy csak Te írtál a blogra ez idáig ami miatt én nagyon örültem, de szeretném ha olvashatnék a Timitől is élménybeszámolót, ha lehet ne kelljen várnom két hónapot.
Sok szeretettel gondolok rád és fohászkodom az egész családért, jó lenne mindenkivel együtt menni Mekkába.
Írj arról is hogy, hogy megy a számítógépezés nézed egyedül is a blogot?
Írj sokat, én megpróbálok minden péntekre összeállítani neked valami beszámolót. InsALLAH.
Kérlek fohászkodj Te is hogy megtudjam tanulni a szép kiejtést a Korán olvasáshoz, hiszen ezért jöttem ide.
Sok puszi mindenkinek: Orsi/ Ayse
Mi újság nálatok? Velem minden ok, az étkezések érdekesek vagy 200 lány egyszerre benyomul az étkezőbe, el tudod képzelni a hangzavart. Minden étkezés után van fohász amit mindig valaki más mond (nekem még eddig Al-hamdulilla nem kellet mondani), de a hangzavarban semmit nem lehet szinte hallani, csak az Amin-t amit a közelben ülők időben mondanak és akkor mindenki visszhangozza. Naponta 7 óránk van 4 ebéd előtt ima és utána még 1 óra, aztán vagy 3 óra szabad foglalkozás, du van még vacsi előtt 1 un. Gyakorló óra amin a kérdéseinket lehet feltenni a de előadásokkal kapcsolatban, vacsi (a hangzavarban) és utána 22,15-ig az utolsó óra, aztán ima és alvás. Mint láthatod nem unatkozunk, szerencsére eddig még nem feleltettek minket, mert akkor valószínűleg problémáink lennének, mert a szabadidőnkben: mosás (kézzel), Korán gyakorlás (sajnos az összes hang máshogy van képezve mint a magyarban) vannak napok mikor teljesen el vagyok keseredve. Ilyenkor a lányokkal egymást támogatjuk és megpróbálunk a másikba lelket verni. Mint ma megtudtam jövő héten már kezdjük a szavak összeolvasását, már most kicsit kétségeink vannak, de szeretnék mindenkit kérni hogy fohászkodjon értünk, hogy sikerüljön., vagy ha már teljesen ki vagyunk merülve akkor kihasználjuk a szabadidőt és alszunk.
Meg kell vallani, hogy az iskola nagyon profi, majdnem minden nap du van valami program a mecset teremben, ezen a részvétel kötelező (pl: felvilágosítás –depresszió kialakulásáról stb. családdal kapcs kérdések, oszmán történelemmel kapcsolatos szerepjátékok, vagy jön Oszmán Hodzsa jön el előadást tartani, ekkor mindent szépen feldíszítenek. Most hétvégén pl. az iskolával a Topkapi-ba fogunk menni insALLAH, de pl egyik du meg volt hívva, minden külföldi az iskola vezetőjéhez, Oszmán Hodzsa-hoz vendégségbe (tea, 3 fogásos vacsi, Korán olvasás beszélgetés és term az elmaradhatatlan ajándékozás –itt Töröko.-ban mindig a vendéglátó ad ajándékot a vendégnek- )
Minden nagyon szép, már szerintem majd az összes látványosságot láttuk. Voltunk rengeteg mecsetben úgy is mondhatnám hogy mikor kimenőn vagyunk akkor mindig mecsetben imádkozunk ami nekem különösen kedves. Voltunk már hajókiránduláson (2 óráson) nagyon szép volt bár az elemekkel kellet harcolni mert a szél majd levitte a kendőmet, sok perecet eszünk és lehetőség szerint gyümölcsöt is.
Rengeteget vásárolunk, voltunk már a fedett bazárban is de az nagyon drága hely. Vettem natúr parfümöt neked drága anya. Talán tetszik majd neked . Ezek a parfümök nagyon jó illatúak.
Hétvégén eljön értünk mindig valamelyik vendéglátónk, és egész hétvégén kényeztetnek, ide oda visznek minket több fogásos étkezéseket élünk meg. Elmegyünk valamelyik vendéglátónkhoz és a szomszéd (aki egyébként a család barátja) ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk, mi átvonultunk hosszú kabátba ami alatt csak pizsama volt, a vendéglátónk mondta hogy vegyük le a kabátot, és mikor látta hogy ezek az érdekes külföldiek pizsamát hordanak a hosszú kabát alatt, hát eltudod képzeli? Itt a buszok –amik magyar ikaruszok- úgy mennek hogy az első ajtó nyitva van ez nagyban megkönnyíti a levegővételt. A férfiak felállnak és átadják a helyet ha felszállunk. Tehát minden elfogultság nélkül ez tényleg más világ. Az európai és ázsiai oldal között úgy közlekedünk hajóval, mint otthon a metróval. Nagyon sok állatot főleg macskát látunk. Itt az emberek nagyon szeretik az állatokat ha mész az utcán oda jönnek és játszani szeretnének veled.
Az időnk is mindig szép jó meleg. Minden ok, csak a hangképzés menne jobban.
Mond meg a gyerekeknek, hogy gondolok rájuk és hogy nagyon szeretem Őket. Apát, Timit Lacit Mamát, Keriéket is puszilom.
Szeretném még elmondani, hogy csak Te írtál a blogra ez idáig ami miatt én nagyon örültem, de szeretném ha olvashatnék a Timitől is élménybeszámolót, ha lehet ne kelljen várnom két hónapot.
Sok szeretettel gondolok rád és fohászkodom az egész családért, jó lenne mindenkivel együtt menni Mekkába.
Írj arról is hogy, hogy megy a számítógépezés nézed egyedül is a blogot?
Írj sokat, én megpróbálok minden péntekre összeállítani neked valami beszámolót. InsALLAH.
Kérlek fohászkodj Te is hogy megtudjam tanulni a szép kiejtést a Korán olvasáshoz, hiszen ezért jöttem ide.
Sok puszi mindenkinek: Orsi/ Ayse
Friday, July 08, 2005
As-salamu alaykum wa Rahmatullahi wa Barakatuh.
Nos, a lányok lényegre törő és a helyi fauna különböző tagjaiban bővelkedő beszámolója után én is elmondanék egy-két (persze nem olyan érdekes) dolgot. Itt vagyunk már egy hete, az „itt” az egész pontosan az Aziz Mahmud Hudayi Kiz Kuran Kursu. Egy egész épületkomplexum (én még most is eltévedek néha, és kétségbeesetten nézem a 10-12 éves tanulólányokat, akik nagyon jól eligazodnak, én meg megint nem tudom, hol a fürdőszoba). Az épület 600 lány elszállásolására képes, most mintegy félgázzal működünk, 400 fővel. Mi, az 5 magyar együtt lakunk egy hatágyas szobában. 3 emeletes ágy van. Insallah Ayse nem fog ágyastul rámzuhanni éjszaka, mert akkor aztán vége a beszámolóknak. Van egy hatalmas közös étkező, ahol mind tudunk enni egyszerre (olyan zaj van akkor, hogy nem tudjátok elképzelni), és szintenként egy nagy fürdőszoba. Kert is van, sokszor kint tartjuk az órát, mert nagyon meleg van, és délután az épületben már alig elviselhető. Jelenleg a mecsetben ülök, mert máshol nemigen van konnektor, vagy ha van is, nem működik. (Most egy kb. 4 éves, Surayya nevű kisleány áll mellettem, és a laptop iránt érdeklődik, nagyon drága. Sajna török nyelvtudásom még nem fejlődött annyit, hogy elmagyarázzam a laptop működési elvét.)
A lányok mindenféle korúak, leginkább 12 és 16 közöttiek, de a 2 évestől a 37 évesig mindenféle tanítvány található. A tanárok nagy része 25 év körüli, nagyon hivatalosan a Hodzsam (tanítóm) névvel illetjük és magázzuk őket, amitől kicsit zavarban voltak szegények, de már hozzászoktak.
Az órarendünk nagyon kemény, legtöbb óránk Korán-olvasásból van, egy hét után elméletileg 6 hangot kellene tudnunk kiejteni, ezzel szemben pihent állapotban és szerencsés esetben átlag 2-3 sikerül. Igyekszünk komolyak maradni, de előbb-utóbb valaki elkezd nevetni a saját nyökögésén, nyikorgásán, nyávogásán és egyéb fura hangjain, és akkor a komolyságnak egy időre vége. Legyetek szívesek fohászkodni értünk, különösen a különböző „h” hangok és az ain hang kiejtésének érdekében. A többi óra: akida, fikh, szíra, próféták története, adab és taszawuf nagyon érdekes és a tanárok is nagyon jók mashaAllah. Mindenki nagyon kedves, és alhamdulillah nagyon jól érezzük magunkat, bár kicsit fáradtak vagyunk („Lányok, ne legyetek már ilyen táposak!”), mert reggel 9-től 1-ig tanítás, aztán ebéd után még egy óra, aztán valami program, előadás, ilyesmi, majd este még két óra, az utolsó 22:15-kor ér véget, majd esti ima, valami közös fohász meg vetélkedő, aztán alvás.
Barátkozunk itt a többi lánnyal: törökök, kirgizek, kazahok, görögök, bulgárok, egy bukaresti lány és mi alkotjuk a nemzetközi csapatot. Szerdán vendégségben voltunk, két török és két tatár lánnyal ültem egy asztalnál, mintegy könnyek között gondolván hazánk dicső történelmére. Orosztudásom romjait összekotorva barátkozom a kirgizekkel, akik annyira aranyos, kedves, jószívű lányok, hogy el sem lehet mondani. Nagy komolyan magázódunk, törökül és oroszul is.
Amúgy itt az egész iskola nagyon jól, szervezetten működik, a Mindenható Allah jutalmazzon meg mindenkit, aki dolgozik ezért, mert nagyon nagy szolgálatot tesz a muszlim lányoknak. Nemcsak tárgyi tudást, hanem szép viselkedést, modort, közösségi életet, életszemléletet tanulnak.
Hétvégén, szombat reggeltől vasárnap estig szabadok vagyunk (8-ig van kimenő), szóval insallah lesz valami hétvégi programunk, amiről majd szintén beszámolunk insallah. Most viszont abbahagyom szerintem, mert vészesen közeleg a délutáni program ideje (még nem tudom, mi), amikor gyanítom, hogy távoznom kell laptopomat éltető konnektorom közeléből.
Nagyon sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. Reméljük, hogy ti is olyan jól érzitek magatokat, mint mi. Insallah a jövő héten újra jelentkezünk a beszámolókkal. A Mindenható Allah segítsen meg valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.
Halima
Utóirat: Hogy lássátok, még megvagyunk, insallah megpróbálok beszúrni egy képet... én magam nem vagyok rajta, alhamdulillah...
Nos, a lányok lényegre törő és a helyi fauna különböző tagjaiban bővelkedő beszámolója után én is elmondanék egy-két (persze nem olyan érdekes) dolgot. Itt vagyunk már egy hete, az „itt” az egész pontosan az Aziz Mahmud Hudayi Kiz Kuran Kursu. Egy egész épületkomplexum (én még most is eltévedek néha, és kétségbeesetten nézem a 10-12 éves tanulólányokat, akik nagyon jól eligazodnak, én meg megint nem tudom, hol a fürdőszoba). Az épület 600 lány elszállásolására képes, most mintegy félgázzal működünk, 400 fővel. Mi, az 5 magyar együtt lakunk egy hatágyas szobában. 3 emeletes ágy van. Insallah Ayse nem fog ágyastul rámzuhanni éjszaka, mert akkor aztán vége a beszámolóknak. Van egy hatalmas közös étkező, ahol mind tudunk enni egyszerre (olyan zaj van akkor, hogy nem tudjátok elképzelni), és szintenként egy nagy fürdőszoba. Kert is van, sokszor kint tartjuk az órát, mert nagyon meleg van, és délután az épületben már alig elviselhető. Jelenleg a mecsetben ülök, mert máshol nemigen van konnektor, vagy ha van is, nem működik. (Most egy kb. 4 éves, Surayya nevű kisleány áll mellettem, és a laptop iránt érdeklődik, nagyon drága. Sajna török nyelvtudásom még nem fejlődött annyit, hogy elmagyarázzam a laptop működési elvét.)
A lányok mindenféle korúak, leginkább 12 és 16 közöttiek, de a 2 évestől a 37 évesig mindenféle tanítvány található. A tanárok nagy része 25 év körüli, nagyon hivatalosan a Hodzsam (tanítóm) névvel illetjük és magázzuk őket, amitől kicsit zavarban voltak szegények, de már hozzászoktak.
Az órarendünk nagyon kemény, legtöbb óránk Korán-olvasásból van, egy hét után elméletileg 6 hangot kellene tudnunk kiejteni, ezzel szemben pihent állapotban és szerencsés esetben átlag 2-3 sikerül. Igyekszünk komolyak maradni, de előbb-utóbb valaki elkezd nevetni a saját nyökögésén, nyikorgásán, nyávogásán és egyéb fura hangjain, és akkor a komolyságnak egy időre vége. Legyetek szívesek fohászkodni értünk, különösen a különböző „h” hangok és az ain hang kiejtésének érdekében. A többi óra: akida, fikh, szíra, próféták története, adab és taszawuf nagyon érdekes és a tanárok is nagyon jók mashaAllah. Mindenki nagyon kedves, és alhamdulillah nagyon jól érezzük magunkat, bár kicsit fáradtak vagyunk („Lányok, ne legyetek már ilyen táposak!”), mert reggel 9-től 1-ig tanítás, aztán ebéd után még egy óra, aztán valami program, előadás, ilyesmi, majd este még két óra, az utolsó 22:15-kor ér véget, majd esti ima, valami közös fohász meg vetélkedő, aztán alvás.
Barátkozunk itt a többi lánnyal: törökök, kirgizek, kazahok, görögök, bulgárok, egy bukaresti lány és mi alkotjuk a nemzetközi csapatot. Szerdán vendégségben voltunk, két török és két tatár lánnyal ültem egy asztalnál, mintegy könnyek között gondolván hazánk dicső történelmére. Orosztudásom romjait összekotorva barátkozom a kirgizekkel, akik annyira aranyos, kedves, jószívű lányok, hogy el sem lehet mondani. Nagy komolyan magázódunk, törökül és oroszul is.
Amúgy itt az egész iskola nagyon jól, szervezetten működik, a Mindenható Allah jutalmazzon meg mindenkit, aki dolgozik ezért, mert nagyon nagy szolgálatot tesz a muszlim lányoknak. Nemcsak tárgyi tudást, hanem szép viselkedést, modort, közösségi életet, életszemléletet tanulnak.
Hétvégén, szombat reggeltől vasárnap estig szabadok vagyunk (8-ig van kimenő), szóval insallah lesz valami hétvégi programunk, amiről majd szintén beszámolunk insallah. Most viszont abbahagyom szerintem, mert vészesen közeleg a délutáni program ideje (még nem tudom, mi), amikor gyanítom, hogy távoznom kell laptopomat éltető konnektorom közeléből.
Nagyon sok szeretettel üdvözlünk mindenkit. Reméljük, hogy ti is olyan jól érzitek magatokat, mint mi. Insallah a jövő héten újra jelentkezünk a beszámolókkal. A Mindenható Allah segítsen meg valamennyiünket, és az Ő áldása legyen a Prófétán, a családján és a Társain.
Halima
Utóirat: Hogy lássátok, még megvagyunk, insallah megpróbálok beszúrni egy képet... én magam nem vagyok rajta, alhamdulillah...
2005-07-01
Biszmilláhirrahmánirrahím
Először is szeretnénk üdvözölni mindenkit aki otthon maradt, sok-sok szalam mindenkinek, és akkor kezdem is az első beszámolónkat. Hálistennek épségben megérkeztünk, a repülőút korántsem volt olyan szörnyű mint ahogy vártam, nem lett senki rosszul és nem is zuhantunk le. Igazából hihetetlen érzés volt, de ez úgyis csak nekem volt új meg az Editnek. A repülés közben filmeket is vetítettek, de sajnos mikor a rajzfilm következett volna, végetért az út, és leszálltunk. A leszállás nagyon szépen sikerült, a felszállás nem annyira, de ezt szerencsére nem árulta el közben az Afra, aki mellettem ült. Leszállás után macskaköves, lépcsős utakon vittük a csomagjainkat, ami elég nagy kihívás volt, de nemcsak azért a macskakövek miatt, hanem az autóáradat miatt is, de végülis megbírkóztunk vele. Ezután megérkeztünk az első szálláshelyünkre, eddigre már mindenki kimelegedett és leizzadt. Halima csak kissé kimelegedett. A lányok nagyon-nagyon kedvesen fogadtak minket, és egy gyönyörű lányszobában lakhatunk, ahol nagyon kényelmesek az ágyak, és az egész lakás nagyon érdekesen néz ki. Nagyon finomat vacsoráztunk, és részt vettünk a lányok első óráján, aminek a témája az „Első szó” volt (Said Nursi), és az volt benne az érdekes, hogy törökül volt, de így is nagyon megragadott minket. Miközben a testvérünk felolvasott, bizonyos részeknél megállt és hozzátette a saját gondolatait. Ezután Koránt olvasott és duákat. A kiszolgálás fehérgyarmati színvonalú (Ayse mondta, mert ott is reggeltől estig enni kell). Lefekvés előtt még tortát is ettünk és török teát ittunk, tényleg minden nagyon finom volt. A lefekvés előtti teaivás eredménye az volt hogy nagyon nehezen aludtunk el. A hajnali imakor pedig meglátogatott minket a sirály. Nagyon sirály volt. Ayse először azt hitte, hogy egy lúd volt az. Azért járnak ide a sirályok, mert itt az emberek kifliket tesznek ki a teraszukra, hogy legyen mit enniük. Hatalmas volt a sirály, Halima nem is tudott elaludni, mert nagyon érdekesnek találta. A másik ami miatt nem tudott elaludni az volt, hogy Ayse túl hangosan lélegzett. Találkoztunk nagyon sok macskával is (a továbbiakban kedi), voltak közöttük kukás, és úri kedik. És mecset kedik is. Mindannyian nagyon elégedettnek látszottak. A csütörtök déli imát a híres Sultanahmet mecsetben imádkoztuk, (Kék mecset) ami teljesen lenyűgözött, nem is tudom leírni, milyen érzés volt, mert ez volt az első igazi mecset amit láttam életemben, és ráadásul nem is akármilyen mecset, hanem… szóval nagyon nagyon nagyon szép volt. Meg a hangulat amit árasztott… Tényleg leírhatatlan. Mellette volt az Aya Sofia mecset is, de azt csak kívülről néztük meg, nagyon szép volt az is. Utána hajóval átmentünk az ázsiai oldalra, ez az út is nagyon szép élmény volt, és mielőtt elértük volna a partot, láttuk, hogy egy sirály nekicsapódott egy kőnek, és beleesett a tengerbe, odament hozzá egy ember, kiemelte a vízből, és három férfi is próbált rajta segíteni, nagyon érdekes volt látni ezt a hozzáállást. Ezután egy hosszú túra következett, a hegy tetejére, ahonnan megnéztük a kilátást Isztambulra, masaAllah, masaAllah! Visszafelé megálltunk fagyizni, és imádkozni egy kisebb imahelyen (meszdzsid). Ezután visszahajóztunk Európába, és elmentünk volna megnézni a Minatürk múzeumot, de zárva volt. Ha sikerül megnéznünk, beszámolunk arról is insaAllah. Este megint nagyon finom vacsorát kaptunk, és annak ellenére, hogy korán le akartunk feküdni, sokáig beszélgettünk a török lányokkal és ismét török teát ittunk, és ismét nehezen aludtunk el emiatt. Hajnalban pedig felkerekedtünk (vadásztunk két taxit) és elmentünk egy nem annyira távoli mecsetbe, az Ayyup Sultan mecsetbe és ott imádkoztuk a hajnali imát. Ima után hosszasan fohászkodott az imám. Utána felgyalogoltunk egy nagyon magas helyre, ahonnan nagyon szép volt a kilátás, és leültünk piknikezni, mert a török lányok masaAllah mindenre gondoltak. Utána vásároltunk egy kicsit a Fatihban (ha jól tudom) és visszajöttünk egy rövid pihenőre (ismét taxival).
Biszmilláhirrahmánirrahím
Először is szeretnénk üdvözölni mindenkit aki otthon maradt, sok-sok szalam mindenkinek, és akkor kezdem is az első beszámolónkat. Hálistennek épségben megérkeztünk, a repülőút korántsem volt olyan szörnyű mint ahogy vártam, nem lett senki rosszul és nem is zuhantunk le. Igazából hihetetlen érzés volt, de ez úgyis csak nekem volt új meg az Editnek. A repülés közben filmeket is vetítettek, de sajnos mikor a rajzfilm következett volna, végetért az út, és leszálltunk. A leszállás nagyon szépen sikerült, a felszállás nem annyira, de ezt szerencsére nem árulta el közben az Afra, aki mellettem ült. Leszállás után macskaköves, lépcsős utakon vittük a csomagjainkat, ami elég nagy kihívás volt, de nemcsak azért a macskakövek miatt, hanem az autóáradat miatt is, de végülis megbírkóztunk vele. Ezután megérkeztünk az első szálláshelyünkre, eddigre már mindenki kimelegedett és leizzadt. Halima csak kissé kimelegedett. A lányok nagyon-nagyon kedvesen fogadtak minket, és egy gyönyörű lányszobában lakhatunk, ahol nagyon kényelmesek az ágyak, és az egész lakás nagyon érdekesen néz ki. Nagyon finomat vacsoráztunk, és részt vettünk a lányok első óráján, aminek a témája az „Első szó” volt (Said Nursi), és az volt benne az érdekes, hogy törökül volt, de így is nagyon megragadott minket. Miközben a testvérünk felolvasott, bizonyos részeknél megállt és hozzátette a saját gondolatait. Ezután Koránt olvasott és duákat. A kiszolgálás fehérgyarmati színvonalú (Ayse mondta, mert ott is reggeltől estig enni kell). Lefekvés előtt még tortát is ettünk és török teát ittunk, tényleg minden nagyon finom volt. A lefekvés előtti teaivás eredménye az volt hogy nagyon nehezen aludtunk el. A hajnali imakor pedig meglátogatott minket a sirály. Nagyon sirály volt. Ayse először azt hitte, hogy egy lúd volt az. Azért járnak ide a sirályok, mert itt az emberek kifliket tesznek ki a teraszukra, hogy legyen mit enniük. Hatalmas volt a sirály, Halima nem is tudott elaludni, mert nagyon érdekesnek találta. A másik ami miatt nem tudott elaludni az volt, hogy Ayse túl hangosan lélegzett. Találkoztunk nagyon sok macskával is (a továbbiakban kedi), voltak közöttük kukás, és úri kedik. És mecset kedik is. Mindannyian nagyon elégedettnek látszottak. A csütörtök déli imát a híres Sultanahmet mecsetben imádkoztuk, (Kék mecset) ami teljesen lenyűgözött, nem is tudom leírni, milyen érzés volt, mert ez volt az első igazi mecset amit láttam életemben, és ráadásul nem is akármilyen mecset, hanem… szóval nagyon nagyon nagyon szép volt. Meg a hangulat amit árasztott… Tényleg leírhatatlan. Mellette volt az Aya Sofia mecset is, de azt csak kívülről néztük meg, nagyon szép volt az is. Utána hajóval átmentünk az ázsiai oldalra, ez az út is nagyon szép élmény volt, és mielőtt elértük volna a partot, láttuk, hogy egy sirály nekicsapódott egy kőnek, és beleesett a tengerbe, odament hozzá egy ember, kiemelte a vízből, és három férfi is próbált rajta segíteni, nagyon érdekes volt látni ezt a hozzáállást. Ezután egy hosszú túra következett, a hegy tetejére, ahonnan megnéztük a kilátást Isztambulra, masaAllah, masaAllah! Visszafelé megálltunk fagyizni, és imádkozni egy kisebb imahelyen (meszdzsid). Ezután visszahajóztunk Európába, és elmentünk volna megnézni a Minatürk múzeumot, de zárva volt. Ha sikerül megnéznünk, beszámolunk arról is insaAllah. Este megint nagyon finom vacsorát kaptunk, és annak ellenére, hogy korán le akartunk feküdni, sokáig beszélgettünk a török lányokkal és ismét török teát ittunk, és ismét nehezen aludtunk el emiatt. Hajnalban pedig felkerekedtünk (vadásztunk két taxit) és elmentünk egy nem annyira távoli mecsetbe, az Ayyup Sultan mecsetbe és ott imádkoztuk a hajnali imát. Ima után hosszasan fohászkodott az imám. Utána felgyalogoltunk egy nagyon magas helyre, ahonnan nagyon szép volt a kilátás, és leültünk piknikezni, mert a török lányok masaAllah mindenre gondoltak. Utána vásároltunk egy kicsit a Fatihban (ha jól tudom) és visszajöttünk egy rövid pihenőre (ismét taxival).
Subscribe to:
Posts (Atom)
